Index Vakbarát Hírportál

Kezdődik a ramadán az iszlám országokban

2024. március 10., vasárnap 06:10

Vasárnap este kezdődik, és 2024. április 8-án estig tart az iszlám hívők éves böjti időszaka, a ramadán. A ramadán a muszlim holdnaptár kilencedik hónapja, amely a hold járásától függően 29 vagy 30 napos.

Az iszlám a mintegy 1,8 milliárd követőjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallása, és ma már alig van olyan ország, ahol ne élnének muszlimok. Az iszlám öt oszlopa a hitvallás, a napi ötszöri ima, a ramadán havi böjt, a mekkai zarándoklat és a szegényeknek adandó alamizsna − ezek a vallás legfontosabb parancsolatai, amelyeket minden igazhívőnek követnie kell.

A testet-lelket erősítő harmincnapos böjt azért esik a ramadán hónapra, mert a hagyomány szerint 610-ben e hónap 27. napján adta Allah a Koránt az égből Mohamed prófétának, aki a Hira hegyére vonult vissza elmélkedni és böjtölni.

Az iszlám szerint ramadánkor a pokol kapui zárva vannak, a démonok le vannak láncolva, így e hónap a sanyarú testi nélkülözések ellenére a béke és a szellemi megtisztulás időszaka.

A hónap neve az arab ramida vagy al-ramad szóból ered, melynek jelentése perzselő nyári hőség, és arra utal, hogy a jótettek a Naphoz hasonlóan kiégetik a bűnöket az emberekből.

Se düh, se harag

A böjt elsődleges célja, hogy a muzulmánok az elmélkedésnek és imának szenteljék magukat, növeljék türelmüket és akaraterejüket, s bizonyíthassák Allah előtt, hogy lelkük erősebb a testüknél, képesek legyőzni testi vágyaikat. A rangra, anyagi helyzetre való tekintet nélkül mindenkire érvényes szabály a vallási közösség tagjainak egyenlőségét is kiemeli, ebben az időszakban a gazdagoknak is − legalább egy időre − át kell élniük a szegények mindennapjait. A ramadán egyben a hit nevében folytatott harc időszaka, ehhez fűződik ugyanis az iszlám arábiai térhódításának két döntő mozzanata: a próféta ebben a hónapban aratta első katonai győzelmét ellenfelei felett, és e hónapban hódította meg Mekkát is.

A böjt kezdetét hagyományosan úgy határozták meg, hogy az előző hónap végén hithű, megbízható embereket küldtek ki, akik hiteles tanúk előtt igazolták, hogy az újhold látható. Ugyanezt az eljárást követték a hónap végén is, azaz a ramadán hónapja akkor ért véget, amikor a következő újholdat megpillantották. Egy-egy felhős éjszaka vagy éles szemű muszlim így napokkal is meghosszabbíthatta vagy megrövidíthette a böjtöt. Ma már egyre több országban csillagászati módon határozzák meg a hónap és a böjt kezdetét. Mivel maga a böjt is a nap járásától függ, kevésbé szerencsés országokban akár hajnali három órától este kilencig is érvényesek lehetnek a tilalmak. (A sarkkör közelében előfordulhatnak 22 órás nappalok is, az itt élő muszlimok a ramadán alatt általában a mekkai időhöz alkalmazkodnak.)

A hívőknek e hónapban napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól, fürdéstől, zenehallgatástól, házasélettől és a test egyéb örömeitől.

Kerülniük kell a dühöt, az erőszakot, az irigységet, a vágyat, a pletykát, de követelmény a jótékonykodás is, azaz jobban kell figyelniük egymásra. Felmentést csak a tizennégy éven aluli gyermekek, az utazók, a terhes és szoptatós anyák, a csatában harcolók és a betegek kapnak. Az „elvesztegetett” napokat az életerős hívőknek később pótolniuk kell, tehát a hónap elmúltával annyi napot kell böjtölniük, ahány napra a felmentés érvényes volt. A szunnita országokban ramadán idején az öt kötelező ima mellett este végzik a taravih imát, amely a szokásos négyszeri földre boruláshoz (raka) képest nyolc vagy akár húsz rakából áll.

Böjt után majd jön az ünnep

Ramadán idején mindenki igyekszik napkelte előtt felkelni és enni, ezt hívják szuhurnak, régen az utcákon dobolással jelezték a napfelkelte közeledtét. Az élet napszállta után élénkül meg: kezdetét veszi az iftár, a lakoma, a szent helyeket és a városok utcáit kivilágítják, a boltok kinyitnak. A hónap 26. és 27. napja közötti éjszakára esik a sors vagy elrendelés éjszakája, a Lailat al-Kadr, amelyen a próféta először kapta meg Gábriel arkangyalon keresztül a kinyilatkoztatást.

Ez a muszlimok számára az év legnagyszerűbb éjszakája, amelyet az imádkozásnak kell szentelniük, sokan egész éjszaka a mecsetben maradnak, s hitük szerint, ha ima közben fényességet látnak, Allah teljesíti kívánságukat. A hagyományos köszönés a böjti időszakban a Ramadán Mubarak avagy Ramadán Karim, ami azt jelenti: Áldott ramadánt!

A böjt befejeződésekor háromnapos ünnepet csapnak, a Kis Bajrámmal tér vissza az élet a rendes kerékvágásba, az emberek megajándékozzák egymást, sok helyen foglyokat engednek szabadon.

Rovatok