Mike Turner, az Egyesült Államok képviselőháza hírszerzési bizottságának elnöke múlt héten rejtélyes figyelmeztetést adott ki a titkos orosz katonai képességek által jelentett „komoly nemzetbiztonsági fenyegetésről”, amely az ohiói republikánus képviselő szerint aggodalomra ad okot. Az aggodalom még inkább elmélyült, amikor John Kirby, a Fehér Ház szóvivője megerősítette, hogy Moszkva „aggasztó” műholdellenes fegyvert fejleszt. Hamarosan több hírügynökség, például a The New York Times is arról számolt be, hogy Moszkva esetleg nukleáris fegyver űrbeli bevetésére készül.
Egy ilyen fegyver célja a kommunikációra és felderítésre használt kiterjedt műholdrendszerek megsemmisítése lehet. Az ilyen típusú űrrendszerek kiiktatása csökkentené az ukrán védelmi erők hatékonyságát, amelyek nagymértékben támaszkodnak a kereskedelmi műholdas kommunikációra és képalkotásra.
Ez az amerikai hadsereg és szövetségesei hatékonyságát is csökkentené, amelyek hasonlóan függenek ezektől a rendszerektől. Oroszország döntése, hogy atomfegyvert robbant az űrben, szinte biztosan hatással lenne a Kreml műholdjaira is.
De még ha Oroszország soha nem is használna nukleáris űrfegyvert, Moszkva új nyomásgyakorló eszközként tekinthetne annak bevetésére, egy olyan Damoklész kardjaként, amelyet minden más állam űrrendszere fölé tudna függeszteni. És az orosz kalkulációt nehéz kiszámítani
– írja a Foreign Affairs hasábjain megjelent elemzésében Aaron Bateman, a George Washington Egyetem docense és az intézmény űrpolitikai intézetének tagja.
Moszkva és Washington a hidegháború óta tesztel műholdellenes fegyvereket, de ha Oroszország nukleáris fegyvert telepítene az űrbe más műholdak megtámadására, az példa nélküli fejlemény lenne, és egyértelműen megsértené az 1967-es, világűrről szóló szerződést. A Kreml számára azonban a jogsértés költségei meghaladhatják az előnyöket. A Moszkva által bemutatott műholdellenes fegyverek nem képesek hatékonyan megsemmisíteni a magáncégek tulajdonában lévő és általuk üzemeltetett kiterjedt műhold-konstellációkat.
Egy nukleáris antiszatellit-fegyver azonban egy csapásra nagyszámú ilyen műholdat tudna használhatatlanná tenni.
Ha az orosz tisztviselők úgy döntenek, hogy bevetik ezt a fegyvert, Washingtonnak nincs megfelelő lehetősége arra, hogy megállítsa őket.
Bár a műholdak elleni űrrendszerek futurisztikusnak tűnnek, Moszkva és Washington már több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a fejlesztésükben. A hidegháború idején Moszkva úgy vélte, hogy nem nukleáris, műholdellenes fegyverei elegendők a kulcsfontosságú amerikai műholdak megsemmisítéséhez. A hidegháborút követő időszakban azonban a sokkal nagyobb műholdrendszerek kialakítása kevésbé használhatóvá tette ezeket a fegyvereket.
A műholdak elleni fegyverek már az űrkorszak hajnalán megjelentek. Alig két évvel a szovjet Szputnyik indítása után, 1957-ben az Egyesült Államok már tesztelt egy repülőgépekről indítható műholdellenes fegyvert, amely nukleáris robbanófejet használt volna a célpont megsemmisítésére. Ez azonban soha nem vált az amerikai arzenál részévé, köszönhetően az Eisenhower-kormányzat visszafogott hozzáállásának az űrfegyverekhez. Ez az óvatosság előrelátó volt. A pontosabb rakéták megjelenése előtt a pályán keringő műholdak megsemmisítéséhez nukleáris robbanófejre volt szükség, és a nagy magasságban végrehajtott nukleáris detonációk bebizonyították, hogy az űrben lévő sugárzás nem válogat a tárgyak között. 1962-ben az egyik ilyen robbanás után, a Starfish Prime nevű nukleáris kísérletben a Föld körüli pályán lévő műholdak közel egynegyede megsérült – köztük egy brit tudományos műhold is.
Az 1960-as évek elején az amerikai döntéshozók attól tartottak, hogy a Szovjetunió orbitális pályán fog atomfegyvereket bevetni – azaz egy nukleáris fegyvert indítana az űrbe déli pályán a Déli-sark fölött, hogy elkerülje az Északi-sark körül elhelyezett, amerikai korai előrejelző radarokat. Mielőtt a fegyver befejezné a pályáját, visszatérne a Föld légkörébe, és eltalálná a célpontját. A Kennedy-kormányzat 1963-ban válaszul a csendes-óceáni Johnson-szigetre telepített nukleáris rakétákat, amelyek képesek voltak megsemmisíteni a légkörbe visszaérkező nukleáris fegyvereket. Azonban az Egyesült Államok fokozódó vietnámi szerepvállalása megszorította a védelmi költségvetést, és a tisztviselők aggódtak amiatt, hogy a nukleáris antiszatellit-fegyverek sugárzása válogatás nélkül elpusztítaná az amerikai és a szövetséges műholdakat is. Ennek eredményeként a 437-es programot 1975-ben leállították.
