Index Vakbarát Hírportál

Brutális gyilkosság történt Ottawában: megöltek négy gyereket és két felnőttet

2024. március 7., csütörtök 15:35

Meghalt négy gyermek és két felnőtt Kanada fővárosában, Ottawában. A rendőrség gyilkosság ügyében indított nyomozást.

Az ottawai rendőrség szerda késő este talált rá hat holttestre egy helyi házban. A hatóságok közölték, az emberölésekkel összefüggésben egy embert letartóztattak.

A tájékoztatás szerint a helyszínről legalább egy embert súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.

Ez tragikus és összetett ügy, a nyomozócsoportok továbbra is a helyszínen maradnak

– áll a rendőrség közleményében. Hozzátették, a közbiztonságot már senki sem veszélyezteti.

A BBC kiemelte, az áldozatok személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, így azt sem tudni, hogy az elhunyt felnőttek és gyerekek rokonok voltak-e.

Ottawa polgármestere „a város történetének egyik legmegrázóbb erőszakos eseményének” nevezte a gyilkosságokat.

Rovatok