Index Vakbarát Hírportál

Az Eurostat közölte, melyik magyar városban a legnagyobb a várható élettartam

2024. március 15., péntek 21:23

Az előző évhez képest fél évvel nőtt, így 80,6 évre emelkedett az európai uniós állampolgárok születéskor várható átlagos élettartama 2022-ben – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közreadott jelentéséből.

Az uniós hivatal közlése szerint a születéskor várható élettartam legmagasabb értékét az elmúlt két évtized során 2019-ben érte el az EU-ban, amikor a születéskor várható élettartam 81,3 év volt, 3,7 évvel több, mint 2002-ben – írja az MTI.

A koronavírus-járvány kitörését követően azonban ez a mutató csökkent: 2020-ban 80,4 évre, 2021-ben pedig 80,1 évre.

A jelentésből kiderült, hogy 2022-ben a születéskor várható élettartam a spanyol fővároshoz, Madridhoz tartozó régióban volt a legmagasabb, 85,2 év. A madridi régiót az olaszországi Trento régiója követte (84,4 év), majd a Párizs környéki Ile de France (84,1 év), a svéd főváros, Stockholm (84 év) és a spanyolországi Navarra tartomány (83,9 év) következett.

Ezzel szemben a születéskor várható élettartam legalacsonyabb számait négy bulgáriai régióban (72,3–74,1 év) és az észak-magyarországi régióban (74,1 év) jegyezték fel.

Az Eurostat szerint a születéskor várható átlagos élettartam Magyarországon 76 év. A jelentés hét magyarországi régió és Budapest lakosságának születéskor várható élettartamát sorolta fel.

Ezek között a nyugat-dunántúli régióban 76,9, a Pest megyei régióban 76,7, a dél- és közép-dunántúli régióban egyaránt 75,8, a dél-alföldi régióban 75,5, az észak-alföldi régióban 75, az észak-magyarországi régióban 74,1 év, Budapesten pedig 78,1 év volt a lakosság születéskor várható élettartama.

Az EU-ban a nők születéskor várható átlagos élettartama 2022-ben 83,3 év volt, azaz 2021-hez képest 0,4 évvel nőtt, de 2019-hez képest 0,7 évvel csökkent. A férfiak esetében ez az adat 77,9 év volt 2022-ben, ami 2021-hez képest 0,7 éves növekedést, de 2019-hez képest 0,6 éves csökkenést jelent.

A nők és a férfiak születéskor várható élettartama az uniós országok között eltéréseket mutat: Lettországban a nők várhatóan 10 évvel élnek tovább, mint a férfiak, őket Észtország és Litvánia követi, ahol ez a különbség 8,7 év. A legkisebb különbség Hollandiában (2,9 év), Írországban (3,3 év) és Svédországban (3,4 év) volt. Magyarországon a nők születéskor várható élettartama 2022-ben 79,3 volt, a férfiaké 72,6 – derült ki az Eurostat jelentéséből.

Rovatok