Index Vakbarát Hírportál

Akár 24 év börtönt is kaphat az olasz nő, akit a magyarországi antifa támadásokkal vádolnak

2024. március 21., csütörtök 07:50

Újabb panasz érkezett Ilaria Salis 39 éves antifasiszta aktivista fogvatartása miatt. Ezúttal egy baloldali európai parlamenti képviselői csoport állította, hogy „elfogadhatatlan körülmények között tartják fogva” a 2023. februárban Budapesten letartóztatott olasz aktivistát.

A Libération francia lap idézte a szervezetet, mely szerint az Ilaria Salisról készült képek, melyeken leláncolva látható, különösen felháborította őket. Megjegyezték, hogy a nő akár 24 év börtönbüntetést is kaphat, és bár négy óvadék iránti kérelmet nyújtottak be ellene, még mindig börtönben van.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a Magyarország által is aláírt 2016. évi 343. számú irányelv előírja, hogy az Európai Unió (EU) valamennyi országának tartózkodnia kell attól, hogy a gyanúsítottakat vagy a büntetőeljárás alá vont személyeket akár a bíróságon, akár a nyilvánosság előtt bűnösnek állítsák be olyan fizikai korlátozó eszközökkel, mint a bilincs

– érvelt a képviselőcsoport.

Ilaria Salis volt az elsőrendű vádlottja a Budapesten elkövetett erőszakos antifasiszta támadásoknak, testi sértés kísérletével és szélsőbaloldali szervezetben való tevékenység miatt. Az ügyészség idén februárban 11 év fegyházbüntetést ajánlott fel a nőnek, ha elismeri az ellene szóló vádakat. Vallomást nem tett, a tárgyalást pedig széles mosollyal az arcán állta végig.

Ezt követően botrány robbant ki Olaszországban, amiért bilincsben vezették elő Salist a tárgyalóterembe. Később már attól volt hangos a sajtó, hogy Salis volt zárkatársa az olasz lapoknak arról nyilatkozott, hogy áldatlan állapotok uralkodnak a magyar börtönökben. Ezt a BvOP egy rendhagyó sajtótájékoztató keretein belül cáfolta meg.

Az olasz nő családja azóta is kitartóan próbálja elérni, hogy Ilaria Salis szabadulhasson a magyar börtönből. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elképesztőnek nevezte, hogy Olaszországból próbálnak beavatkozni egy magyar bírósági eljárásba. Folytatás májusban várható, amikor tanúként hallgatja meg a törvényszék a banda áldozatainak vallomását.

Rovatok