Átalakulóban a világrend, de az még kérdés, hogy milyen irányba mutatnak a folyamatok. Káosz jön a nemzetközi rendben? Vagy új, bipoláris világrend születik, és a világ két befolyási övezetre szakad: az Egyesült Államok által vezetett Nyugatra és a Kína által dominált Keletre? Vagy megtörténik az őrségváltás, és az Egyesült Államok helyét Kína veszi át első számú szuperhatalomként? Mi lesz Európával? Magyarország ellent tud állni a blokkosodásnak? Az Index Carlos Roa amerikai geopolitikai elemzőt, újságírót, a Danube Institute vendégkutatóját kérdezte.
Számos szakértő és kommentátor úgy véli, hogy a világ egy de facto „második hidegháborús” korszakban van, amelyben az Egyesült Államok és szövetségesei szemben állnak a Kína által vezetett rivális szereplők laza szövetségével (ez utóbbi magában foglalja például Oroszországot és Iránt is).
Carlos Roa nem ért egyet a legtöbb szakértővel és kommentátorral, szerinte valószínűbb, hogy a világ egy olyan világrend felé sodródik, amit a globális vezetés és a nagyhatalmak közötti koordináció hiánya jellemez.
Ebben a forgatókönyvben nincs olyan domináns ország vagy szövetség, amely képes lenne nemzetközi normákat, illetve szabályokat meghatározni és érvényesíteni. Ehelyett a hatalom sokkal inkább szétszórt, ami fokozott geopolitikai bizonytalanságot, volatilitást és versenyt eredményez
– fogalmazott az amerikai geopolitikai elemző. Az általa vázolt forgatókönyvben nincs egyértelmű hegemón kormányzati rendszer sem, ez pedig a globális környezetet széttöredezetté, illetve konfliktusokra és instabilitásra hajlamossá teszi.
Carlos Roa úgy látja, a Nyugat hanyatlása jelenleg viszonylag egyértelmű: katonai, gazdasági és ipari képességei ugyanis már nem azok, mint egykor voltak, erkölcsi tekintélye is csökkent, ráadásul úgy tűnik, egyáltalán nincs felkészülve a megújuló nagyhatalmi versenyre sem. A helyzet ugyanakkor Kína vagy Oroszország számára sem éppen rózsás.
A geopolitikai elemző szerint Oroszország talán győztesként kerül ki az ukrajnai háborúból, de még mindig meg kell küzdenie a konfliktusból származó veszteségekkel (a gazdasági költségek, a munkaerő és a nemzetközi kapcsolatok tekintetében). Mindemellett az ukrajnai háború meggyengítette Oroszország hatalmát a közeli országokban, lehetővé téve a szomszédos országok számára, hogy önállóbb geopolitikai orientációt kövessenek. Carlos Roa úgy véli, az előbbiek eredményeképpen
Oroszország az energiájának nagy részét a következő években arra lesz kénytelen fordítani, hogy megpróbáljon újra megerősödni saját befolyási övezetében.
Ami Kínát illeti, bár csillaga emelkedik az elemző szerint, de azt nem lehet mondani, hogy ez problémamentesen zajlana. „Az ország gazdasága nehézségekkel küzd, a népesség gyorsan öregszik, a távol-keleti ország katonai ereje pedig jelenleg nem terjed messzire a határain túl, és a regionális szomszédok – Pekingtől való félelmükben – szövetkeznek. Ráadásul az ország sorsa végső soron továbbra is a nyugati gazdasághoz kötődik, mivel egyetlen más országnak, beleértve saját magát is, nincs elegendő rendelkezésre álló jövedelme és vagyona ahhoz, hogy megvásárolja az általa termelt árukat” – hívta fel a figyelmet Carlos Roa.
Végső soron – az amerikai geopolitikai elemző szerint
az átalakuló világrendet egy bizonytalan hosszúságú átmeneti időszak – valószínűleg valahol öt és húsz év között – követi.
