Az orosz–ukrán háború kitörésével egyértelművé vált, hogy az orosz hadvezetés stratégiai hibák sorozatát követte el még a tervezési fázisban. A világ második legnagyobb hadserege nem tudott bravúrt elérni a harctéren, és több alkalommal is csúfos visszavonulásra kényszerült. A háború kitörése után két évvel azonban úgy látszik, az oroszok tanultak a hibákból, alkalmazkodtak az új viszonyokhoz, és a harctéri előny fokozatosan az ő javukra fordul.
Úgy tűnt, hogy az orosz hadsereg falnak futott, amikor 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát. A legendás és lassan mémmé vált „Kijevet három nap alatt” lózungot a világ második legerősebb hadseregére nézve megalázó visszavonulással kellett helyettesíteni. Az orosz csapatok hibát hibára halmoztak, és bár Ukrajna déli területein valóban gyorsan törtek előre az Azovi-tengert orosz beltengerré változtatva, mégis úgy tűnt, beletörik a bicskájuk az ukrán ellenállásába.
A Krímhez vezető szárazföldi kapcsolat kialakítása után az ukrán fegyveres erők ügyes előretörése következtében Oroszország visszavonta csapatait a harkivi térségből, valamint Herszon környékéről. Pedig a Herszoni terület már „papíron” az Orosz Föderáció kötelékébe került. Mindez annak ellenére történt, hogy Oroszország mind hadserege méretében, mind lakosságszámban, mind gazdasági erejében a többszöröse Ukrajnának.
Az elhibázott orosz stratégia, a lassú helyzetfelismerés és a harctéri viszonyok gyors változása Moszkva komoly hátrányává vált, és mindezt csak fokozták azok a nyugati fegyverek és fegyverrendszerek, amelyek Ukrajna létszámbeli hátrányát technikai fölénnyé változtatták.
Az invázió első napjaiban, amikor az orosz tankok Kijev felé gurultak, a Javelin hordozható páncéltörő rakéták, később a Bayraktar harci drónok hatalmas károkat okoztak az orosz haderőben. Amikor pedig Kijev megkapta az első HIMARS rakéta-sorozatvetőket, az orosz hátországban a frontvonalak mögött mélyen található raktárak és logisztikai útvonalak gyorsan elérhető célpontokká váltak. Szakértők szerint a HIMARS-ok kulcsszerepet játszottak abban, hogy az oroszok feladták a harkovi és herszoni területeket. Igen hatásosnak bizonyultak a Storm Shadow és a SCALP rakéták is.
Az orosz–ukrán háború megmutatta, hogy a múltnak számító lövészárok-hadviselés, amely hatalmas tüzérségi szerepvállalással párosul, nem pusztán egy hadtörténeti rudimentum, hanem harctéri szükséglet. Ukrajna partnerei logikusan és előre gondolkodva már 2022 végére teljesen átállították az ukrán haderőt a nyugati típusú tüzérségi rendszerekre, azzal számolva, hogy egyrészt a szovjet lőszerek tartalékai hamar el fognak fogyni, másrészt a nyugati fegyverek jóval pontosabbak és ezáltal jóval hatásosabbak is lesznek a harctéren. Mindez be is igazolódott.
Azzal viszont nem számoltak, hogy míg az Egyesült Államokban összesen havi 200 ezer tüzérségi töltény gyártását igyekeznek elérni 2025-re, addig a hadiparát felpörgetett Oroszország maga gyárt havonta 250 ezret már most. Összehasonlításképpen
az orosz haderő naponta mintegy 10 ezer tüzérségi töltényt lő el, míg az ukrán fél alig lépi túl a kétezret.
A nagyobb pontosság és hatékonyság viszont ekkora mennyiségi hátrányt nem tud kompenzálni. A minőséget tehát mennyiséggel múlta felül az orosz haderő. Ez igaz volt egyes települések, például Bahmut ostrománál is, amikor úgynevezett „húsostromokat” alkalmaztak az oroszok (tulajdonképpen a veszteségekkel nem számolva küldték a katonákat a húsdarálóba).
