Index Vakbarát Hírportál

Egy kiszivárgott hangfelvétel miatt lemondott a perui miniszterelnök

2024. március 6., szerda 10:44 | aznap frissítve

Benyújtotta lemondását Alberto Otárola perui miniszterelnök, miután a múlt hétvégén kiszivárgott egy olyan hangfelvétel, amelyen feltehetően az hallható, amint tisztességtelen módon próbál befolyásolni kormányzati szerződéseket – közölte a helyi média az MTI szerint.

Otárola kijelentette, hogy a felvétel 2021-ben készült, amikor még nem volt miniszterelnök, és politikai ellenfelei manipulálták a felvételt. A kormányfő tehát tagadta a korrupciós vádakat, a lemondását mégis benyújtotta.

A hangfelvételen Otárola egy nővel beszélget arról, hogy miképpen nyújthatna neki segítséget jövedelmező kormányzati szerződések megszerzésében. Sajtóértesülések szerint a nő két nagy összegű szerződést is kapott a védelmi minisztériumban végzett munkájával kapcsolatban, összesen 53 ezer sol (körülbelül 5 millió forint) értékben.

Otárola 2022-ig volt védelmi miniszter, ezt követően lett Peru miniszterelnöke.

Rovatok