Index Vakbarát Hírportál

Megnőtt a szemfájdalmakkal kapcsolatos keresések száma a napfogyatkozás után

2024. április 9., kedd 16:42

A Google-keresések alapján úgy tűnik, Amerikában nem kizárólag a napfogyatkozás, hanem a szemfájdalom váltott ki nagy érdeklődést a napfogyatkozás napján – a fáj a szemem, miért fáj a szemem, szemfájdalom keresőszavak használata ugyanis rendkívül megugrott az égi jelenség alatt és után. Orvosok szerint a legtöbb tünet egy-két napon belül elmúlik saját magától, ugyanakkor elképzelhetőek maradandó sérülések is.

Sokan igyekeztek kihasználni az Egyesült Államokban, hogy április 8-án teljes napfogyatkozás volt 13 államban.

Ezt támasztja jobban, hogy megnőtt az ezen államokba irányuló repülőjáratok, hotel- vagy Airbnb-foglalások száma, ami ezek árain is meglátszott – például egy New York állami Saranac Lake hoteljébe az ekkor szokásos 99 dollár helyett 650 dollárba került egy szoba, de az Illinois-ban található Carbondale hoteljei is már hónapokkal ezelőtt kiadták az összes szobájukat e napra.

Azaz látszik, nagyon sokakat érdekelt és akár a zsebük mélyére is hajlandóak voltak lenyúlni, hogy ne hagyják ki a mostani évtized egyetlen teljes napfogyatkozását az Egyesült Államokban – a legutóbbi 2017 augusztusában volt, a következő pedig 2044 augusztusában lesz.

Ugyanakkor az már teljességgel nem elmondható, hogy magára a jelenségre is ilyen gondosan felkészült volna mindenki,

ugyanis a napfogyatkozás után megnőtt a „miért fáj a szemem” vagy a „fáj a szemem” Google-keresések száma az Egyesült Államokban.

Annak ellenére, hogy több szövetségi állami és helyi ügynökség, politikus és szakértő is hangsúlyozta, a médiában pedig felhívták a figyelmet, hogy védőszemüveg nélkül közvetlenül ne nézzenek a Napba, a Google-keresések rendkívül emelkedése miatt úgy látszik, ez sokakhoz nem juthatott el.

Mint az a lentebbi ábrán is látszik, ezen keresések száma rendkívül megugrott a napfogyatkozás ideje alatt a korábbi napokhoz képest, a keresések csúcsa pedig a napfogyatkozás vége után volt.

Ha a Google Trends adatait nézzük, akkor

a keresések száma először a napfogyatkozást érintő államokban nőttek meg,

azonban miután a keresések megemelkedéséről több Twitter- és reddit-poszt, illetve újságcikk született, így más államokban is többen kerestek rá ezekre a keresőszavakra – a Twitteren sokáig a My Eyes volt a legfelkapottabb téma, ami alatt sokan a keresések megugrására hívták fel a figyelmet, mások saját tapasztalataikat írták le, míg a posztok egy másik része mémeket gyártott ezekből.

Jelenleg arról nincs információ, hogy mennyi ember fordult orvoshoz a problémával. Az NBC-nek nyilatkozó szemészek egyébként a korábbi napfogyatkozások utáni tapasztalataik alapján arról beszéltek, nem túl gyakoriak a súlyos, maradandó sérülések, mivel a legtöbb tünet (könnyezés, a szem vörössége) magától elmúlik egy-két napon belül.

Ugyanakkor ha látási problémákat tapasztalnak, például vakfoltot, hullámos vonalat vagy homályosan látunk, akkor valószínű, hogy nemcsak a szem felszíne égett meg egy kicsit, hanem belső idegek is károsodhattak.

Ilyen esetben a szakértők azt ajánlják, minél hamarabb forduljanak orvoshoz. A sokak által védőfelszerelés nélkül megtekintett égi jelenség így nézett ki, amiről egyébként sokan a felhős idő miatt lemaradtak:

Magyarországon a következő részleges napfogyatkozás 2025. március 29-én lesz, teljes pedig 2081-ben, így olvasóinknak már most javasoljuk, ha ezeket meg szeretnék nézni, gondoskodjanak a megfelelő védőszemüveg beszerzéséről.

Rovatok