Index Vakbarát Hírportál

Házfoglalók barikádozták el magukat Gordon Ramsay pubjában, a rendőrség nem tesz semmit

2024. április 13., szombat 18:40

Néhány házfoglaló megszállta, és elbarikádozta magát Gordon Ramsay évek óta elhagyatott londoni pubjában, amely jelenleg csaknem 6 milliárd forintnyi összegért eladó. A házfoglalók a rendőrség szerint nem sértenek semmilyen törvényt, ezért nem avatkoznak be az ügybe, Ramsay pedig nem tudja kitenni a betolakodókat.

Házfoglalók vették birtokba Gordon Ramsay londoni pubját, amely jelenleg 13 millió fontért (csaknem 6 milliárd forint) eladó. Egy legalább hat főből álló csoport bezárkózott a York & Albany gasztropubba, amely a Regent’s Park mellett található, bedeszkázták az ablakokat, és „jogi figyelmeztetést” tettek ki, hogy megvédjék az átvételüket – írta meg a The Independent.

Az ablakok további bedeszkázása előtt készült fényképeken egy házfoglaló látható, amint a bárban egy kanapén alszik, szeméttel körülvéve.

Szombat reggel két álarcos, fekete tréningruhát viselő, hátizsákokat és hordtáskákat cipelő házfoglaló hagyta el az ingatlant, és elfutott az újságírók elől, mielőtt megállíthatták volna őket, hogy nyilatkozzanak.

Az egyik ajtóra ragasztott felirat szerint a csoportnak joga van elfoglalni a helyszínt, amely szerintük nem „lakóépület”, és ezért nem tartozik a 2012-es törvény hatálya alá, amely új bűncselekményt hozott létre a lakásfoglalást illetően.

A „megszállók” által aláírt papíron ez is szerepelt:

Vegyék tudomásul, hogy elfoglaltuk ezt az ingatlant, és mindig legalább egy személy tartózkodik benne. Az engedélyünk nélküli belépés vagy annak kísérlete ezekbe a helyiségekbe ezért bűncselekménynek minősül, mivel bármelyikünk, aki fizikai birtokában van, ellenzi az engedélyünk nélküli belépést.

„Ha erőszakkal vagy fenyegetéssel próbálnak behatolni, akkor büntetőeljárást indítunk önök ellen. Aki megpróbálja, az hat hónapig terjedő szabadságvesztésre és/vagy 5000 fontig (csaknem 2,3 millió forint) terjedő pénzbüntetésre ítélhető” – áll az üzenet.

„Ha ki akar minket hozni, akkor birtokbavételi keresetet kell benyújtania a megyei bíróságon vagy a legfelsőbb bíróságon” – zárják egyértelmű mondandójukat a házfoglalók.

Ramsay állítólag szerdán hívta a rendőrséget, de nem tudta elérni, hogy a házfoglalókat eltávolítsák.

„Squatters”, vagyis házfoglalók

A squat (magyarul foglalt ház) olyan, elhagyott vagy használaton kívüli ingatlan, amit a tulajdonos tudta nélkül erőszakmentesen birtokba és használatba vettek többnyire alternatív csoportok. A házfoglalók angol elnevezése a „squatter”.

A rendőrség nem tesz semmit

Egy másik felhívás arra kérte a járókelőket, hogy „adjanak élelmiszer- és ruhaadományokat vagy bármi mást, amire már nincs szükségük”.

Az Egyesült Királyságban egy személy nem lakáscélú ingatlanának engedély nélküli elfoglalása önmagában nem számít bűncselekménynek, bár a rendőrség felléphet, ha ezt követően bűncselekményeket követnek el, beleértve az ingatlan megrongálását vagy a lopást. A Metropolitan Police közleményben tudatta:

A rendőrség április 10-én, szerdán szerzett tudomást arról, hogy a Regent’s Parkban a használaton kívüli ingatlanban házfoglalók tartózkodnak. Ez egy polgári ügy, ezért a rendőrség nem ment ki az ingatlanhoz.

Gary Love filmrendező 2007-ben vásárolta meg az egykori, XIX. századi pubot. Ezt követően 25 évre bérbe adta az ingatlant Ramsay-nek, évi 640 000 font bérleti díjjal. A Kitchen Nightmares házigazdája 2015-ben a legfelsőbb bíróságon folytatott jogi csatában sikertelenül próbált szabadulni a bérleti szerződéstől.

A helyszínt tavaly év végén 13 millió fontos irányárral bocsátották árverésre.

A kormány iránymutatása szerint a házfoglalók akkor kérhetik, hogy egy ingatlan bejegyzett tulajdonosai lehessenek, ha 10 éve folyamatosan lakják azt, ez idő alatt végig tulajdonosként járnak el, és korábban nem kaptak engedélyt a tulajdonostól arra, hogy ott éljenek.

Rovatok