Ukrajnának és nyugati támogatóinak nagyon kevés közös pontja van Oroszországgal. Mégis úgy tűnik, hogy minden kulcsszereplő egyetért egy kritikus kérdésben: az ukrajnai háború tárgyalásokkal fog véget érni. Ahogyan Vlagyimir Putyin orosz elnök egy nemrégiben adott interjúban mondta Tucker Carlson konzervatív műsorvezetőnek: „Hajlandóak vagyunk tárgyalni.”
Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője, miközben kétségbe vonta Putyin őszinteségét, egy nyilatkozatban azzal vágott vissza, hogy „mind mi, mind Zelenszkij elnök úr számtalanszor elmondtuk, hogy szerintünk ez a háború tárgyalások útján fog véget érni”. Az elmúlt két év során a döntő harctéri eredmények hiánya miatt a tárgyalásos befejezés alternatívája (az egyik fél abszolút győzelme) fantáziálásnak tűnik.
Annak ellenére, hogy az esetleges tárgyalásoknak nincs életképes alternatívája, semmi jele annak, hogy a harcoló felek a közeljövőben tárgyalásokat kezdenének. Mindkét fél úgy véli, hogy egy elfogadható megállapodás elérése jelenleg lehetetlen. Mindkét fél attól tart, hogy a másik nem fog kompromisszumot kötni, vagy minden szünetet arra fog felhasználni, hogy pihenjen és felkészüljön a következő harci fordulóra – írja a Foreign Affars hasábjain megjelent elemzésében Samuel Charap a RAND Corporation vezető elemzője és Jeremy Shapiro, az Európai Külkapcsolati Tanács kutatási igazgatója.
Még ha egyezségről jelenleg szó sem lehet, minden félnek már most lépéseket kellene tennie annak érdekében, hogy a jövőben lehetőség nyíljon a tárgyalásokra. Egy háború kellős közepén nehéz eldönteni, hogy az ellenfél valóban készen áll-e a harcok befejezésére, vagy cinikusan csak azért beszél a békéről, hogy a háborús céljait előmozdítsa. Párbeszéd hiányában szinte lehetetlen felismerni az ellenfél szándékait. Ezért meg kell nyitni a kommunikációs csatornákat, hogyha eljön az alkalom, megragadhassuk a békére való törekvés lehetőségét – írja a szerző.
Itt az ideje, hogy elkezdjük kiépíteni ezeket a csatornákat. Ukrajna és nyugati partnerei számára ez azt jelenti, hogy
beszélni kell a beszélgetésről,
vagyis a konfliktusdiplomáciát a két- és többoldalú interakciók kulcsfontosságú témájává kell tenni. Minden félnek jeleznie kell, hogy nyitott az esetleges tárgyalásokra. Ehhez a hadviselő feleknek és szövetségeseiknek olyan egyoldalú lépéseket kell tenniük, amelyek közvetítik szándékaikat a másik fél felé. Ilyen jelzések lehetnek a retorikában bekövetkező változások, a tárgyalásokra különmegbízottak kinevezése, a mélyreható csapások önkorlátozása és a hadifoglyok cseréje.
Ha egyik fél sem kezdi meg ezt a folyamatot, a hadviselő felek valószínűleg ott ragadnak majd, ahol ma vannak – a terület centimétereiért folytatott ádáz harcok, amelyeknek szörnyű ára van az emberélet és a regionális stabilitás szempontjából is.
A kölcsönös bizalmatlanság megnehezíti az első lépést a tárgyalóasztal felé. A Nyugat úgy tekint Moszkvára, mint a propaganda és a hazugságok forrására, amely annyira rászokott a valótlanságokra, hogy még saját magának is hazudik. Ezt a jelenséget mi sem szemlélteti jobban, mint a hivatalos retorika a 2022. februári ukrajnai inváziót megelőzően, amelyről számos orosz képviselő nyilvánosan és bizalmasan esküdözött, és látszólag hitt abban, hogy nem fog megtörténni. Moszkva hasonlóképpen úgy tekint az elmúlt 30 évre, mint a megszegett nyugati ígéretek sorozatára. A legjobb példa erre a NATO-bővítés látszólag feltartóztathatatlan menetelése, amelyről számos nyugati tisztviselő az 1990-es években azt mondta, és látszólag hitte is, hogy nem fog megtörténni. Ukrajnát és Oroszországot már azelőtt is régóta kölcsönösen vádolták a megszegett ígéretekkel, hogy Moszkva 2014-ben annektálta volna a Krímet és megszállta volna a Donbászt. A bizalom helyreállítása 2022 februárja után szinte lehetetlenné vált.
Lehetséges, hogy mindkét félnek igaza van a másik maximalista céljaival kapcsolatban, de egyik fél sem tudhatja biztosan ezt beszélgetés nélkül. Kommunikációs csatorna hiányában a másik fél valódi szándékairól szóló állítások nem ellenőrizhetők.
A szerzők szerint ha ezt az állítást nem teszteljük, annak nagyon nagy ára lesz. A kimerítő háborúban rengeteg katona és civil hal meg, és felemészti a katonai, illetve pénzügyi erőforrásokat. Amerikai tisztviselők 2023 augusztusában úgy becsülték, hogy 2022 februárja óta közel 500 ezer ukrán és orosz katona halt- vagy sebesült meg. A háború a nemzetközi biztonságot is megzavarja olyan módon, amely senkinek sem használ.
Kijev szövetségesei számára az a nyitólépés, hogy elkezdenek beszélni egymás között a tárgyalásokról. Egyeseket még meg kell győzni, másokat viszont már meggyőztek, és csak egy jelre van szükségük, hogy megértsék, a diplomácia többé nem tabu. Az Egyesült Államok tisztviselői többször is kijelentették, hogy a háborút tárgyalásos rendezéssel lehetne befejezni. De nem közölték a többi szövetségessel, hogy ez mit jelent a gyakorlatban, és nem alakították ki a háború befejezésének stratégiáját a tárgyalásos esetre.