A hidegháború végén Moszkva és Washington egyaránt leállította műholdellenes fegyverprogramját. Ahelyett, hogy továbbra is versenyeztek volna az űrben, a két kormány inkább együttműködött, leginkább a Nemzetközi Űrállomás formájában. Az állomás első szakasza 1998-ban készült el. Annak hangsúlyozására, hogy a két ország új, együttműködő korszakba lépett, az állomás orosz és amerikai komponenseit úgy tervezték, hogy kölcsönösen függjenek egymástól.
Az űrfegyverek kegyelmi ideje azonban nem tartott sokáig. 2007-ben egy feltörekvő űrhatalom – Kína – nem nukleáris fegyvert indított az űrbe, és megsemmisítette egyik saját műholdját. Egy évvel később az Egyesült Államok egy módosított SM–3 rakétavédelmi elfogórakétával megsemmisített egy meghibásodott amerikai műholdat alacsony Föld körüli pályán. És végül Moszkva is feltámasztotta saját űrelhárító programjait. Bár nem világos, hogy Oroszország pontosan mikor tette ezt, úgy tűnik, hogy 2009-re újraindult a munka.
Ez az újraindítás valószínűleg Moszkva szélesebb körű katonai reformjainak része volt, nem pedig a külföldi űrfegyverekre való válasz. Ettől függetlenül az elmúlt 15 évben Oroszország jelentősen kibővítette az űrbeli képességeit. Úgy tűnik, hogy mind szárazföldi, mind repülőgépekről indítható műholdellenes fegyvereket is fejleszt. Emellett irányított energiájú eszközöket gyárt, például olyan lézereket, amelyek képesek elvakítani a képalkotó műholdakat. Az orosz katonai űrtevékenységet végzők tökéletesítették azt a képességüket is, hogy idegen műholdakhoz közel manőverezzenek, ami lehetővé teszi számukra, hogy ezeket az objektumokat megfigyeljék, és szükség esetén elpusztítsák. 2019-ben Jay Raymond tábornok, az amerikai űrműveletek első amerikai főparancsnoka arra figyelmeztetett, hogy Oroszország most már az alacsony Föld körüli pályán lévő amerikai műholdakat is becserkészi.
Washington számára ezek a képességek aggasztóak. Az Egyesült Államok nagyon kifinomult, nagy méretű műholdakkal rendelkezik, amelyeket John Hyten tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának korábbi helyettes vezetője 2017-ben „szaftos célpontoknak” nevezett. (Hyten akkoriban az amerikai stratégiai parancsnokság vezetője volt.) A kommunikációs és felderítő műholdak elleni csapások káros hatással lehetnek az amerikai és szövetséges katonai műveletekre, amelyek ezektől az űrrendszerektől függenek a parancsnoklás és irányítás, a navigáció és a tüzérségi célzás szempontjából. A műholdak elleni támadások alatt keletkező törmelék szintén veszélyt jelent. Mindössze három hónappal Moszkva 2022-es ukrajnai inváziója előtt Oroszország földi indítású rakétával megsemmisítette egyik saját műholdját. A keletkezett törmelék miatt a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó űrhajósok kénytelenek voltak a visszatérő kapszulában menedéket keresni arra az esetre, ha az állomás komolyabb sérülést szenvedne.
Ha Oroszország úgy dönt, hogy bevet egy nukleáris antiszatellit-fegyvert, akkor nagyon keveset lehet tenni a kár elhárítása érdekében. Ha soha nem látott intézkedéseket hozna egy űrbázisú nukleáris fegyver telepítésére, az azt jelezné, hogy a Kreml a proliferált műholdrendszereket olyan egyértelmű és közvetlen veszélynek tekinti nemzetbiztonságára nézve, hogy hajlandó figyelmen kívül hagyni más, az űrben jelen lévő államok érdekeit. Ha a Kreml egyszer elhatározza magát, nehéz elképzelni, hogy akár még Kína, Oroszország »korlátok nélküli« partnere is le tudná beszélni róla.
Szerencsére úgy tűnik, hogy Moszkva még nem hozott határozott döntést, így más kormányoknak is lehetőségük van arra, hogy megpróbálják lebeszélni tervéről. Az Egyesült Államok legjobb lehetősége, ha meggyőzi Kínát, Indiát és más, az űrben jelen lévő országokat, hogy saját műholdjaik épsége érdekében közösen lépjenek fel. Washington azonban egyedül nehezen fog tudni befolyást gyakorolni. Mivel az amerikai–orosz fegyverzet-ellenőrzési párbeszéd befagyott, az űrfegyverzet-ellenőrzési intézkedésekre irányuló kétoldalú felhívások valószínűleg süket fülekre találnak majd a Kremlben. És ha a Kreml úgy döntött, hogy kiterjedt műholdrendszerek megsemmisítésére tervezett fegyvereket vet be, akkor nagyon nehéz lesz rávenni, hogy meggondolja magát – írja a szerző.
(Borítókép: Az orosz űrkutatási hivatal, a Roszkoszmosz által 2023. augusztus 11-én készített és közzétett képen a Szojuz 2.1b rakéta a Luna–25 leszállóegységgel a Vosztocsnij űrrepülőtéren. Fotó: Handout / Russian Space Agency Roscosmos / AFP)