„A körülmények minden bizonnyal új világrendet teremtenek majd. Talán az Egyesült Államoknak sikerül újraiparosítania és újjáépítenie tengeri hatalmát, és újra globális hegemónként fog érvényesülni. Talán Kínának sikerül átvészelnie jelenlegi nehézségeit, és első számú szuperhatalommá válik. Vagy talán egy harmadik, előre nem látható forgatókönyv is bekövetkezik, például India felemelkedése a vártnál nagyobb mértékű lesz. Bárhogy is lesz, a világ az Egyesült Államok által vezetett egypólusú rendből többpólusúvá válik, ahol számos hatalmi központ van, de senki sem képes egyértelmű dominanciát kialakítani” – vélekedett Carlos Roa.
Provokatív kérdésünkre, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió vetélkedésének évtizedeiben kiszámíthatóbb, biztonságosabb volt-e a világ, Carlos Roa kifejtette: bár vannak, akik hajlamosak a hidegháborút a viszonylagos kiszámíthatóság és biztonság időszakaként romanticizálni, a valóság ennél sokkal összetettebb volt. Azt elismerte, hogy a hidegháború korszakának kétpólusú struktúrája bizonyos fokú kiszámíthatóságot biztosított a hatalmi dinamikát illetően, de ez intenzív geopolitikai feszültségek és a nukleáris megsemmisítés állandó fenyegetése árán valósult meg. Továbbá a hidegháborús időszakot számos proxyháború jellemezte, köztük a koreai háború, a vietnami háború, valamint különböző afrikai és latin-amerikai konfliktusok, amelyekben milliók veszítették életüket, vagy változott meg életük visszafordíthatatlanul. Az elemző szerint
bármennyire is bizonytalan a jelenlegi korszak, a legtöbb szempontból mégiscsak békésebb.
Carlos Roa arra is rámutatott, hogy a hidegháború kétpólusú struktúrája gyakran megfojtotta a kisebb nemzetek törekvéseit, és marginalizálta hangjukat a globális ügyekben. A szuperhatalmi érdekek érvényesítése gyakran vezetett az önkényuralmi rendszerek támogatásához, valamint a demokratikus mozgalmak elnyomásához, ami a világ számos részén az emberi jogok széles körű megsértéséhez és politikai instabilitáshoz vezetett.
„Lehet azzal érvelni, hogy ez nem változott, de ma már sokkal jobban tudatosulnak a kisebb nemzetek és lakosságuk törekvései is. A nézeteltérések, vagy akár a kormány politikájával való egyet nem értés elhallgatása most sokkal nehezebb, mint korábban. Még Kínában is, amit nyugaton totalitárius államnak tartanak, az átlagpolgárok bizonyos mértékig nem értenek egyet a Kínai Kommunista Párt egyes politikai intézkedéseivel” – emelte ki az elemző.
A Danube Institute vendégkutatójával arról is beszélgettünk, hogy a már két éve tartó ukrajnai háborúnak mi a jelentősége az átalakuló világrend szempontjából: mit nyer vagy mit veszít a Nyugat azzal, ha Oroszország tartósan nem lesz elfogadható partner a nemzetközi térben? De azt is megkérdeztük, hogy ez a konfliktus mit jelent Kína számára.
Carlos Roa kifejtette:
az ukrajnai háborút úgy is fel lehet fogni, mint a végső és leghatározottabb törést a „békés”, „hidegháború utáni” korszak és a nagyhatalmi versengés új korszaka között.
Ez egy kritikus pillanat a geopolitikai helyzetben, amely rávilágít az európai biztonság törékenységére, és próbára teszi az olyan nyugati intézmények, mint a NATO és az Európai Unió elszántságát.
A konfliktus különösen fontos az Egyesült Államok számára, amely nemzetközi presztízsének nagy részét a konfliktusba fektette – nem beszélve a jelentős anyagi erőforrásokról.
Az Egyesült Államok Ukrajnával kapcsolatos külpolitikája egyébként hasonlóságot mutat a dominóelmélettel, amely a hidegháború idején az amerikai stratégiát alakította. A dominóelmélet azt feltételezte, hogy ha egy ország a kommunizmus uralma alá kerül, az a többi ország esetében láncreakcióhoz vezet. Az Egyesült Államok Ukrajnával kapcsolatos politikája is azon az elképzelésen alapul, hogy ha ellenőrizetlenül marad az autoriter agresszió – legyen szó akár Oroszországról, akár Kínáról – bármelyik országban, az további agressziót bátoríthat az egész világon
– magyarázta az amerikai geopolitikai elemző.
Ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy ez a narratíva csapdába ejtette az amerikai politikai döntéshozókat, akik most érzelmileg és tekintélyük szempontjából is belekeveredtek a konfliktusba.
A kudarc azt az üzenetet küldené nemzetközi szinten, hogy az Egyesült Államok nem biztos, hogy képes teljes mértékben megvédeni vagy támogatni a barátait és szövetségeseit
– fogalmazott az elemző. Mint mondta, ebből a helyzetből az a következtetés vonható le, hogy Oroszország valószínűleg hosszabb ideig elfogadhatatlan partner marad a Nyugat számára a nemzetközi színtéren, aminek számos negatív hatása lesz.
„Először is, az Oroszországgal fennálló tartós feszültségek súlyosbítani fogják a globális instabilitást, különösen azokban a régiókban, ahol az orosz befolyás jelentős, mint például Kelet- és Délkelet-Európában, illetve a Közel-Keleten. Másodszor, akadályozhatja az olyan sürgető globális kérdések kezelésére irányuló erőfeszítéseket, mint a klímaváltozás, vagy a terrorizmus és a nukleáris fegyverek elterjedése elleni fellépés, mivel az Oroszországgal való együttműködés alapvető fontosságú lehet ezeken a területeken. Harmadszor, alááshatja a multilaterális intézmények hitelességét és hatékonyságát, mivel a nagyhatalmak közötti megosztottság akadályozza a közös fellépést” – sorolta megállapításait az elemző.
Az amerikai elnökválasztáshoz közeledve az amerikai külpolitikáról is kérdeztük a Danube Institute vendégkutatóját. Carlos Roa kiemelte, hogy az amerikai külpolitikát a folytonosság és a drámai változások keveréke jellemzi. Az Egyesült Államok továbbra is prioritásként kezeli szövetségeit és partnerségeit, különösen a hagyományos európai, illetve ázsiai szövetségeseket, miközben igyekszik kezelni az olyan stratégiai versenytársak által jelentett új kihívásokat is, mint amilyen Kína és Oroszország. A Biden-kormányzat például fenntartotta a Trump-kormányzat Kínával szembeni de facto megközelítését, beleértve a vámok alkalmazását, a verseny hangsúlyozását a kritikus technológiai ágazatokban, és a szövetségek megerősítésére törekszik az Indo-csendes-óceáni térségben, hogy ellensúlyozza Peking növekvő magabiztosságát. Hasonlóképpen, a Biden-kormányzat támogatta és tovább építette az Ábrahám-megállapodásokat – az Izrael és több arab állam közötti normalizációs megállapodásokat, amelyben a Trump-adminisztrációnak kulcsfontosságú közvetítő szerepe volt. Az amerikai geopolitikai elemző szerint ez a folyamatosság számos tényezőnek köszönhető, a stratégiai fenyegetések széleskörű kétpárti elismerésétől kezdve az állandó külpolitikai döntéshozó bürokrácia jelenlétéig, amely attól függetlenül létezik, hogy éppen ki az elnök.
Ami Kínát illeti, Carlos Roa úgy véli, hogy az ukrajnai konfliktus egyszerre tartogat kihívásokat és lehetőségeket:
Kína kihasználja az Oroszország és a Nyugat közötti megosztottságot saját érdekeinek előmozdítására, például eurázsiai befolyásának kiterjesztésére és az Egyesült Államokkal szembeni stratégiai pozíciójának erősítésére. Kína azonban óvakodhat az orosz agresszió által teremtett precedenstől is, mivel az aggodalmakat vet fel a területi integritásra és szuverenitásra gyakorolt következményekkel kapcsolatban. Emellett Kína gazdasági érdekeit is érintik a konfliktusból eredő, a globális piacokat és az energiaellátást befolyásoló zavarok.
