Index Vakbarát Hírportál

Jelentősen átszervezik Magyarország egyik szomszédjának hadseregét

2024. április 11., csütörtök 08:04

A szlovén hadsereg a következő két évben részleges szerkezeti és szervezeti átalakuláson esik át – közölte szerdán a védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy az erről szóló irányelveket Marjan Sarec tárcavezető egy nappal korábban írta alá.

A közlemény szerint erre azért volt szükség, mert alkalmazkodni kell az új nemzetközi biztonsági kihívásokhoz.

Ezért valamennyi stratégiai dokumentumot aktualizálták, a hadsereg korszerűsítésére forrásokat biztosítottak, és javítottak az új személyzet felvételére vonatkozó eljárásokon is.

A folyamat részeként május 1-jéig a 15. katonai repülőezred átalakításával és a légvédelem bevonásával létrehoznak egy katonai repülési és légvédelmi dandárt. Az év végéig pedig a meglévő kapcsolódó egységekből egy műszaki zászlóalj és egy nukleáris, radiológiai, vegyi és biológiai védelmi zászlóalj jön létre.

2025. július 1-jéig egy pilóta nélküli harci repülőgéprendszer létrehozására is sor kerül.

A vezérkar időközben felülvizsgálja és korszerűsíti a pilóta nélküli repülőgéprendszerek használatára vonatkozó koncepciót a fennálló fegyveres konfliktusok alapján.

Továbbá idén július 1-jétől egy zászlóaljszintű, nem kinetikus műveletekkel foglalkozó egység is működésbe lép – tájékoztatott a minisztérium az MTI beszámolója szerint. 

Hozzátették: a vezérkar 2025 végéig értékelni fogja a szlovén fegyveres erők színvonalát, és javaslatot tesz a lehetséges változtatásokra és korszerűsítésekre.

Szlovénia régóta lemaradásban van a védelmi kiadások terén, és messze elmarad a NATO által kitűzött 2 százalékos védelmi költségvetési céltól. Ljubljana 2017 óta fokozatosan emelte a védelmi kiadásokat, amelyek a minisztérium adatai szerint 2023-ban a GDP 1,34 százalékát tették ki.

A kétszázalékos célt azonban – amely más NATO-tagországoknak is problémát jelent –Szlovénia az előrejelzések szerint 2030 előtt nem éri el.

Rovatok