Index Vakbarát Hírportál

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a görög parlamentben az ellenzék

2024. március 26., kedd 20:43

A tavaly februári, 57 halálos áldozatot követelő vonatbaleset kapcsán bizalmatlansági indítványt nyújtott be a görög parlamentben az ellenzék a jobboldali kormány ellen. Mivel a kormányfő pártjának, az Új Demokráciának 158 képviselővel abszolút többsége van a 300 fős egykamarás törvényhozásban, a beadvány várhatóan elbukik.

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be kedden a görög parlamentben az ellenzék Kiriákosz Micotákisz jobboldali kormánya ellen a tavaly februári súlyos vasúti szerencsétlenség bizonyítékainak meghamisításának vádja miatt. A szavazást a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) kezdeményezte, de több baloldali és balközép párt is támogatja. A voksolást a tervek szerint csütörtök este tartják.

Kiriákosz Mitcotákisznak nincs más választása, mint idejönni és igazolni a tetteit

– jelentette ki a parlamentben Nikosz Andrulakisz, a PASZOK elnöke. Az MTI információi alapján a tervek szerint a miniszterelnök a szavazás előtt felszólal a törvényhozásban. Mivel a kormányfő pártjának, az Új Demokráciának 158 képviselővel abszolút többsége van a 300 fős egykamarás törvényhozásban, a beadvány várhatóan elbukik.

Az ellenzék azzal vádolja a kormányt, hogy nem kellő hozzáértéssel kezelte a 2023. február 28-i szerencsétlenséget, amelyben 57-en meghaltak, miután egy személyvonat teljes sebességgel egy tehervonatnak ütközött. Azt is felróják, hogy a kormány az ütközés estéjén az állomásfőnök, a vonatvezetők, illetve más vasúti alkalmazottak közötti üzenetváltások „módosított” változatát bocsátotta a sajtó rendelkezésére annak érdekében, hogy a tragédiát az állomásvezető által elkövetett emberi hibának tulajdonítsák.

Az áldozatok családjai egy éve követelik a vasúthálózat elhanyagoltságáért felelős politikai vezetők felelősségre vonását. Az áldozatok hozzátartozóinak szövetsége a baleset másnapján lemondott Kosztasz Karamanlisz közlekedési miniszter és baloldali elődje, Hrisztosz Szpircisz felelősségét is hangoztatja. Jelenleg mindketten parlamenti képviselők.

Az ügyben eddig több mint 30 vasúti alkalmazott ellen indult eljárás, de egyikük sem magas beosztású vezető. A vonatszerencsétlenség közelében lévő Larisza állomásfőnöke gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával van előzetes letartóztatásban.

Rovatok