Beszélgetésünkben kitértünk rá, hogy mi lehet vagy mi lehetne Európa szerepe egy átalakuló világrendben, illetve Európának milyen nemzetközi rend válna az előnyére. Carlos Roa borúsan látja Európa helyzetét, szerinte a kontinens a legnagyobb vesztese a folyamatban lévő átalakulásnak. Mint kifejtette, az elmúlt évtizedek jóléte átmeneti feltételeken alapult:
Az amerikai geopolitikai elemző szerint a kontinens elöregedő népességére való európai válasz: az, hogy a kontinens de facto megnyitotta határait, és ösztönözte a tömeges migrációt, nem volt jó megoldás. „Ez bizonyos mértékig működhet az Egyesült Államokban, ahol a bevándorlók befogadásának és asszimilációjának nagy hagyománya van, és ahol sokkal inkább multikulturális társadalomról van szó. Európai kontextusban azonban ennek a logikának nincs értelme, különösen a közelmúltban érkezettek relatív minőségét és kulturális beállítottságát tekintve” – fogalmazott Carlos Roa.
A jelenlegi pillanatot különösen fájdalmasnak tartja Európa számára, mert nemcsak hogy nem tudja fenntartani azt, ami eddig megvolt, de a megváltozott geopolitikai körülmények fényében növelnie kell a védelmi kiadásokat is, és meg kell küzdenie a megnövekedett jóléti, illetve energiaköltségekkel. Ráadásul Európának versenyeznie kell az Egyesült Államokkal és Kínával is az innováció terén.
Európa jövője – függetlenül attól, hogy milyen nemzetközi rend alakul ki – a fájdalmas, de szükséges reformok jövője, amelyek valószínűleg az életminőség csökkenésével járnak majd
– jelentette ki az elemző. Arra figyelmeztetett, hogy az ilyen intézkedések a legtöbb európai államban, ha nem is ingatag, de vitatott politikát jelent majd.
„Mit tehetnek az olyan kis országok, mint Magyarország az átalakuló világrendben?” – tette fel a kérdést az Index. A magyar kormány konnektivitásról beszél, de egy kis ország vajon ellent tud-e állni a nagyhatalmak által gerjesztett blokkosodás folyamatának.
Carlos Roa szerint a látszat ellenére a Magyarországhoz hasonló kis országoknak egyedülálló lehetőségeik vannak arra, hogy érvényesítsék jelentőségüket, és hatékonyan érvényesítsék stratégiai érdekeiket, különösen az egyre többpólusúbbá váló környezetben. Az azonban, hogy ez sikeresen megvalósítható-e, vagy sem, nagyban függ az adott ország sajátos körülményeitől. Attól is, hogy a kormányok képesek-e bölcsen kihasználni mozgékonyságukat, diplomáciai érzéküket és regionális partnerségeiket.
Különösen Magyarországnak van lehetősége arra, hogy stratégiai elhelyezkedését és történelmi kötődéseit kihasználva erőteljes összekapcsolódási kezdeményezéseket alakítson ki. Az infrastruktúra fejlesztésének előtérbe helyezésével, a régión belüli gazdasági integráció elősegítésével és a határokon átnyúló együttműködés előmozdításával Magyarország növelheti geopolitikai jelentőségét, és erősítheti ellenálló képességét a külső nyomással szemben. Ezen túlmenően Magyarország aktívan részt vehet a multilaterális fórumokon és diplomáciai kezdeményezésekben, hogy erősítse hangját, és képviselje érdekeit a globális színtéren. A hasonlóan gondolkodó nemzetekkel való partnerségek kialakításával és a nemzetközi párbeszédben való konstruktív részvétellel Magyarország méreténél jelentősen nagyobb befolyást is gyakorolhat; hozzájárulhat a stabilitásra és jólétre való kollektív törekvéshez
– vélekedett az amerikai geopolitikai elemző.
Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy Magyarország nem tud kinavigálni vagy elkerülni minden nagyhatalmi blokkolási folyamatot. Magyarország egy viszonylag kis ország, korlátozott erőforrásokkal, és kevesebb mint 10 millió lakossal, gazdasága pedig erősen kötődik az Európai Unióhoz. Ezért Magyarországnak óvatosnak kell lennie Carlos Roa szerint abban, hogyan használja fel korlátozott energiáit és erőforrásait a nemzetközi diplomáciában. A Danube Institute vendégkutatója úgy véli, hogy Magyarország akkor jár a legjobban, ha közvetlen szomszédságára összpontosít, miközben külföldön korlátozott számú kulcsfontosságú partnert keres, akik hasonlóan látják a jelenlegi nemzetközi környezetet, és akikhez érdekei is illeszkednek.
(Borítókép: Carlos Roa. Fotó: Szollár Zsófi / Index)