Index Vakbarát Hírportál

Terrorizmus miatt vettek őrizetbe embereket Törökországban

2024. március 10., vasárnap 09:38

Terroristahálózat tagjait vette őrizetbe a török rendőrség. A gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy az Iszlám Államnak dolgozva terrorcselekményeket készítettek elő.

Törökországban a hatóságok 33 embert vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy az Iszlám Állam terrorszervezettel tartanak fenn kapcsolatokat és terrorista cselekményeket készítettek elő – jelentette be a török belügyminiszter.

Ali Yerlikaya az X-en közzétett üzenetében hozzátette: a gyanúsítottak a március 31-én tartandó helyhatósági választások előtt akartak elkövetni terrorcselekményeket.

A tárcavezető elmondta, hogy a leleplezett, engedély nélkül működő mecsetekben és vallási iskolában működő hálózat tagjai háborús övezetekbe toboroztak embereket, és pénzügyi támogatást nyújtottak az Iszlám Államnak.

Az északnyugat-törökországi Sakarya terrorelhárító egységei azt közölték, a házkutatások által fegyvereket, készpénzt és „a szervezettel kapcsolatos iratokat” foglaltak le.

Törökországban az utóbbi tíz évben több, a hatóságok szerint az Iszlám Államhoz köthető terrortámadás történt. Legutóbb januárban, egy római katolikus templomban lőttek agyon egy embert.

Rovatok