A NATO-nak még Finnországgal és Svédországgal együtt sincsenek megfelelő védelmi képességei az Északi-sarkon. Márpedig Oroszország egyre aktívabban kacsingat a terület felé. Az elrettentés pedig most nem járható út.
A NATO nem különösebben felkészült Oroszország sarkvidéki katonai képességeivel szemben. A január és május között zajló Steadfast Defender 2024 gyakorlaton több mint 90 ezer katona vesz részt az Atlanti-óceántól egészen az Északi-sarkvidékig, ami azt sugallja, hogy a NATO erős és képes védelmi jelenléttel rendelkezik a térségben.
Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk az északi-sarkvidéki államok – amelyek Oroszország kivételével mind NATO-tagok – képességeit, akkor ennek ellenkezőjét látjuk. Finnország és Svédország közelmúltbeli NATO-tagságát az Oroszországgal szembeni északi elrettentés fordulópontjaként hirdették meg. Az országok Északnyugat-Oroszországhoz való közelsége azonban azt jelenti, hogy stratégiai fókuszuk elsősorban a balti-tengeri régióra irányul, ahol az oroszok a NATO keleti szárnya felé irányuló katonai fejlesztéseket hajtottak végre – írja a Foreign Affairs hasábjain Liselotte Odgaard, a Hudson Institute vezető munkatársa.
Egyetlen NATO-tagállam sem rendelkezik olyan, a sarkkörön túl használható hajókkal, amelyek egyszerre rendelkeznek légvédelmi és tengeralattjáró-elhárító képességekkel. Az Egyesült Államok, Kanada, Dánia, Finnország és Svédország más hadszíntereket, például az Indo-csendes-óceáni és a balti-tengeri térségre tervezett képességeit helyezte előtérbe. Izlandnak pedig nincs állandó hadserege, csak a parti őrség hajóit üzemelteti. Norvégia rendelkezik még jég ellen megerősített hajókkal, de ezeket nem katonai műveletekre tervezték.
Oroszország atom-tengeralattjárói, amelyek képesek támadást indítani Észak-Amerika ellen, a Barents-tengerről a Grönland keleti partjainál húzódó jég alatt is képesek észrevétlenül áthaladni. Ez nagy hézagokat hagy a NATO védelmi pozíciójában. Oroszországot ukrajnai háborúja arra ösztönzi, hogy együttműködjön Kínával az Északi-sarkvidéken, beleértve a közös haditengerészeti gyakorlatokat és a parti őrséggel való együttműködést.
A NATO-nak nem szabad hagynia, hogy a sarkvidéki elrettentés az út szélére kerüljön azáltal, hogy erőit a keleti szárnya mentén összpontosítja. Ehelyett a transzatlanti szövetségnek sürgősen cselekednie kell – írja a szerző.
Oroszország 2022-es haditengerészeti doktrínája a legmagasabb prioritásként jelölte meg az Északi-sarkvidéket. A Krím 2014-es megszállása és 2019 között Oroszország több mint 475 katonai létesítményt épített a területen.
Északi flottája, amely a Barents-tengeren található, az orosz haditengerészet nukleáris csapásmérő képességének mintegy kétharmadát teszi ki.
Érzékelők, rakétarendszerek, partvédelmi rendszerek és elektronikus hadviselési technológia többszintű hálózata védi ezeket az eszközöket, a stratégiai tengeralattjárókat is beleértve.
Annak ellenére, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár már 2022-ben riadót fújt, a szövetségnek nincs sarkvidéki stratégiája. Jelenlegi felelősségi területe csak a „felső északra” terjed ki, amely kifejezés az Északi-sarkvidék jégmentes részeit írja le. A kifejezés a NATO-n belüli bizonytalanságot jelzi, hogy hatásköre túlmutat-e az észak-atlanti térségen.
A gleccserek olvadásával egyre több, a régión kívüli ország tevékenykedik az Északi-sarkvidéken, ami azzal a kockázattal jár, hogy tovább zsúfolódik az északi tengeri útvonal, és arra ösztönzi Oroszországot, hogy megvédje katonai befolyási területének be- és kijáratait.
Az, hogy az oroszok is sebezhetőnek érzik magukat az Északi-sarkvidéken, hatással van a Kínával folytatott stratégiai együttműködésükre. Egyrészt Oroszországnak jobban együtt kell működnie Pekinggel – például a digitalizáció; az infrastruktúra; valamint a hírszerzés és felderítés területén –, hogy kihasználja az északi-tengeri útvonalban rejlő gazdasági potenciált, és megvédje stratégiai eszközeit. Másrészt Oroszországnak fontos, hogy megőrizze az ellenőrzést az északi-sarkvidéki partvidék felett.
