Bár gazdasági és katonai téren Kína már közelít az Egyesült Államokhoz, a „puha erő”, a kulturális hatalom tekintetében nem tudja felvenni a versenyt. Ez most egy Netflix-sorozat kapcsán is egyértelművé vált.
Az Egyesült Államok részesedése a globális GDP-ből a jelen évszázad nagy részében közel állandó maradt, és jelenleg valamivel kevesebb mint 25 százalék – ami figyelemre méltó szám egy olyan országtól, ahol a világ népességének kevesebb mint 5 százaléka él. Amerika egyetemeit, amelyek otthon a heves kultúrharcok csataterévé váltak, továbbra is irigyli a világ. És a bevándorlásnak köszönhetően – amely szintén az állandó belföldi viták forrása, amelyek többsége irracionális – az Egyesült Államokra sokkal kisebb demográfiai nyomás nehezedik – akár az elöregedés, akár a népességfogyás miatt –, mint bármelyik versenytársára.
A közelmúltban továbbá egy olyan dolog vált láthatóvá, ami az amerikai soft powert egy új szögből mutatja meg számunkra. A médiában egy újszerű kulturális termék és a puha hatalom kategorikusan új kifejeződése jelent meg. Két új televíziós sorozatról van szó, a Shogunról és A háromtest-problémáról, amelyek szokatlan ambíciót képviselnek: olyan epikus történeteket dolgoznak fel, amelyek ázsiai gyökerűek, szemben a megszokott nyugati történetekkel. Olyan mértékben kidolgozott Ázsia-képet mutatnak, ami rendkívül ritka az amerikai szórakoztatóiparban – igyekeznek pontosan ábrázolni a korabeli részleteket, és nyelvileg is hitelesek – írja a Foreign Policy hasábjain megjelent írásában Howard W. French.
A Shogun egy 1975-ben megjelent regényből készült, amely James Clavell, ausztrál származású brit író munkája. Néhányan talán úgy érzik, hogy ez érvényteleníti a fent elmondottakat. A Shogun ezen változata azonban, ellentétben egy korábbi minisorozattal, amelyet eredetileg 1980-ban sugárzott az NBC, olyan japán színészeket és írókat helyezett a középpontba, akik értenek országuk korabeli történelméhez. Az amerikai televíziónézők nem kedvelik a feliratos tartalmakat, de ezek a műsorok még ebben a formában is népszerűek.
Először tisztázni kell, mi az, ami újdonságot jelent az amerikai soft power e két új zászlóshajójában. A Shogunnal ellentétben, amelynek eredeti változatát egy nyugati szerző írta, A háromtest-problémát egy nemrég megjelent kínai fikciós műből – egy tudományos-fantasztikus regényből – adaptálták.
A háromtest-probléma a kínai kulturális forradalom erőteljes drámai bemutatásával kezdődik – a hivatalosan szentesített anarchia 10 éves időszakával, amelyet Mao Ce-tung és legelszántabb követői 1966 és 1976 között szabadítottak rá az országra. A nyitójeleneteket, amelyek egy olyan fizikus nyilvános meggyalázását mutatják be, akinek elméleti munkássága nem felel meg a marxista-leninista-maoista gondolkodásnak, teljes egészében kínai nyelven, kínai díszletben és kínai statisztákkal forgatták. A kínai tudósok elleni ideológiai keresztes hadjárat ábrázolása abszolút hiteles.
A Kínában megjelent, hevesen ellenséges online reakciók A háromtest-probléma nyitójeleneteire La Rochefoucauld író híres mondását juttathatja az eszünkbe. „A képmutatás az erkölcstelenség hódolata az erénynek.” Ezek a kritikák olyan emberektől származnak, akik valószínűleg alternatív módon szerezték meg a sorozatot, mivel azt politikai okokból nem mutatták be és valószínűleg soha nem is fogják bemutatni Kínában.
Ahogy a kínai közösségi média egyik kommentelője mondta azzal kapcsolatban, hogy a Netflix „ellopta” a kínai történetet:
Az a korszak egy hatalmas sebhely volt, egy abszurd vicc. Ha nem nézünk szembe egyenesen a történelmünkkel, hogyan remélhetjük, hogy lesz jövőnk?
