Index Vakbarát Hírportál

Miért harcolnak arab zsoldosok az ukrajnai háborúban?

2024. március 10., vasárnap 06:17

Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban arról rendelkezett, hogy orosz állampolgárságot ad azoknak a külföldieknek, akik önkéntesen csatlakoznak az orosz hadsereghez Ukrajna ellen. Az ukrajnai frontokon harcoló külföldi zsoldosok (a volt Szovjetunió tagországain túl) jelenleg a világ több országából, például Szíriából, Egyiptomból és Nigerből is érkeznek.

Pontos számot ugyan nem lehet tudni az Oroszország mellett harcoló szíriai zsoldosokról, de arab nyelvű források szerint tavaly nyáron több mint 40 ezer szíriai állampolgár fejezte ki azon szándékát, hogy csatlakozna az orosz erőkhöz az Ukrajna elleni háborúban. Bassár el-Aszad szíriai elnök bejelentette, hogy azok, akik Moszkva mellett szeretnének harcolni, közvetlenül az orosz félhez fordulhatnak. A szíriaiak egy részét azonban nem tudják bevetni az ukrán frontokon a kiképzés és a harci tapasztalat hiánya miatt.

A Carnegie Endowment for International Peace ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy Oroszországnak nincs szüksége a szíriai önkéntesek tömegeire, akik jelenlétükkel sok esetben csak akadályozzák a harci küldetéseket. A szervezet szerint

a szíriaiak csak a legegyszerűbb feladatokat tudják ellátni, például a létesítmények őrzését vagy a takarítást. Ennek némileg ellentmond az a tény, hogy folyamatosan érkeznek arab harcosok Oroszországba.

A 25. Különleges Erők Hadosztálya a szíriai Hmeimim katonai repülőtéren keresztül szállítja a katonákat a szükséges kiképzést követően Oroszországba, majd Ukrajnába, hogy részt vegyenek a harcokban.

Biztonsági források szerint szírek ezrei igyekeznek az ukrajnai frontra Homszból, Hamából és Suwaydából. Ők anyagi okokból egyeztek bele abba, hogy Oroszországot támogatva részt vegyenek a konfliktusban, miután a gazdasági körülményeik jelentősen leromlottak hazájukban. Katonai szakértők rámutattak arra, hogy „az Ukrajna elleni háborúban Oroszország mellett részt vevő szíriai katonák közül sokan járatosak az orosz nyelvben, miután az orosz-ukrán háború kezdete előtt körülbelül egy évvel katonai tanfolyamokon vettek részt Oroszországban”. Az említett 25. Különleges Erők Hadosztályát közvetlenül Oroszország támogatja, és Moszkva egyik katonai ágának tekintik a szíriai kormányerők berkein belül.

Nyilvánvaló, hogy nem az ideológiai okok játsszák a döntő szerepet a szíriaiak azon döntése mögött, hogy Oroszországot támogatják a 2022. februárja óta tartó véres harcokban. Egy emberi jogi ügyekkel foglalkozó szíriai szervezet szerint a szíriaiak 1400 dollárt kapnak havonta (800 dollár megy a Szíriában maradt családjuknak és 600 dollárt kapnak kézbe). A Szíriai Emberi Jogok Megfigyelőközpontja szerint viszont ennél valamivel kevesebbet, kb. havi 1000 eurót kapnak.

A szíriai kormány által engedélyezett orosz biztonsági cégek vállalják azt a feladatot, hogy szíriai harcosokat toborozzanak Oroszország számára. Ezek a cégek körülbelül két éve kezdték meg munkájukat, és garanciát vállalnak arra, hogy a harcosok családjai anyagi kártérítésben részesülnek, ha hozzátartozójuk az orosz-ukrán háborúban meghal, vagy megsérül. Ha egy szíriai zsoldos életét veszti Ukrajnában, akkor családja 15 ezer euró értékű anyagi kártérítésre jogosult. Szíriai források szerint 7000 euró jár súlyos sebesülés esetén.

Az arab ország jelenlegi helyzetét és gazdasági körülményeit figyelembe véve korántsem meglepő fiatal lakosainak szerepvállalása az orosz-ukrán háborúban. A jövőben az olyan problémák, mint a hiperinfláció, a magas megélhetési költségek vagy éppen a mélyszegénység csak fokozni fogják hajlandóságukat, hogy zsoldosnak álljanak és idegen hatalmakat szolgáljanak.

A szerző az Eurázsia Központ vezető kutatója.

(Borítókép: Izraeli katonák  a libanoni fronton végrehajtott műveleti forgatókönyveket szimuláló gyakorlaton 2024. január 4-én a Golán-fennsíkon. Fotó:  Amir Levy / Getty Images)

 

Rovatok