Index Vakbarát Hírportál

Volt CIA-igazgató: Veszélyes eszkaláció fenyeget, minden azon múlik, mekkora kár érte Iránt

2024. április 19., péntek 11:05

John Brennan, a CIA volt igazgatója arról beszélt a pénteki, Irán elleni dróntámadás következményeit mérlegelve, hogy minden azon múlik, hogy milyen mértékű károkat jelent be Irán.

A hírszerző ügynökségek próbálják meghatározni az izraeli csapás okozta károk mértékét, azt, hogy vannak-e áldozatok, és ha igen, hányan. Mindez növelheti a nyomást Iránon, hogy válaszoljon a dróntámadásra – idézi az NBC News John Brennant, a CIA volt igazgatóját.

Sok múlik majd azon, hogy mekkora kárt okoztak Iránon belül

– mondta Brennan, aki 2013-tól 2017 januárjáig vezette az ügynökséget.

Ahogyan arról beszámoltunk, péntek hajnalban Izrael drónokkal támadta meg Iránt, a célpont egy olyan légibázis volt, amelynek közelében nukleáris létesítmény is van, Iszfahán városában. Iráni tisztviselők azt közölték, hogy rakétatámadás nem érte az országot.

A csapás válasz volt Irán múlt szombaton, késő este indított támadására Izrael ellen. Ez az első alkalom, hogy a két állam közt ilyen szintű közvetlen összecsapás történt a gázai konfliktus kirobbanása óta (Irán eddig többnyire csak közvetve, vagyis az általuk támogatott milíciákon keresztül támadta Izraelt). 

Mint arra John Brennan rávilágított, Iszfahán, a közép-iráni város egy „célpontokban gazdag település” légibázissal, rakétagyártó üzemmel és egyéb érdekes területekkel. A várost már korábban is érte támadás, amikor tavaly egy katonai létesítményt vettek célba. 

Próbálják felmérni a következményeket

Brennan elmondta, hogy a CIA jelenleg próbálja pontosan meghatározni, mekkora a kár Iszfahánban, és próbálják megvizsgálni azt is, hogy az irániak hogyan fognak reagálni.

Azt, hogy belekerülünk-e ebbe a nagyon veszélyes eszkalációs spirálba, vagy sem, a Teheránból érkező első nyilatkozatokból tudhatjuk majd meg

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Irán akár azt is mondhatja, hogy sikeresen visszaverték a támadást, nincs áldozat, nincsenek károk, még akkor is, ha az ellenkezője az igaz.

Ha azonban Irán azt állítja, hogy nagyszámú civil áldozatot követelt a támadás, az dühös reakciókat válthat ki, és megelőzhet egy iráni válaszcsapást. A volt igazgató úgy véli azonban, ha sok vér fog folyni ezekben a csapásokban, borítékolható lesz Irán támadása.

Rovatok