Moszkva akkor fog együttműködni Pekinggel, ha ezt a vörös vonalat tiszteletben tartják. Bár az orosz létesítményekhez és kikötőkhöz való hozzáférés lehetővé teszi Kína számára, hogy katonai képességeit – beleértve a jégtörőket – használja az Északi-sarkvidéken, a szerző szerint Pekingnek nem áll érdekében, hogy katonai hatalommá váljon a térségben. A Közép-Ázsiában és a Koreai-félszigeten évtizedek óta tartó stratégiai koordináció bebizonyította, hogy Kína tisztában van azzal, milyen előnyökkel jár, ha nem ássa alá Oroszország érdekeit, még akkor is, ha Moszkva geopolitikai hozzáállása nem mindig tetszik Pekingnek.
Oroszország ukrajnai háborújával és az Észak-Koreával folytatott katonai-stratégiai együttműködésével kapcsolatos kínai aggodalmak ellenére Pekingnek előnyös, hogy Moszkva erős pozíciót tart fenn a NATO-val szemben. Ez különösen igaz az Északi-sarkvidék esetében, ahol egy állandó kínai jelenlét új frontot nyitna az amerikaiakkal szemben egy olyan időszakban, amikor Pekingnek már a saját hátsó udvarára kell figyelnie.
A GIUK-átjárón – a Grönland, Izland és az Egyesült Királyság közötti, stratégiai szempontból fontos észak-atlanti bejáraton – átvezető utánpótlási vonal létfontosságú az amerikai és kanadai erők számára, hogy az Oroszországgal való katonai konfliktus esetén Észak-Európába telepíthessék és küldhessék az utánpótlást. Moszkva jelenleg a NATO beavatkozása nélkül megszakíthatja ezt az utánpótlási vonalat, mivel az északi sarkvidéki államok nem rendelkeznek olyan képességekkel, amelyekkel felderíthetnék a Kelet-Grönland partjainál működő orosz erőket.
Mindez kiemeli, hogy az olyan országok, mint Norvégia és Dánia, korlátozott védelmi költségvetéssel rendelkeznek, jelentős felelősségük mellett – amelybe beleértendő az Északi-sarkvidék és a Balti-tenger térségének, valamint Norvégia esetében az Oroszországgal közös szárazföldi határnak a felügyelete.
A költségvetési megszorítások magyarázzák a vonakodást a költséges képességek kialakításától. A tagok körében meglévő vonakodás az északi-sarkvidéki képességekbe való beruházástól könnyen magyarázható. A NATO arra összpontosít, hogy a tagállamokat arra ösztönözze, hogy a GDP 2 százalékát költsék védelemre – és az olyan képességekbe történő beruházások, mint például a jég ellen megerősített hadihajók, nem számítanak bele a NATO minimális haderőigényéhez való hozzájárulásba. Ez az északi-sarkvidéki biztonság rovására megy, amit Oroszország ki is használ.
Az Oroszországgal szembeni fokozott feszültségek közepette fontos, hogy a NATO ne hagyja figyelmen kívül Moszkva fenyegetését az Északi-sarkvidéken. Ez nem jelenti azt, hogy a transzatlanti szövetségeseknek olyan masszív katonai fejlesztésekbe kellene bocsátkozniuk, amelyek orosz katonai válaszlépések kiváltását kockáztatják. Oroszország valószínűleg a Jeges-tengerrel nem határos államok – például az Egyesült Királyság, Franciaország és Olaszország – navigációszabadság-műveleteit úgy értelmezné, mint a NATO eszkalációs jelenlétét olyan államok részéről, amelyeknek nincs jogos kötelezettsége a Jeges-tengeren való járőrözésre.
Oroszország, amennyiben sebezhetőnek érzi magát az Északi-sarkvidéken, erőteljesebben reagálhat, mint ami a NATO szempontjából kívánatos lenne. A szerző szerint ez rámutat arra, hogy az Egyesült Államoknak, Kanadának, Dániának és Norvégiának nagyobb felelősséget kell vállalnia az elrettentésért a régióban, és a szuverén területeikkel szomszédos területekre kell összpontosítania.
A NATO-nak megállapodásra kell jutnia az Északi-sarkvidéki stratégiáról. Kezdetnek felül kellene vizsgálnia és aktualizálnia kellene a haderő minimumkövetelményeit, és lehetővé kellene tennie a tagállamok számára, hogy a különleges képességek – például a jég ellen megerősített fregattok – fejlesztését a NATO kiadási céljaihoz való hozzájárulásként számolják el. Mivel az Egyesült Államok vezetői egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a többi NATO-tagállamra, hogy teljesítsék a védelmi kiadásokra vonatkozó célkitűzést, kevés állam engedheti meg magának, hogy olyan védelmi kiadásokat vállaljon, amelyek nem számítanak bele a minimális haderőigénybe.
Bár a finn és a svéd tagság látszólag javította a NATO sarkvidéki pozícióját, a szövetségnek még hosszú utat kell megtennie a régióban. A szövetségnek növelnie kell jelenlétét a sarkvidéken, hogy hitelesen el tudja rettenteni Oroszországot – véli Odgaard.
(Borítókép: Az orosz haditengerészet TK–208 Dmitry Donskoy atom-tengeralattjárója készül a haditengerészet napi felvonulásra Szentpétervár külvárosában, Kronshtadtban, 2017. július 29-én. Fotó: Igor Russak / NurPhoto / Getty Images Hungary)