Az ukrán tisztekkel folytatott beszélgetésekből kiderül, hogy az orosz haderő, bár lassan és továbbra is hibázva, mégis tanul, és alkalmazkodik az új fegyverekhez. A megszólalt tisztek szerint a húsostromok már inkább csak a nyugati média narratívája, mintsem ténylegesen jellemző módszer.
Az oroszok persze továbbra sem kímélik az embereiket, de jóval szervezettebben vetik be a csapatokat, és az esztelen tömegostromok helyett egyszerűen jobban használják ki a létszámbeli fölényüket.
Mára ki tudják védeni a HIMARS vagy a Storm Shadow támadásait, túl tudják terhelni a Patriot és az Iris T által biztosított légvédelmet, blokkolják az FPV-drónok jeleit, és bár az orosz flotta továbbra is ki van téve a vízi drónok támadásainak, már tesztelik azokat a drónokat, amelyekkel hatástalanítani tudják azokat.
Ahogy az ukrán katonák fogalmaztak, az „egy esély háborúját” vívják. A nyugati partnerek lassan és adagoltan küldik Ukrajna számára az új fegyvereket, így az ukrán haderőnek igen kevés ideje van arra, hogy azokat maximálisan kihasználva tudjon előnyt szerezni. Elmondták például azt is, hogy az oroszok a Krím északi részéről lőttek S–400-as rakétákat robbanófejek nélkül. Kiderült, hogy ezzel mérték fel a radarok és a rakéták elhelyezésének optimális helyzetét, hogy a legjobb lefedettséget biztosítsák arra az esetre, amikor Ukrajna megkapja a régóta ígért F–16-os gépeket.
Szakértők úgy vélik, ahhoz, hogy az ukrán haderő teljes mértékben ki tudja használni a nyugati fegyverek fölényét az orosz technikával szemben, nagyobb mennyiségre és egyszerre több új fegyvertípus szállítására lenne szükség. Ez megnehezítené az oroszok számára az alkalmazkodást, és hosszabb ideig tartó fölényt biztosítana az ukrán haderőnek.
Abból viszont, hogy minden egyes új fegyver esetében több hónapos egyeztetésre és politikai viták sorozatára van szükség, csak az oroszok profitálnak.
Ez látszik az F–16-osok esetében is: ezekre 2023-ban az ellentámadásnál lett volna szükség, de csak 2024 nyarán kerülnek Ukrajnába, addigra az orosz haderő belövi a légvédelmi rendszereit, és felkészül az új vadászgépek fogadására.
Az, hogy az orosz csapatok kudarcot vallottak a háború elején, nemcsak a nyugati fegyvereken és tanácsadáson, hanem az ukrán fegyveres erők kitartásán és a katonai vezetés megfelelő döntésein is múlt, ami teljesen ellehetetlenített minden villámháborús orosz tervet. Moszkvában ezt ismerték fel, és ezért felőrlő atríciós háborús stratégiára váltottak, amellyel szemben pusztán az ukrán haderő önfeláldozó helytállása a nyugati támogatás, valamint fegyver- és utánpótlás-szállítmányok nélkül keveset ér. Utóbbiról viszont kiderült, hogy fokozatosan kifulladni látszik. Ahhoz elég volt, hogy Ukrajnát megmentse a vereségtől, de ahhoz, hogy a győzelmét is biztosítsa, kevésnek bizonyul.
A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának kutatója, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
(Borítókép: A 12. „Azov” Különleges Erők tüzérei 152 mm-es Msta–B tarackból lőttek orosz állásokra az ukrajnai Orihiv közelében 2023. június 1-jén. Fotó: Elizabeth Servatynska / Ðzov Media / Global Images Ukraine / Getty Images Hungary)