Index Vakbarát Hírportál

Kétmillió forintnyi pénzt ígértek a moszkvai terrortámadást végrehajtó merénylőknek

2024. március 23., szombat 16:24

A moszkvai Crocus City Hall bevásárlóközpontban elkövetett merénylet egyik terroristája felfedte, hogy miért lövöldöztek, és ontották ki az útjukba kerülő emberek életét. Mindösszesen 500 ezer rubelért cserébe vállalta a gyilkolást, az áldozatok kiléte egyáltalán nem számított.

A moszkvai Crocus City Hall bevásárlóközpont látogatóira lövöldöző terroristák fejenként félmillió rubelt kaptak a támadásért – mondta a bűncselekmény gyanújával őrizetbe vett egyik merénylő az előzetes kihallgatáson.

A valószínűleg közvetlenül az őrizetbe vétel után készült videón egy közép-ázsiai külsejű férfi azt mondta, hogy feliratkozott egy csoportba vagy csatornára a Telegramon, ahol „prédikációkat” hallgat. Az őrizetbe vett személy azt állítja, hogy körülbelül egy hónappal ezelőtt felvette vele a kapcsolatot egy „prédikátor segítője”, aki nem adta meg a nevét vagy vezetéknevét, de 500 ezer rubelt (körülbelül 2 millió forint) ajánlott fel egy terrortámadásért. Az összeg felét előlegként átutalták a kártyájára.

A férfitól a kihallgatás során megkérdezték, hogy kiket kellett megölniük, amire azt válaszolta, hogy „az nem számított, csak embereket” – írta meg az Unian, amely a kihallgatásról egy videót is közölt.

Megtorlást ígért Vlagyimir Putyin

Mint arról beszámoltunk, március 22-én, péntek este lövöldözés történt a moszkvai Crocus City Hall bevásárlóközpontban, az incidensnek előzetes jelentések szerint legalább 133 áldozata – köztük legalább három gyermek – és 145 sebesültje van.

Az Iszlám Állam később magára vállalta a merényletet, amelyben öt fegyveres vehetett részt. Azonnal megindult a hajtóvadászat. A Moszkvához közeli Krasznogorszkban péntek este több maszkos fegyveres nyitott tüzet egy rockzenekar koncertjén, gránátot vagy gyújtóbombát dobtak a nézőtérre, ahol robbanás történt, majd tűz keletkezett.

Szombat délelőtt a brjanszki régióban, az ukrán határ mellett fogták el azt a négy terroristát, akit a moszkvai lövöldözéssel gyanúsítanak. Az elkövetők személyazonosságát is nyilvánosságra hozták. Szombat délután Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédet intézett népéhez, szigorúbb terrorvédelmi intézkedéseket és megtorlást ígért, március 24-ét pedig nemzeti gyásznappá nyilvánította. Az orosz államfő elmondta, „nincs jövőjük” azoknak, akik ezt a „barbár támadást” végrehajtották. A teljes beszédet ide kattintva tudja elolvasni.

Kijev állítja, nincs köze hozzá

Kijev szombaton ismételten visszautasította, hogy köze lenne a péntek este Moszkva mellett történt terrortámadáshoz, miután az Orosz Biztonsági Szolgálat (FSZB) azt közölte, hogy a támadóknak ukrajnai kapcsolataik voltak, és Ukrajnába akartak menekülni, amikor elfogták őket – közölte az MTI.

„Már vártuk ezt a verziót, amely szerint az orosz vezetők az ukrán nyomot követik” – írta az X-en Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója.

Ukrajnának a legkisebb köze sincs az incidenshez

– szögezte le.

Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője a Reuters brit hírügynökséggel szintén közölte: Ukrajna nem vett részt a merényletben, és az ukrán kapcsolatra való utalásoknak semmi közük a valósághoz. Az FSZB szerint a támadással gyanúsított mind a négy terroristát útban az ukrán határ felé fogták el, és voltak ukrajnai kapcsolataik.

Ez természetesen az orosz különleges szolgálatok újabb hazugsága, amelynek semmi köze a valósághoz, és semmilyen kritikával szemben nem állja meg a helyét

– jelentette ki Andrij Juszov. Kifejtette: Ukrajna nem érintett ebben a terrortámadásban, a szuverenitását védi az orosz agresszorokkal szemben, felszabadítja a területét, és a megszálló hadsereggel harcol, katonai célpontok, nem civilek ellen. A támadás elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára egy Telegram-üzenetben, melyben ők is tagadják az ukránok érintettségét.

Rovatok