Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor nagyot szakíthat Donald Trump floridai birtokán, de ezzel nincs egyedül

2024. március 7., csütörtök 05:52

Egyre közelebb a harmadik Orbán–Trump-találkozó, amivel mind a két politikus nyerhet valamit. A magyar miniszterelnök újra megmutathatja, hogy azonos ideológiai alapokon áll és szoros viszonyt ápol az újraválasztásáért küzdő volt amerikai elnökkel. De Donald Trumpnak is kedvez, ha az amerikai jobboldalon már kultikus státuszba emelkedő magyar kormányfővel mutatkozik. A floridai megbeszélés hátterének és várható eredményeinek nyomába eredtünk.

Hamarosan harmadik alkalommal találkozik Orbán Viktor és Donald Trump. Az Egyesült Államok korábbi elnöke március 8-án, floridai birtokán fogadja a magyar kormányfőt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a megbeszélésnek két fő témája lesz. Egyrészt arra keresik majd a választ, hogy hogyan lehet újra békét teremteni Európában, másrészt miként lehetne visszatérni a magyaramerikai kétoldalú kapcsolatokban „arra a magasságra, ahol ezek a kétoldalú kapcsolatok Trump elnök úr első elnöki ciklusa alatt voltak”.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a találkozó hírét megerősítve azt mondta, hogy az eredményekről az esemény után adnak további tájékoztatást.

„A sztárvendég”

Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ nemzetközi igazgatója szerint, ha a közelgő OrbánTrump-találkozóra gondolunk, nem szabad elfelejtenünk, hogy a politikusok esetében bevett szokás: kampányidőszakban keresik az ideológiai szempontból közelálló és egyben sikeres politikusok társaságát.

Magyarországon is gyakran hívnak külföldi »sztárvendégeket« kampányrendezvényekre, akik támogatásukkal növelni tudják a párt ázsióját. A mostani találkozó is egy ilyen szimbolikus eset, amely mindkét félnek jókor jön. Ez talán meglepően hangzik, hiszen egy volt amerikai elnök és egy magyar miniszterelnök között túlontúl nagy szakadék tátong a tekintetben, hogy mire van hatásuk, azonban látnunk kell, hogy nem csak Orbán Viktor profitál abból, hogy Donald Trumppal tárgyal

– tette hozzá az Indexnek Lakatos Júlia. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója úgy véli, a találkozó bizonyíték arra, hogy az Orbán-kormány nem Amerika-ellenes, és egy republikánus irányítás alatt álló Egyesült Államokkal szoros kapcsolatot akar és tud kialakítani. A politológus szerint Orbán és Trump korábbi megnyilvánulásai már utaltak a két politikus szövetségére, de a partnerség a mostani megbeszélés által – „kézfogással és egy közösen kiadott erős üzenettel” – még látványosabbá válhat.

Donald Trump a találkozó után el tudja mondani, hogy van egy másik Európa. Egy olyan Európa, amely jelentősen eltér a Brüsszelből ismert, szájuk szélét húzogató liberális, Bidennek szurkoló politikusok elképzeléseitől. Van egy másik Európa, amely neki szurkol, és hajlandó az ő elképzeléseit komolyan venni. Közismert, hogy Orbán Viktor békét szeretne Ukrajnában. Trump megígérte, hogy 24 óra alatt békét teremt. Ha valaki megkéri arra, hogy mielőbb tegyen valamit az ukrajnai békéért, akkor az Trump pozícióját is erősíti az amerikai versenyben

– fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel. Szerinte Orbán is nyer a találkozóval, hiszen végérvényesen bebizonyosodik, hogy a magyar kormánynak csupán a Biden-adminisztrációval vannak vitái és nem közvetlenül az Egyesült Államokkal. Úgy véli, hogy az amerikaimagyar együttműködés révén újra megnyilvánulhat a sokat emlegetett konnektivitás politikája, amely a világ minden irányába történő nyitottságot jelenti.

„Magyar szempontból nyilvánvalóan legitimitást kölcsönöz Orbán Viktor politikai kísérletének, hogy a nemzetközi szinten legismertebb, legerősebb elvbarátjával találkozik. A magyar miniszterelnök gyakorlatilag sportot űzött abból, hogy korán Trump mellé állt, vélhetően saját tapasztalatai révén meglátott valami olyasmit az amerikai választók igényeiben, amit talán még a republikánusok sem. Hazárdjátékot játszott, de eddig bejött neki. Most is így tesz, már csak azért is, mert számára politikailag mindenképp előnyösebb lenne egy Trump vezette Amerika.

