Index Vakbarát Hírportál

Távozik a Boeing vezérigazgatója

2024. március 25., hétfő 13:56

A Boeing vezetőségének jelentős átalakításával párhuzamosan a vállalat vezérigazgatója, Dave Calhoun bejelentette, hogy az év végéig távozik pozíciójából, amelyet 2020 januárja óta tölt be.

A vállalat elnöke és a kereskedelmi repülőgépekért felelős részleg vezetője is távozik – írja a CNN. A Boeing elnöke, Larry Kellner nem indul újra az igazgatótanácsi tagságért. Utódjának Steve Mollenkopfot, a Qualcomm korábbi vezérigazgatóját választotta meg az igazgatótanács. 

Bejelentették, hogy Stan Deal, a Boeing Commercial Airplanes vezérigazgatója pedig nyugdíjba vonul, helyét azonnali hatállyal Stephanie Pope veszi át, aki január óta a Boeing operatív igazgatója.

A Boeing több mint öt éve küzd jelentős problémákkal, köztük a 737 Max két végzetes kimenetelű balesetével 2018-ban és 2019-ben, amelyekben 346 ember vesztette életét, legutóbb pedig az Alaska Airlines egyik szintén 737 Max típusú gépének ajtaja szakadt ki a helyéről

A műszaki problémák összesen több mint 31 milliárdos veszteséget okoztak a vállalatnak. 

Calhoun a Boeing alkalmazottainak írt levelében az Alaska Airlines-incidenst vízválasztó pillanatnak nevezte. „Rajtunk a világ szeme, helyre fogjuk hozni, ami nem működik, és vállalatunkat újra stabilitás felé vezető útra tereljük” – mondta Dave Calhoun távozásának bejelentésével egy időben.

Rovatok