A konfliktusdiplomáciáról szóló vitát az Észak-atlanti Tanács és a G7 találkozóin, valamint a szövetségesek közötti kétoldalú megbeszéléseken kell megkezdeni a legmagasabb szinteken. A beszélgetésről való beszéd rövid távon nem jár semmilyen politikai változással. Időt kell rá fordítani és erőfeszítést tenni a diplomáciai stratégia kidolgozására, jóval a tárgyalások tényleges megkezdése előtt – írják a szerzők.
Az Egyesült Államok és szövetségesei azzal kezdhetik, hogy kikérik Ukrajna véleményét a harcok során a másik féllel való kommunikációról és a háború végjátékának jellegéről. Jelenleg ezek a kérdések nincsenek napirenden. Amint az ukrán tisztviselők elkezdik hallani ugyanazokat a kérdéseket, amelyeket több tárgyalópartner több szinten is feltesz, belső megbeszélésekbe fognak bocsátkozni, hogy meghatározzák a preferenciáikat és a konfliktusdiplomáciai megközelítésüket. A tárgyalások témájának beleszövése a hosszú távú katonai és pénzügyi segítségnyújtásról szóló megbeszélésekbe egy fontos tényt is aláhúzna:
a háború befejezése nélkül semmilyen segély nem biztosíthatja Ukrajna biztonságát és jólétét.
Túl korai lenne még valódi tárgyalásokat kezdeni Moszkvával,
de Kijevnek kellene az élen járnia, amikor elkezdődnek.
A Nyugat már ma is jelekkel közvetítheti szándékát, hogy lehetővé tegye a háború esetleges tárgyalásos befejezését. A jelzések olyan egyoldalú lépések, melyek például katonai bevetésekre, nyilvános nyilatkozatokra, szankciókra vonatkoznak, vagy diplomáciai gesztusok, amelyek egy állam szándékait közvetítik. Az ilyen jelzések különösen hasznosak, ha a hivatalos kommunikációs csatornák zárva vannak, mivel végrehajtásukhoz nincs szükség közvetlen interakcióra a másik féllel. Figyelemre méltó, hogy ezek az intézkedések visszafordíthatók; a lényeg az, hogy hitelesen demonstrálják a szándékot, és teret adjanak a másik félnek a viszonzásra. Ha a jelzések működnek, csökkenthetik a másik fél valódi szándékaival kapcsolatos bizonytalanságot.
A nyugati tisztviselők retorikai hangsúlyainak kiigazítása a nyilvános nyilatkozatokban szerény, de fontos jelzések lehetnének. A tisztviselők például újra kinyilváníthatnák, hogy a háború tárgyalásos lezárásának részeként nyitottak a szankciók feltételes enyhítésére. De a beszéd olcsó, és Moszkva valószínűleg nem fog hinni neki. Ezért
az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak is fontolóra kellene vennie, hogy különleges képviselőket nevezzen ki a konfliktusdiplomáciára.
Bár ezek a tisztviselők hónapokat töltenének a szövetségesekkel és Kijevvel való kapcsolattartással, mielőtt egyáltalán szóba kerülnének a Moszkvával való tárgyalások, a kinevezések önmagukban is jeleznék Oroszországnak, hogy az Egyesült Államok és Európa készen áll az esetleges tárgyalásokra.
Kijevnek és Moszkvának több lehetősége van a jelzésre, mivel ők a hadviselő felek. Különösen Moszkvának kell megtalálnia a jelzés módját. A szerzők szerint Oroszországnak jeleznie kell, hogy háborús céljai korlátozottak, hogy kész tárgyalni a háború befejezéséről, és hogy betartja a rendezés feltételeit. Amellett, hogy kinevezne egy diplomáciai kapcsolattartót, aki az új amerikai és uniós képviselők megfelelőjeként szolgálna, Moszkva felfüggeszthetné az ukrán városokra mért csapásokat, jelezhetné, hogy hajlandó a hadifoglyok cseréjére, és felhagyhatna az ukrán vezetéssel kapcsolatos gyújtogató retorikával.
Kijev viszont enyhíthetné azt a 2022. szeptemberi elnöki rendeletet, amely megállapította, hogy „lehetetlen tárgyalásokat folytatni az Orosz Föderáció elnökével”. Kijev tisztázhatná, hogy a rendelet csak az orosz elnökre vonatkozik, az orosz kormány más képviselőire nem. És ha Moszkva abbahagyná a nem katonai célpontok elleni csapásokat Ukrajnában, Kijev viszonzásul beszüntethetné az általa Oroszországban végrehajtottakat.
A szerzők szerint ezek a javasolt erőfeszítések – a szövetségesek közötti és a Kijevvel folytatott tárgyalásokról való beszélgetés, valamint a Moszkva felé történő jelzés – nem jelentenének változást a politikában. Még csak lépéseket sem a tárgyalások megkezdésére. Leginkább
egy olyan kapunyitási folyamat lenne, amely utat engedne egy esetleges és valószínűleg hosszú tárgyalási sorozat előtt.
Nem lesz könnyű tárgyalóasztalhoz ülni, de az alternatíva egy végtelen, mindent felőrlő háború, amelyet egyik fél sem akar, és mindkét fél csak veszít a harcok folytatásával.
(Borítókép: Ukrán katonák őrködnek a lövészárokban, miközben az orosz–ukrán háború folytatódik a Donyecki területen Kreminna irányában 2024. március 7-én. Fotó: Wolfgang Schwan / Anadolu / Getty Images)