Index Vakbarát Hírportál

Kreml: Nagy-Britannia és az Egyesült Államok áll az oroszországi vérfürdő mögött

2024. március 26., kedd 20:00

A Kreml azzal vádolta meg Nagy-Britanniát, hogy a nyugati országok szövetségének tagjaként ő is részese a pénteki, legalább 139 halálos áldozatot követelő terrortámadás mögött álló koalíciónak.

„Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Ukrajna áll a Crocus City Hallban elkövetett terrortámadás mögött” − idézte Alekszandr Bortnyikovot, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatóját a TASZSZ orosz állami hírügynökség a The Telegraph tudósítása szerint.

Úgy véljük, hogy az akciót egyrészt maguk a radikális iszlamisták készítették elő, másrészt természetesen a nyugati különleges szolgálatok segítették elő, és maguknak az ukrán különleges szolgálatoknak is közvetlen kapcsolatuk van ezzel

− fogalmazott.

Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap este először ismerte el, hogy radikális iszlamisták hajtották végre az elmúlt két évtized legsúlyosabb oroszországi terrortámadását, de megismételte azt a bizonyítatlan állítását, hogy Ukrajnának is köze volt hozzá.

Az Iszlám Állam nevű militáns csoport vállalta magára a Moszkva melletti koncerthelyszínen elkövetett mészárlást − ezt az állítást az amerikai hírszerzés is megerősítette. 

Adrienne Watson, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője szerint az ISIS „egyedül felelős ezért a támadásért”, és „semmiféle ukrán részvétel nem volt”. Orosz tisztviselők nem voltak hajlandók elismerni az állításokat, ehelyett azt állították, hogy Ukrajna „ablakot készített” a támadóknak, hogy elmenekülhessenek az országból − közölte a GB News

Az orosz biztonsági tanács titkárának friss vádjai, miszerint Kijev felelős a halálos támadásért, „hazugságok” − közölte a közösségi médiában Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója.

Putyin: Nem tűrhető el a lazaság

Az orosz ügyészeknek hatáskörük keretein belül mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a Crocus City Hallban elkövetett terrortámadást megbüntessék. Ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök mondta a Legfőbb Ügyészség tanácsának ülésén a TASZSZ orosz állami hírügynökség közlése szerint. 

Az orosz elnök hangsúlyozta: az ország stabilitása, fejlődése közvetlenül függ attól, hogy mennyire lehet biztosítani a társadalmi igazságosságot, az ügyészek hatékonyságán és szakmai felkészültségén keresztül. Munkájuk közül kiemelte az illegális privatizáció elleni küzdelmet, de közölte, hogy szó sincs a gazdaság államosításáról.

Putyin a következőket említette meg beszédében:

(Borítókép: Corcus City Hall 2024. március 22-én Krasznogorszkban, Oroszországban. Fotó: Contributor / Getty Images)  

Rovatok