Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, ki volt a moszkvai terrortámadás vezetője

2024. március 25., hétfő 14:13 | aznap frissítve

Kiderült, ki volt a moszkvai Crocus City Hallban történt merénylet vezetője. A hatóságok állítólag már azt is kiderítették, hogy hogyan és mennyi pénzt utaltak neki a művelet végrehajtására, amely legalább 137 emberéletet követelt. Frissítés: időközben kiderült, hogy újabb három személlyel szemben adtak ki elfogatóparancsot az orosz hatóságok.

Miután a Moszkva Baszmannij kerületében található bíróságon hallgatták meg a Crocus City Hallban történt tömeggyilkosság vádlottjait, akiket halált okozó terrorcselekmény elkövetésével gyanúsítanak, újabb részletek láttak napvilágot.

Shot! nevű orosz Telegram-csatornán arról írnak, hogy a nyomozás során kiderült:

a terroristák vezetője Samszidin Fariduni volt, akivel megbízói állítólag akkor vették fel a kapcsolatot, amikor Törökországban tartózkodott.

Fariduni volt az egyetlen személy, akivel a sokat emlegetett „prédikátor” kapcsolatban állt. A csatorna forrásai szerint Fariduni március 4-én érkezett Moszkvába. Ő volt az, aki utasításokat kapott, és irányította a többi elkövetőt, akik korábban nem ismerték egymást.

Az 500 ezer rubel (csaknem kétmillió forint), ahogy Fariduni a kihallgatáson elmondta, a támadás végső díjazása volt, amit négyük között kellett volna elosztaniuk. A merénylők összesen 250 ezer rubel előleget kaptak a megbízójuktól Fariduni kártyájára, az átutalások több tranzakcióban történtek.

Március 7-én Faridunit egy helyi fotós kapta lencsevégre a Crocus City Hallban. A férfi állítólag legalább ötször járt a helyszínen egy másik elkövetővel, Muhammadszobir Faizovval együtt.

Egy szállóban laktak

Az már eddig is ismert volt, hogy mindannyian pénzért vállalták a támadást. Korábban az egyik férfi elmondása szerint egy Telegram-csatornán hallgatott „prédikációkat”, innen kapott később megkeresést a terrorista művelet végrehajtására. Állítása szerint konkrét célpont nem volt, mindegy volt, kiket ölnek meg. Hasonlóan került a képbe a többi merénylő is. A „prédikátor asszisztense” kereste fel őket, s pénzt ajánlva rávette őket a cselekmény végrehajtására. A „prédikátor asszisztensének” neve továbbra sem ismert.

Már az is bebizonyosodott, hogy a merénylők Moszkva északi részén, egy szállóban laktak együtt, és aligha voltak régi barátok, voltak köztük olyanok, akik alig 10–12 nappal a merénylet előtt találkoztak először. Az egyik gyanúsított arról is beszámolt, hogy velük volt egy bizonyos Abdullo, akivel szintén Telegramon ismerkedett meg. Állítólag az orosz hatóságok egy fényképet is mutattak neki, amelyen felismerte az említett férfit.

Az orosz nyomozó bizottság hétfőn közölte, hogy a vádlottakkal folytatódnak a nyomozati cselekmények annak érdekében, hogy a nyomozás szempontjából fontos információkat szerezzenek a terrorcselekmény előkészítéséről és elkövetéséről, valamint megállapítsák a bűncselekmény más bűnrészeseit, köztük a szervezőket. Mint írják, a büntetőügy keretében, többek között a lefoglalt tárgyi bizonyítékokon komplex igazságügyi törvényszéki vizsgálatokat rendeltek el és végeznek, amelyek eredményei lehetővé teszik a történtekről a teljes kép megalkotását.

Kitüntetést kapnak a katonák

A RIA Novosztyi arról is beszámolt, hogy azok a katonák, akik részt vettek a terrorizmussal gyanúsított személyek elfogásában, az orosz államtól a Bátorságért és Katonai Kiválóságért érdemrendet kapnak. Az állami hírügynökség szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök még a héten összehívja a Biztonsági Tanács ülését a merénylet miatt. 

Újabb személyek ellen adhatnak ki elfogatóparancsot

Frissítés: hétfő délután derült ki, hogy a terrortámadással összefüggésben újabb három személlyel szemben kérte elfogatóparancs kiadását az orosz nyomozó hatóság. Erről a RIA Novosztyi értesült bírósági forrásoktól, amelyek azt is megnevezták, hogy kik az érintett személyek:

Mint írták, a névadási szokások alapján feltételezhető, hogy egy apáról és a két fiáról van szó. A Visegrád 24 által közzétett videó tanúsága szerint már elfogták és előzetesen le is tartóztatták a 63 éves Iszlomov Iszroilt és fiait, akik a hírek szerint a terrortámadás finanszírozásában működtek közre.

A Kommerszant című lap ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a nyomozati adatok szerint Iszlomov Dilovare Iszroilovics egy Renault márkájú autót adott el a többi gyanúsítottnak. Felhívták a figyelmet arra is, hogy neki (a többi gyanúsítottal ellentétben) orosz állampolgársága is van – de hogy miként jutott hozzá, az egyelőre nem világos. Mindhárom személyt 2024. május 22-ig tartóztatták le. 

Előzmények 

Mint arról beszámoltunk, március 22-én, péntek este lövöldözés történt a moszkvai Crocus City Hall bevásárlóközpontban, az incidensnek előzetes jelentések szerint legalább 137 áldozata – köztük legalább három gyermek – és 145 sebesültje van. Az Iszlám Állam később magára vállalta a merényletet, amelyben öt fegyveres vehetett részt. Azonnal megindult a hajtóvadászat.

Szombat délelőtt a brjanszki régióban, az ukrán határ mellett fogták el azt a négy terroristát, akit a moszkvai lövöldözéssel gyanúsítanak. Az elkövetők személyazonosságát is nyilvánosságra hozták. Vlagyimir Putyin orosz elnök elmondta, „nincs jövőjük” azoknak, akik ezt a „barbár támadást” végrehajtották. A teljes beszédet ide kattintva tudja elolvasni.

Vasárnap este a Moszkva Baszmannij kerületében található bíróságon hallgatták meg a Crocus City Hallban történt tömeggyilkosság vádlottjait. A vád halált okozó terrorcselekmény elkövetése szervezett csoport tagjaként, amiért életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki. Erről részletesebben az alábbi linken tud tájékozódni.

(Borítókép: A Crocus City Hallnál elkövetett terrortámadás egyik gyanúsítottja a Baszmannij kerületi bíróságon, 2024. március 24-én. Fotó: Tatyana Makeyeva / AFP)

Rovatok