Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsongun új rakétái amerikai célpontokat is elérnek

2024. március 20., szerda 11:41

Észak-Korea sikeresen tesztelte új típusú, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakétáját, amivel állítólag képesek amerikai bázisokat is megtámadni.

Észak-Korea sikeresen tesztelte új típusú, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakétájának szilárd üzemanyaggal működő hajtóművét – jelentette szerdán az állami média. Azt állítják, hogy előrelépés történt egy erősebb, mozgékonyabb rakéta kifejlesztésében, amelyet a térség távoli amerikai célpontjainak támadására terveztek – összegezte a Politico.

A hiperszonikus rakéta szerepel azon csúcstechnológiás fegyverrendszerek között, amelyeket Kim Dzsongun észak-koreai vezető azért szeretne, hogy megbirkózzon a szerinte az Egyesült Államokkal szemben egyre mélyülő ellenségeskedéssel.

A szakértők szerint modernizált fegyverarzenált szeretnének, hogy a diplomáciájuknak érdemi eszköz legyen a kezében, és esetlegesen a szankciók enyhítését tudják kicsikarni.

Kedden személyesen Kim DzsongUn irányította a hiperszonikus rakéta tesztjét az északnyugati rakétaindító létesítményben.

Szerinte az új, közepes hatótávolságú rakéta stratégiai értéke ugyanolyan fontos, mint az amerikai szárazföldet célzó interkontinentális ballisztikus rakétáké, és úgy vélekedett, hogy az „ellenségek jobban tudják”.

Az észak-koreai közepes hatótávolságú rakéták olyan fegyverrendszerek, amelyek elsősorban az amerikai katonai támaszpontoknak otthont adó csendes-óceáni terület megtámadására is alkalmasak.

Rovatok