Index Vakbarát Hírportál

Összesen 217 alkalommal oltotta be magát egy német férfi Covid ellen, kivizsgálták a szervezetét

2024. március 6., szerda 07:59

Kutatók vizsgáltak ki egy férfit, aki állítása szerint 217 koronavírus elleni oltást kapott. Az eredmények szerint a rengeteg oltás ellenére teljesen normálisan működik az immunrendszere – közölte kedden az erlangeni Friedrich Alexander Egyetem.

A The Lancet Infectious Diseases tudományos folyóiratban jelent meg a bizarr eset, miszerint egy 62 éves német férfi több mint kétszáz koronavírus elleni oltást adott be magának. A kutatók sajtójelentések alapján figyeltek fel a férfira, aki saját bevallása szerint 

217 alkalommal adatta be magának a koronavírus elleni védőoltást. Ebből 134 immunizálást hivatalosan is meg tudtak erősíteni.

A szakemberek szerint a Sars-CoV–2 elleni antitestek jelentősen magasabb mennyiségben voltak jelen a férfi szervezetében, mint azoknál, akik csak három védőoltást kaptak, de immunrendszere nem károsodott a sok oltóanyagtól, más kórokozókkal szemben normál módon működött.

A szakemberek mindazonáltal felhívták a figyelmet arra, hogy egyedi esetről van szó, messzemenő következtetéseket nem lehet levonni ezekből az eredményekből.

Hozzátették, nem találtak arra utaló jelet, hogy a férfi valaha is megfertőződött volna Coviddal.

A vizsgálatban részt vevő orvosok hangsúlyozzák, nem támogatják a túloltást, és jelenlegi ismereteik szerint a három oltás bőven elég a vírus elleni védekezéshez.

Rovatok