Egy komoly változtatást azonban elkövettek a széria készítői – méghozzá a casting tekintetében. Liu Cixin, A háromtest-probléma szerzője eredeti művében a szereplők kínaiak voltak. A Netflix valószínűleg kereskedelmi okokból döntött úgy, hogy a nyugati közönségnek túl sok, hogy epizódról epizódra kínai karaktereket nézzen, ezért a történet nagy részét Londonba helyezte, és a szereplők jó részét nyugati szereplőkre cserélte ki.
A Shogun alkotói teljesen más döntéseket hoztak. Ebben a sorozatban is van egy nyugati karakter, aki kiemelkedő szerepet tölt be. Ez összhangban van az eredeti forrásanyaggal – Clavell közel 50 éves regényével. A Shogun első feldolgozásával ellentétben azonban a jelenlegi változat nagyrészt háttérbe helyezte ezt a karaktert.
Ha az amerikai szórakoztatóipar le tudja győzni a provincializmus eme maradékát, akkor a határ a csillagos ég. Minden kontinensen új közönséget lehet megnyerni a történelem drámai korszakairól szóló, hitelesen elmesélt történetekkel, amelyeknek nem nyugati emberek állnak a középpontjában – írja French.
Elkerülhetetlen volt, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti hidegháborús légkör minden szektorba belopakodjék – így ezúttal az új Netflix-sorozatról szóló diskurzusba is. Többek között a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) honlapja is éles támadást indított az „amerikai kulturális hegemónia” ellen – írja a WorldCrunch.
Ahogy a hadsereg hivatalos közleménye fogalmaz, „egyértelmű, hogy az Egyesült Államok a szellemi tulajdonjogok megszerzése után a hatalmával mindent át akart alakítani. A cél a modern Kína hírnevének aláásása”.
Míg az eredeti regényben Kína szervezi meg a Föld védelmét, addig az amerikai forgatókönyvírók a történet központi helyszínét nyugatra helyezték át. Kínából csak a despotikus korszak maradt meg és az ellenséggel paktáló „áruló” karaktere.
A regényben egy kínai nő, akinek az apját a kulturális forradalom alatt megölték, egy olyan állomáson dolgozik, ahol idegen civilizációk esetleges üzeneteit várják. Elfog egy figyelmeztető üzenetet, és bosszúból idehívja a potenciális idegen megszállókat a Földre.
Lehet-e ez alapján azt mondani, hogy ez a sorozat Kína-ellenes? Ez nyilván nem ilyen egyszerű. A Netflixnek univerzálisabbá kellett tennie a sorozatot, hogy szélesebb közönséghez jusson el. És a politikai korrektségnek megfelelően a főszereplők kevert etnikumúak, az egyik főhős egy fiatal, nyugaton élő kínai nő. Peking számára azonban ez már Kína-gyalázásnak számít.
Először is, a két szuperhatalom közötti bizalmatlanság olyan erős, hogy minden konfliktus és rivalizálás tárgyává válik, még egy Netflix-sorozat is.
Azonban Kína egyik nagy gyengeségére is rávilágít: arra, hogy képtelen alkalmazni a „puha hatalmat” – ami az amerikaiaknak olyan jól megy. A háromtest-probléma az elmúlt évtized legfontosabb kínai kulturális alkotása, amelyet a sci-fi-rajongók világszerte nagyra értékelnek – beleértve Barack Obama volt amerikai elnököt is.
Az adaptáció jogain Kína megosztozott a Nyugattal, és két különböző projekt készült el. Azonban végül a Netflix terméke döntött világszerte nézettségi rekordokat, nem pedig a Tencent kínai techóriás által készített cenzúrázott változat.
Peking ezt nehezen veszi tudomásul, ami megmagyarázza az „amerikai imperializmus” elleni kirohanásait.
(Borítókép: Guillaume Payen / SOPA Images / LightRocket / Getty Images Hungary)