Index Vakbarát Hírportál

„Megsértette a világ összes katolikusát” – nagy felháborodást keltett egy chipsreklám Olaszországban

2024. április 13., szombat 06:29

Felháborodást keltett Olaszországban egy reklám, melyben apácák ostya helyett chipset esznek áldozáskor.

Egy olasz katolikus szervezet szerint istenkáromlásnak minősül és ezért

le kellene venni a műsorról azt a burgonyachips-reklámot, amelyben apácák a ropogós rágcsálnivalókkal áldoznak.

Az Amica Chips reklámfilmjében fiatal apácák egy kolostorban az úrvacsorai ostya helyett burgonyachipszet kapnak, egy apátnőről pedig kiderül, hogy ő volt az, aki az áldozó ostyát chipsre cserélte  – írja a CNN .

Giovanni Baggio, az olasz rádiót és televíziót felügyelő AIART katolikus csoport vezetője istenkáromlásnak nevezte a reklámot. Egy nyilatkozatában Baggio azt mondta, hogy a 30 másodperces reklám felháborító, és hogy „sérti gyakorló katolikusok millióinak érzékenységét azzal, hogy elbagatellizálja a burgonyachips és a megszentelt tárgy közötti összehasonlítást”.

Az Avvenire című katolikus újság szintén bírálta a reklámot: „Krisztust burgonyachipsszé alacsonyították le. Lealacsonyítottá és becsméreltté vált, mint 2000 évvel ezelőtt”. 

Az olasz reklámszabályozó hatóság, az IAP bejelentette, hogy a reklámot le kell venni a műsorról. Az Amica Chipsnek hét napja van arra, hogy fellebbezzen a döntés ellen. A végzés nem vonatkozik az online megjelenésekre.

A közösségi média felhasználói is elborzadva reagáltak a reklámra.

Ez istenkáromlás!

– írta egy Instagram-felhasználó.

Egy másik pedig azt írta: „Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem! Istennel nem lehet játszani. Olasz barátaimnak azt javaslom, hogy teljesen bojkottálják ezt a céget”.

Valaki szerint az Amica Chips „megsértette a világ összes katolikusát”, és volt olyan felhasználó is, aki a tisztelet nagyon súlyos hiányával vádolta a céget.

Rovatok