Index Vakbarát Hírportál

Repülő taxikat mutathatnak be Szerbiában

2024. április 15., hétfő 13:24

Miközben Sinisa Mali szerb pénzügyminiszter felkérte a legnagyobb francia repülő taxikat gyártó céget, hogy mutassák be legújabb technológiájukat a 2027-es EXPO-n, a szerb vezetés azon dolgozik, hogy számos új márkát vezessenek be az országban. A kormány szerint azonban az ellenzék próbálja ezeket a törekvéseket nevetség tárgyává tenni, miközben azok megjelenése számos új munkahelyet teremtene az országban.

Sanisa Mali pénzügyminiszter a legnagyobb francia repülő taxikat gyártó vállalat képviselőjével folytatott tárgyalást. A miniszter ezt követően a televízióban számolt be arról, hogy meghívta a vállalatot, hogy a 2027-es szerbiai rendezésű EXPO-n mutassák be ezt a legújabb technológiát.

Mali a franciaországi látogatás kapcsán elmondta, hogy több mint húsz vállalattal tárgyaltak. Érdemes kiemelni, hogy Szerbiában több mint 11 ezren dolgoznak francia cégnél, a terv pedig az, hogy még több munkahelyet biztosítsanak.

Tárgyaltunk az EDF-fel, ez az ő Villanygazdaságuk, az egyik legnagyobb a világon, tavaly 140 milliárd eurós haszonnal dolgoztak. Szeretnénk, ha Szerbiába jönnének, és együtt dolgoznánk a zöldenergia fejlesztésén

– mondta Mali.

Visszautasította viszont az ellenzék vádjait, miszerint arról is tárgyaltak volna Franciaországban, hogy az atomhulladékot Szerbiában tárolnák, ahogyan állítása szerint a Szerbiai Villanygazdaság és vízművek eladásáról sem esett szó.

A szerb pénzügyminiszter ugyancsak eldicsekedett azzal, hogy a Louis Vuitton francia luxusmárka szintén Szerbiába menne.

Mi rossz van abban, ha idejön a Louis Vuitton? Hogy kinevettek bennünket, engem, Aleksandar Vucsicsot, Milos Vucsevicset, amikor azt mondtuk, hogy szeretnénk, ha Jamie Oliver éttermet nyitna Belgrádban. Mi új márkákat akarunk, és munkahelyeket az embereknek

– mondta a pénzügyminiszter.

Mali egyben reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Emmanuel Macron francia államfő már júniusban Szerbiába látogat, és tovább folytatódik a szerb–francia gazdasági kapcsolatok elmélyülése.

Rovatok