Index Vakbarát Hírportál

Porig égett az arab világ legrégibb és legrangosabb filmstúdiója

2024. március 16., szombat 19:57

Porig égett Kairóban, az egyiptomi fővárosban az arab világ legrangosabb, nyolcvan éve alapított filmstúdiója, az al-Ahrám szombatra virradóra. Az épületben a katasztrófa idején nem tartózkodott senki – jelentették különböző hírportálok és az AFP hírügynökség.

A lángok három környező épületre is átterjedtek, de az embereket onnan is még időben sikerült kimenekíteni, ők az éjszakát az utcán töltötték. Többeket a helyszínen el kellett látniuk a mentőknek a belélegzett füst miatt – adta hírül az MTI.

Egyiptomban gyakoriak a halálos tűzesetek a tűzvédelmi szabályok be nem tartása, valamint a tűzoltók és a mentők lassú kiérkezése miatt.

A helyi média beszámolója szerint a tűz előtt 24 órával fejezték be a stúdióban egy olyan televíziós sorozat forgatását, amely a muszlim böjti hónapra készült. A ramadán múlt hétfőn kezdődött el, és ebben az időszakban Egyiptomban és az arab világ további részein is csúcsokat döntenek a tévés nézettségi mutatók.

A tűz keletkezésének oka egyelőre nem ismert, a tűzoltóknak több mint hat órára volt szükségük a lángok megfékezéséhez.

Az al-Ahrám filmstúdiót 1944-ben alapították, és 27 ezer négyzetméteren folyt benne a munka. Az ötvenes években Egyiptom a világ harmadik legnagyobb filmgyártója volt, az al-Ahrámban számtalan mozifilm és televíziós sorozat készült.

Rovatok