Index Vakbarát Hírportál

Riadót fújtak Donald Trump egykori tanácsadói, ebből még baj lehet

2024. március 13., szerda 14:08

Donald Trump egykori tanácsadói szerint a volt elnök olyan zsarnokokat dicsőít, mint Orbán Viktor, Vlagyimir Putyin, Hszi Csin-ping, és Kim Dzsongun. Úgy vélik, ha Trump győzelmet aratna a novemberi elnökválasztáson, az tönkretenné az amerikai külpolitikát.

Donald Trump több korábbi vezető tanácsadója is azt mondta a CNN-nek, hogy a volt elnök számára Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy erős „fantasztikus” ember, Hszi Csin-ping kínai vezető „briliáns”, az észak-koreai Kim Dzsongun „rendes fickó”. Ám szerintük a volt amerikai elnök a legkövetkezetesebben Vlagyimir Putyin orosz elnököt dicsérte.

A legriasztóbb számukra azonban az, hogy állítólag Trump korábban azt mondta: Adolf Hitler „jó dolgokat tett”. A volt tanácsadók szerint ha Trump megnyeri a novemberi elnökválasztást, az tönkretenné az amerikai külpolitikát. A CNN beszámolója szerint Orbán Viktor dicsérete pedig azt mutatja, hogy duplán akarja világnézetét az amerikaiakra ráerőszakolni.

John Kelly, Trump egykori kabinetfőnöke a lapnak elmondta, a volt elnök már korábban is úgy fogalmazott, hogy „nincs senki, aki jobb, okosabb vagy jobb vezető lenne, mint Orbán Viktor. Ő a főnök, és ő egy nagyszerű vezető, fantasztikus vezető. Európában és szerte a világon tisztelik őt”.

Hitler dicsérete

John Bolton, Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója szerint a volt elnök úgy tekint magára, mint egy nagy emberre. „Szeret olyan vezetőkkel üzletelni, mint Erdogan – Törökország elnöke –, aki anélkül zárat börtönbe embereket, hogy bárkitől is engedélyt kérne. Ez tetszik neki” – fogalmazott. 

Hitler állítólagos dicséretéről Kelly a CNN újságírójának kifejtette, hogy Trump azt mondta neki: „Hitler újjáépítette a gazdaságot”. Kelly próbált rá nyomást gyakorolni és közölte vele, hogy nem engedheti meg magának, hogy bármi jót mondjon Hitlerről. „Elég nehéz elhinni, hogy nem vette észre a holokausztot, és azt a 400 ezer amerikai katonát, akiket Európában megöltek” – mondta Kelly, aki szerint Trump sokat kesergett azon, hogy nem maradtak lojálisak hozzá a vezető beosztású munkatársai. 

„Őszintén hitt abban, hogy lojálisak maradunk hozzá, és bármit megteszünk, amit csak akar“ – tette hozzá Kelly. 2021-ben Trump szóvivője tagadta azokat az állításokat, hogy a volt elnök Hitlert dicsérte volna.

Mint írtuk, a múlt héten harmadik alkalommal is találkozott Orbán Viktor és Donald Trump. A látogatást Lakner Zoltán politológus egy interjúban úgy értékelte: „Orbán Viktor nemzetközi sztárja lett ennek a populista, radikális, szélsőjobboldali, magát konzervatívnak nevező politikai mozgalomnak, egy transzparense, akit mutogatnak. Ilyen értelemben Trump számára is hivatkozási pont Orbán” – fejtette ki.

Ujhelyi István, az Európai Parlament szociáldemokrata képviselője az Indexen közölt véleménycikket arról, hogy miért olyan Orbán és Trump duója, „mint a viccbéli kisegér és elefánt”. A találkozóra nemzetközi sajtó is reagált, illetve Joe Biden is kifejtette a véleményét a találkozóval kapcsolatban, amelyről itt írtunk bővebben.

Rovatok