Index Vakbarát Hírportál

Újabb áldozat holttestét emelték ki az összeomlott baltimore-i híd roncsai közül

2024. április 6., szombat 18:43

A múlt héten kedden kora hajnalban bekövetkezett katasztrófa idején a hídon nyolc, kátyúzási munkát végző útépítő volt, közülük két embert sikerült élve kimenteni. Két áldozatot már korábban megtaláltak, most fedezték fel a harmadik holttestet, három munkás maradványait még továbbra is keresik.

Újabb áldozat holttestét találták meg a múlt héten összeomlott Francis Scott híd roncsai között dolgozó búvárok – jelentette be Baltimore polgármestere helyi idő szerint pénteken este.

Brandon Scott közölte, hogy a 38 éves Maynor Yasir Suazo-Sandoval holttestét sikerült kiemelni a vízből, és egyben köszönetet mondott a károk elhárításán dolgozó egységeknek, hogy változatlanul az áldozatok megtalálását tekintik elsődlegesnek.

A múlt héten kedden kora hajnalban bekövetkezett katasztrófa idején a hídon nyolc, kátyúzási munkát végző útépítő volt, közülük két embert sikerült élve kimenteni,

két holttestet már korábban megtaláltak, és még három áldozat maradványait keresik.

A Francis Scott Key Bridge, a baltimore-i kikötő bejáratánál, a Patapsco folyó torkolata fölött ívelő, 2,6 kilométer hosszúságú híd nagy része összeomlott, amikor egy meghibásodott és irányítását vesztett konténerszállító, a Dali nekiütközött az egyik acél tartópillérnek. A 55 méterrel a vízszint fölé magasodó, többsávos autóutat hordozó építmény néhány másodperc alatt omlott össze. A hajó pár perccel korábban vészjelzést adott le, ami elegendő időt adott a hatóságok számára, hogy gyors intézkedéssel leállítsák a hídon a forgalmat, a karbantartó munkásokat azonban már nem sikerült értesíteni.

Joe Biden elnök pénteken a helyszínen járt, ahol a mentési munkákról tájékozódott, és sajtótájékoztatóján a híd újjáépítését ígérte,

megfogalmazása szerint „eget és földet megmozgatnak” ennek érdekében, és azt hangoztatta, hogy az egész ország Baltimore mögött áll.

A híd roncsainak eltávolításán dolgozó műszaki szakemberek csütörtökön azt közölték, hogy várhatóan négy héten belül tudják annyira megtisztítani a vízi utat, ami Baltimore kikötőjének korlátozott újranyitását lehetővé teszi. Az amerikai haderő hadmérnöki egységének közlése szerint akár a hónap végére szabaddá válhat egy 85 méter széles, 11 méter szélességű csatorna, amelyen keresztül már nagyobb áruszállító hajók is átjutnak.

A közzétett mentési menetrend alapján május végére a kikötő visszatérhet a teljes kapacitásának megfelelő működéshez, amikorra 213 méter szélességű és 15 méter mély szakaszon szabaddá válik a hajózás.

Jelenleg elsősorban a mentési munkákon dolgozó vízi járművek mozgását segítő, több kisebb közlekedési folyosó van csak. A mentesítési munkát segíti az Egyesült Államok keleti partvidékének legnagyobb daruja, amely 1000 tonna emelésére képes.

Baltimore kikötője nemcsak Maryland állam, de a teljes amerikai gazdaság számára meghatározó bizonyos termékek szállításában, így gépjárművek és mezőgazdasági alkatrészek importja és exportja szempontjából. A kikötő leállása miatt emberek ezreinek munkahelye került veszélybe a kikötőben, és naponta milliós kiesést jelent a gazdaság számára – közölte az MTI.

Rovatok