Ebben az esetben jóval kevesebb konfliktusra lehetne számítani, mint Biden győzelme esetén.

De mi rejt ez a kapcsolat Trump számára? Az amerikai jobboldal egy részében tényleg kezd egyfajta kultikus státusza lenni az úgynevezett magyar modellnek. Mintaként tekintenek rá, amit azzal magyarázhatunk, hogy George Bush elnökségét követően sokáig úgy tűnt, hogy a republikánus szárny elvesztette az eszmei dominanciáért folytatott kultúrharcot a demokratákkal szemben” – értékelt Lakatos Júlia, hozzátéve, hogy a magyar kormányfő politikájában egy olyan mintát lát az amerikai jobboldal, amivel tartósan átveheti a gondolatok feletti irányítást, és amit hatalomra kerülve akár exportálhatnak is.

„Az amerikai álom, ahogyan korábban ismertük, már nem létezik, emiatt van egy erős nosztalgia a régi szép idők iránt, amihez jól illeszkedik a magyar miniszterelnök »hagyományos értékekre« támaszkodó politikája” – tette hozzá a Méltányosság Politikaelemző Központ nemzetközi igazgatója.

A különutas politika apostolai

Mi a közös a két politikus karakterében és politikájában? Mráz Ágoston Sámuel három lényegi tényezőt emelt ki: a migrációellenességet, a békére való törekvést és a genderellenességet.

A volt amerikai elnök által képviselt egyéni alkuk politikája közel áll a magyar kormányfő által preferált stratégiához, ahol az aktuális érdekek képesek felülírni az ideológiai különbségeket. Kritikusaik ezért is tekintik őket elvtelen politikusoknak, de ez a hozzáállás nagyon is tudatos. Rövid távú előnyöket remélnek általa

– replikázott Lakatos Júlia. A politológus szerint a különutas politika még barátok közt is képes konfliktusokat kiváltani, de ez a műfaj velejárója.

„Orbán és Trump szerint a konfliktusokba bele kell állni, csak így lehet jobb pozíciókat szerezni. A konfliktusok minimalizálása ugyan békésebb politikát eredményezne, azonban a status quo változatlansága azt jelentené, hogy kevésbé tudják a saját érdekeiket képviselni. Ezen túlmenően főként az átalakuló világrendből eredő törésvonalak mentén vannak tematikus átfedések a politikájukban és a migráció, illetve az orosz–ukrán háborúról alkotott véleményük kapcsán. Sorolhatnánk tovább, vélhetően a találkozójukon ők maguk is megfogalmazzák majd” – tette hozzá Lakatos Júlia.

A Fidesznek előnyös, ha Trump nyer

Lakatos Júlia szerint Orbán és Trump viszonyát nem szabad „túldimenzionálni”, a magyaramerikai kapcsolatok pedig, ha olykor nehézkesebben, de a demokrata adminisztráció esetén is működőképesek.

A Fidesz szempontjából azért előnyösebb, ha Donald Trump nyer, mert nemzetközi szinten megerősítést nyer a politikájuk, növeli a legitimitásukat. Orbán Viktor beszédeinek tanulsága szerint ismét ezzel a forgatókönyvvel számol, abban bízik, hogy a geopolitikai átrendeződések hosszú távon kedvező fordulatot hoznak a számára, meglovagolhatja őket. Mindez azért is fontos, mert világpolitikai síkon egy hosszú ciklus végén vagyunk, ami jelentős átrendeződéssel jár együtt. Mindenki helyezkedik, így nem mindegy, hogy a világ egyik vezető nagyhatalmát ki vezeti, milyen irányba tereli a folyamatokat. Trump kormányzása a mindenki a maga sikerének kovácsa logikára épít, egy ilyen közegben jobban lehet portyázni egy olyan geopolitikailag köztes régióban elhelyezkedő, kitett országnak, mint Magyarország

– fűzte hozzá a Méltányosság Politikaelemző Központ nemzetközi igazgatója, aki szerint Joe Biden vagy egy klasszikus republikánus elnök kormányzásától hidegháborús tömbösödést várnak az elemzők, egy ilyen közegben pedig nincs átjárás, mert világos elköteleződést és értékválasztást követel. Lakatos Júlia szerint Orbán Viktor arra törekszik, hogy a különböző irányú kapcsolatokból a pozitívumokat használja fel, de ez, ahogyan az életben, úgy a politikában sem maradéktalanul lehetséges.

