Index Vakbarát Hírportál

Az amerikai hadsereg húszi fegyverraktárak ellen intézett támadást

2024. március 23., szombat 16:05

Az amerikai hadsereg „önvédelemből” csapásokat mért a húszik három föld alatti fegyverraktárára Jemen húszik által ellenőrzött területein – írta az MTI.

Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM) szombaton arról is beszámolt, hogy erői megsemmisítettek négy, a földről már felszállt drónt Jemen húszik irányítása alatt álló területei fölött.

CENTCOM közleménye szerint a csapások célja az volt, hogy gyengítsék a húszik képességét a világkereskedelem és a nemzetközi hajózószemélyzetek élete elleni támadások elkövetésére a világ egyik legkritikusabb fontosságú hajózási útvonalán.

A húszik november óta fokozták támadásaikat a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben a kereskedelmi és katonai hajók ellen, számos hajótulajdonost arra kényszerítve, hogy elkerülje ezeket a nemzetközi kereskedelem számára létfontosságú útvonalakat.

A lázadók, akik hatalmas területeket ellenőriznek Jemenben, és akiket Irán támogat, azt állítják, hogy támadásaikat a Gázai övezetben élő palesztinokkal való szolidaritásból hajtják végre, ahol Izrael háborúban áll a Hamász palesztin szervezettel.

Washington, Izrael legfőbb szövetségese decemberben többnemzetiségű koalíciót hozott létre a tengeri forgalom védelmére, de nem sikerült megállítani a támadásokat.

Rovatok