Index Vakbarát Hírportál

Vlagyimir Putyin bejelentette, nagysebességű vasútprojektbe kezd Oroszország

2024. március 14., csütörtök 21:21

Bejelentette a Szentpétervár és Moszkva közötti nagysebességű vasútvonal megvalósításának kezdetét Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtöki ünnepi videokonferencián – közölte az MTI.

Moszkva és Szentpétervár között nagysebességű vasútvonal megépítését jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin reményét fejezte ki, hogy az új személyszállító vasútvonal lehetővé teszi a tehervonatok felgyorsítását is. Hangsúlyozta, hogy a projekt megvalósításában orosz fejlesztéseket kell alkalmazni, ami fontos az ország technológiai függetlensége szempontjából.

A tervezett fővonalnak köszönhetően a Moszkva és Szentpétervár közötti utazási idő várhatóan 2 óra 15 percre csökken majd.

Oleg Belozjorov, az Oroszországi Vasutak vezetője kijelentette, hogy az orosz nagysebességű pályára tervezett vonatok elérhetik az óránkénti 400 kilométeres sebességet is. A vonatok nyolc kocsiból állnak majd, négyosztályú kiszolgálással, beleértve a bisztrókocsit és bárt is.

Az első szerelvény összeszerelésének megkezdését 2026-ra tervezik. A vonat a tervek szerint 2027-re készül el, és 2028-ban kapja meg a megfelelőségi tanúsítványt.

A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség beszámolójában rámutatott, hogy Oroszországban még nincsenek ilyen pályák. A kétvágányú, nagysebességű vasútvonal 200 és 400 kilométeres sebességgel való közlekedésre lesz alkalmas. A Moszkva-Szentpétervár közötti pálya kísérleti projekt lesz, de már szóba került a nagysebességű hálózat kiépítése is.

Gyenyisz Manturov miniszterelnök-helyettes, ipari és kereskedelmi miniszter az ünnepségen elmondta, a Sinara csoport lesz a nagysebességű vonatok gyártásának anyavállalata. A projektben a Transzmasholding is részt vesz majd, amely alkatrészeket és rendszereket szállít majd az új vonatokhoz.

A Sinara a nagysebességű vonatok gyártására két új épületet fog megépíteni az Uralszkije Lokomotyivi üzem területén, a szverdlovszki régióban lévő Verhnyaja Pismában. A beruházás összege 35 milliárd rubel (mintegy 140 milliárd forint) lesz.

Rovatok