Mráz Ágoston Sámuel szerint Trump győzelme azt jelentené, hogy az Egyesült Államok ismét olyan korszakba lép, amikor nem világrendőrt játszik, hanem önmagával törődik.

Úgy véli, hogy Európa sokkal nagyobb önállóságra lenne kényszerítve, mert az Egyesült Államok védelme nem lesz automatikus Európa számára. A Nézőpont Intézet igazgatója érdekes egybeesésnek nevezte, hogy az Európai Unió új vezetőinek megválasztása egybe fog esni az amerikai elnökválasztással.

„Trump esetleges győzelme a kereskedelmi kapcsolatokra nézve is következményeket jár együtt, de ezen a téren nem várható hatalmas változás, mert a Biden-kormány is lezárta az amerikai piacot számos európai termék elől. Trump azzal kampányol, hogy egy tízszázalékos különadót vet ki minden importált termékre. Ez egyértelműen a bezárkózás jele, nehezebbé fog válni az Egyesült Államok és Európa közötti kereskedelem” – mondta Mráz Ágoston Sámuel. Úgy látja, hogy Trump visszatérésével a liberális európai vezetők érdekérvényesítő képességei csökkenhetnek. 

„A magyar miniszterelnök viszont ismét rendszeres vendége lehet majd a Fehér Háznak, és az amerikaimagyar együttműködés természetessé válik, ami nem jelenti azt, hogy mindenben érdekazonosság lesz a két ország között, csak annyit, hogy lehetőség nyílik a normális, tisztességes, a kölcsönös tiszteleten alapuló egyeztetésekre” – tette hozzá a Nézőpont Intézet igazgatója.

„Kemény ember”

Orbán Viktor először 2019 májusában, a Fehér Házban találkozott Donald Trumppal. A beszélgetésre akkor 45 percet szántak, a két politikus a négyszemközti tárgyalás után az ovális irodában közösen válaszolt az újságírói kérdésekre. Trump megköszönte a látogatást és kijelentette, hogy Orbánt Európa-szerte tisztelik. Úgy fogalmazott, hogy hozzá hasonlóan „egy kicsit ellentmondásos személyiség", de ezzel nincsen semmi baj, a magyar miniszterelnök jó munkát végzett, megőrizte Magyarország biztonságát. Trump szerint a találkozó révén egy kicsit jobban megismerhették egymást, és a tárgyalásaikon szó lesz a NATO-ról, valamint kereskedelmi témákról. Orbán az első találkozót követően arról beszélt, hogy büszke azokra a magyarokra, akik hozzájárultak az Egyesült Államok rendkívüli fejlődéséhez.

Nagyon örült, hogy újra a Fehér Házban lehet, ahol húsz éve járt legutóbb, „újra fiatalnak érezte magát”. A magyar kormányfő a két ország stratégiai szövetségének megerősítéséről és globális politikai kérdésekről akart Trumppal tárgyalni. „Közösen lépünk fel az Egyesült Államokkal az illegális migráció és a terrorizmus ellen” – mondta, és kiemelte, hogy világszerte megvédik a keresztény közösségeket, ezzel a kijelentéssel Trump is egyetértett.

A volt amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy Orbán nagyszerű munkát végzett a keresztény közösségek védelmének területén, a két ország kapcsolata nagyon jó, Magyarország kiváló tagja a NATO-nak.

A magyar demokrácia helyzetét firtató kérdésre Trump azt válaszolta, hogy az emberek tisztelik Orbánt, akiről tudja, hogy „kemény ember", aki sokak szerint helyesen lépett fel az illegális bevándorlás ellen.

Trump azt mondta 2019-ben, hogy az európai problémák abból fakadnak, hogy azokat Orbántól eltérően kezelték.

A második találkozóra 2022 augusztusáig kellett várni. A megbeszélésre a volt elnök New Jersey állambeli bedminsteri birtokán került sor; az eseményen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, valamint Susie Wiles, a Save America igazgatója, Brian Jack tanácsadó és Taylor Budowich, a Save America kommunikációs igazgatója is. A magyar miniszterelnök egy rövid videót posztolt a történtekről, amiben arról beszélt, hogy mi a közös benne és a korábbi elnökben.

„Mindketten elkötelezettek vagyunk az illegális migráció elleni küzdelemben, elkötelezettek vagyunk az alacsony adók, és ami a legfontosabb, elkötelezettek vagyunk a béke mellett is”  mondta Orbán Viktor.

(Borítókép: Orbán Viktor és Donald Trump 2019. május 13-án. Fotó: Chris Kleponis / Pool / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok