Több mint két évnyi küzdelem után Oroszország ukrajnai inváziója patthelyzetbe torkollott. Mindkét fél továbbra is jelentős erőforrásokat fordít területszerzésre, de ritkán tudnak előrenyomulni, és akkor is csak kis területek cserélnek gazdát. Egyik félnek sincsen meg az ereje ahhoz, hogy döntő győzelmet arasson a csatatéren, és napi szinten szenvednek súlyos veszteségeket.

Ezek a szakma leírása szerint „kölcsönösen előnytelen patthelyzetek”, amelyek gyakran késztetik a feleket tárgyalásra. Ha a hadviselő felek nem rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyekkel megváltoztathatnák a harcok menetét, gyakran újragondolják, hogy mennyit érhetnek. Amennyiben költséges patthelyzettel szembesülnek, amely beláthatatlan ideig tart, fontolóra veszik, hogy meghozzák a korábban kellemetlen engedményeket. Ez korábban nem feltételezett alkuhelyzeteket eredményezhet – írja a Foreign Affairs hasábjain megjelent közös cikkében Branislav L. Slantchev, a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i kampuszának professzora és Hein Goemans, a Rochesteri Egyetem politológia tanszékének professzora.

A jelenlegi háború még nem jutott el abba a szakaszba, ahol a tárgyalásos befejezés akár elvileg lehetséges. Ahhoz, hogy egy konfliktus nyugvópontra juthasson, mindkét félnek hajlandónak kell lennie elfogadni egymás minimális követeléseit. Jelenleg Kijev nem tudja elfogadni Oroszország követelését, hogy az országnak új vezetése legyen, Moszkva pedig nem tudja elfogadni, hogy jóvátételt adjon Ukrajnának. Területet egyik fél sem hajlandó feladni.

A diplomácia nem tudja megváltoztatni ezeket a tényeket. A harc folytatása egyelőre mindkét fél számára előnyösebb, mint a megegyezés. Hacsak nem történik drasztikus változás a harctéren vagy valamelyik állam vezetésében, akkor hosszú távon is nagyon valószínűtlen, hogy a felek felülvizsgálják követeléseiket. Úgy tűnik, hogy az oroszok képtelenek meghódítani azt a területet, amelyet kívánnak, de a Kremlen nincs olyan politikai nyomás, amelyet egy költséges háború általában ki szokott váltani. Ukrajna nem adhatja át csak úgy polgárai millióit az oroszoknak – ez Moszkva egyik központi követelése –, ameddig képes harcolni. Egyik esetben azért lehet vége a konfliktusnak, mert Ukrajna eléggé megerősödik ahhoz, hogy átvegye az ellenőrzést az újonnan meghódított területek felett. A másik esetben azért, mert az oroszok előretörnek a hadszíntéren, Ukrajna erőforrásai pedig kimerülnek.

Véres alkuk

A háború kölcsönös döntés kérdése. Kezdeményezhet az egyik fél egyoldalúan konfliktust, ahogy Oroszország tette, de háború csak akkor lesz belőle, ha a másik fél úgy dönt, hogy visszavág. Ez a döntés abban a meggyőződésben gyökerezik, hogy a harc jobb eredményt hozhat, mint amit a másik fél hajlandó felajánlani. A béke hasonlóan kölcsönös. Mindkét félnek bele kell egyeznie a felajánlott feltételekbe, különben folytatják a harcot. Ahhoz, hogy egy csoport megfontolja a békemegállapodást, annak feltételei nem lehetnek rosszabbak annál, mint amit a harcoktól remél.

A háború kezdete előtt mindkét fél várakozásai a hírszerzési becsléseken, korábbi tapasztalatokon, a katonai manőverek elemzésén, valamint feltételezéseken alapulnak. A harcok megkezdése után ezek a várakozások változnak, ahogy a politikai döntéshozók új információkhoz jutnak saját és ellenfeleik képességeiről. A harcokban mindkét fél megtanulja, hogy milyenek a valós képességei, valamint a harmadik felek politikája. Az új információk hatására minden szereplő felülvizsgálja a háború várható kimenetelére és időtartamára vonatkozó várakozásait.

Az államok azt is mérlegelik, hogy egy esetleges békemegállapodás betartható-e. Lehet, hogy egy szereplő beleegyezik a harcok beszüntetésébe, de ha nem tekinti véglegesnek az eredményt, ellenfeleinek nincs oka azt hinni, hogy az első adandó alkalommal ne próbálná meg felülvizsgálni a feltételeket. Azok a feltételek, amelyek az egyik felet jelentősen gyengébbé teszik, különösen valószínű, hogy revízióra ösztönöznek, mivel aláássák a gyengébb fél elrettentő erejét. Az 1973-as párizsi békeszerződéseknek békét kellett volna teremteniük Vietnámban. Ám azzal, hogy megnyitották az utat Washington kivonulása előtt, súlyosan gyengítették a déli országrész biztonságát. Két évvel később az észak-vietnámiak folytatták inváziójukat, és befejezték Dél-Vietnám meghódítását. Ez az eset jól szemlélteti, hogy valószínűleg mi fog történni, ha a tárgyalók megpróbálják a jelenlegi háborút befagyasztani és Ukrajnát magára hagyni. Egy bizonyos ponton Oroszország ismét be fog vonulni.

A harcok folytatása a legvalószínűbb

A háború második évének egy kérdésre kellett választ találnia: képesek-e a Nyugat által felszerelt és részben kiképzett ukránok kiszorítani az oroszokat a megerősített állásokból? A válasz nemnek bizonyult. Kijev 2023-as ellentámadása nem tudott jelentős területeket felszabadítani. Ez a vereség is megerősítette azt az elképzelést, hogy Putyin addig képes fenntartani a háborút, amíg a nyugati támogatás össze nem omlik.

Azonban Moszkva sem teljesített sokkal jobban. Oroszország elfoglalta az ukrajnai Avgyijivka városát, máshol azonban nem sikerült valódi előnyöket elérnie. Nagy veszteségeket szenvedett – csak az Avgyijivkáért folytatott harcban több mint 16 ezer katonája esett el. A fekete-tengeri flotta jó részét pedig megsemmisítették az ukrán drónok és rakéták.

Nem lehet teljesen kizárni egy orosz–ukrán megállapodást. A vezetők nem gyakran hazudnak a követeléseikről, de stratégiai fontosságú, hogy mit mondanak ki hangosan, így Putyin és Zelenszkij lehet, hogy hajlandó kevesebbel is beérni, mint amiről most beszélnek. A háborús események is arra késztethetik a két államot, hogy átgondolják álláspontjukat. A rendkívüli veszteségek az orosz oldalon például lázadásokhoz vezethetnek, és ha a háború nagyon sokáig patthelyzetben van, egy államcsíny sem kizárható. Másrészt egy több százezer új katona mozgósítására irányuló ukrán kísérlet a háborús erőfeszítések támogatásának jelentős csökkenéséhez vezethet, ami hajlandóvá teheti az ország kormányát arra, hogy területi engedményeket fontolgasson.

Az ilyen eredmények azonban valószínűtlenek. Mind Kijev, mind Moszkva figyelemre méltóan következetesen megismételte kulcsfontosságú követeléseit, és egyikük sem vonta vissza az abszolút győzelem ígéretét. Hosszú távra készülnek és fontos külső segélyforrásaik vannak – Oroszország esetében Irán és Észak-Korea (és potenciálisan Kína), Ukrajna esetében pedig a Nyugat. Egyik állam sem tűnik késznek arra, hogy irányt változtasson.

A legvalószínűbb kimenetel tehát a szerzők szerint a harcok folytatása. Moszkva továbbra is megpróbálja majd meghódítani Ukrajna nagy részét. Kijev továbbra is vissza fog vágni. Jelenleg az oroszoké a kezdeményezés a csatatéren, és újabb mozgósítási fordulót is hirdettek. Az Ukrajnának nyújtott segítség ezzel szemben elakadt az amerikai kongresszusban, és a Nyugat egysége ingatag. Az oroszok azonban nem tudtak elég új felszerelést előállítani ahhoz, hogy pótolják a veszteségeiket, és a szovjet korszakból származó, fogyatkozó készletekre támaszkodnak. Gazdaságukat továbbra is szorongatják az egyre szigorodó szankciók. Néhány nyugati állam újraindította Ukrajna ellátását, a kormány pedig mozgósít. Oroszország megszerezheti az ukrán területek egy része felett az ellenőrzést, de Kijev független marad, ahogy az ország nagy része is.

Az orosz rezsim tehát továbbra is elégedetlen lesz a határokkal, ahogyan 1991 óta folyamatosan. Továbbra is revizionista állam marad, amely arra törekszik, hogy területét – ha kell, erőszakkal – kiterjessze. Bármilyen tartós békének tehát az elrettentésen kell alapulnia, nem pedig a status quóval való megelégedettségen. Ehhez Ukrajnának elég erősnek kell lennie mind belsőleg, mind partnerkapcsolatain keresztül, hogy vissza tudja verni az orosz támadásokat. Putyinnak egy dologban igaza van: Ukrajna csak addig szuverén, amíg meg tudja magát védeni Moszkvától.

(Borítókép: Egy ukrán katona tüzérségi ágyúval tüzel Sziverszk Donyecki terület irányába Ukrajnában 2024. április 1-jén. Fotó: Wolfgang Schwan / Anadolu / Getty Images)