Index Vakbarát Hírportál

Ketten meghaltak egy teherhajó elleni húszi rakétatámadásban

2024. március 6., szerda 20:15

Amerikai tisztviselők szerint ketten meghaltak, mikor a jemeni húszik rakétával eltaláltak egy libériai teherhajót az Ádeni-öbölben.

Szerdán a jemeni húszik rakétával eltaláltak egy libériai teherhajót az Ádeni-öbölben, a legénység két tagja meghalt – adta hírül az MTI a brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálatának (UKMTO) közleménye alapján.

A beszámoló szerint a libériai tulajdonban lévő, barbadosi zászló alatt, de görög üzemeltetésben közlekedő hajót a jemeni fővárostól, Ádentől mintegy 105 kilométerre délnyugatra, a Vörös-tenger torkolatától nem messze találta el egy rakéta.

Az amerikai hadseregnek egy neve elhallgatását kérő tisztségviselője az AP hírügynökségnek azt mondta, hogy a hajót nagy erejű becsapódás érte.

A Vörös-tenger és a tőle délkeletre eső Ádeni-öböl térségében azóta csökkent jelentősen a hajózás biztonsága, hogy az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók a Gázai övezeti háborúba a palesztinok oldalán úgymond beszállva november óta többtucatnyi támadást követtek el a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók ellen. A hajók egy jelentős része emiatt azóta inkább kerülő úton közlekedik.

A nemzetközi közösség hajói válaszlépésként amerikai vezetéssel járőrözni kezdtek az addig nem elég jól védett Ádeni-öböl északi részén, valamint több ízben is légicsapásokat mértek a húszik jemeni hadállásaira.

Rovatok