Index Vakbarát Hírportál

Írország történetének legsúlyosabb tűzvészében született ítélet

2024. április 19., péntek 14:49

Negyvenhárom évvel a katasztrófa után született ítélet a dublini Stardust nevű szórakozóhelyen történt tűzesetben. Az esküdtszék kimondta, hogy a 48 ember halálát okozó tűzvész egy törvénysértésből eredő gyilkosság volt. A családok évek óta küzdöttek azért, hogy ezt végre kimondja a bíróság. Az ügy az egész országot megmozgatta, még Simon Harris brit miniszterelnök is megszólalt az ügyben.

1981-ben történt Írország történetének egyik legsúlyosabb tűzvésze. A tűz az észak-dublini Artane Stardust nevű éjszakai szórakozóhelyén keletkezett, miközben nagyjából 800 ember ünnepelte a Valentin-napot. A katasztrófának 48 halálos áldozata és több mint 200 sérültje volt – írja a Sky News.

A vizsgálatokat 1982-ben öt nap után lezárták. Az okokat akkor egyáltalán nem vizsgálták ki, csupán a halálesetek egészségügyi okának rögzítésére korlátozódott az egész folyamat. Ennek következtében a nyomozás első szakaszában a tűzeset okát nem sikerült megállapítani, de a szándékos gyújtogatás is felmerült lehetséges okként. Ez rendkívül felháborította az áldozatok hozzátartozóit, ugyanis úgy érezték, hogy ezzel az áldozatokat hibáztatják. A családtagok azóta harcoltak azért, hogy fény derüljön az igazságra.

A harc nem volt hiábavaló, az ügyet újra kivizsgálták. A sikeres kampány után Myra Cullina halottkém is elismerését fejezte ki azoknak a családoknak, akik részt vettek az új nyomozás elrendelésében.

Elismerem, hogy ennek a 48 fiatalnak a halála folyamatos gyász forrása mindazoknak, akik szerették őket, és ez továbbra is életük meghatározó vesztesége marad

– mondta a halottkém.

Az ország főügyésze 2019-ben rendelt el újabb nyomozást a halálesetek ügyében, de csak 2023-ban kezdődött el a munka. A dublini kerületi halottkém bíróságának esküdtszéke csütörtökön többségi ítéletet hozott a városban kitört tűzvésszel kapcsolatban.

Ez volt az oka 

A hét nőből és öt férfiból álló esküdtszék 11 napos tanácskozás után csütörtökön hozta meg az ítéletet: a 48 ember halálát követelő tűzvészt olyan emberölésnek minősítette, amelynek egy törvénytelenség, jogsértés volt a kiváltó oka. Az áldozatok családtagjai közül néhányan felugrottak és tapsoltak az ítélet hallatán, míg mások könnyekig hatódva a helyükön maradtak. Voltak, akik megölelték egymást, amint elhangzott a „törvénytelen gyilkosság” kifejezés.

Az esküdtszék arra jutott, hogy

a tüzet egy, a fűtőrendszerben bekövetkező elektromos meghibásodás okozhatta.

Ezt a feltételezést korábban az ügy egyik tárgyalásán egy szakértő is megerősítette, aki részletesen elmondta, hogy a fűtőrendszer működtetésével kapcsolatban több probléma is volt, és ezek vezethettek a meghibásodáshoz.  

Az ítéletben hozzátették, hogy az ülőgarniturákban található hab, a mennyezet magassága, valamint a falon lévő szőnyegcsempék is hozzájárultak a tűz terjedéséhez. Továbbá számos egyéb tényező – a fekete színű füst miatti látáshiány, a füst és/vagy gázok mérgezősége, a tűz hője, a tűz terjedési sebessége, a személyzet felkészültségének hiánya és a vészvilágítási rendszer meghibásodása – volt, amely akadályozta az áldozatokat az épület elhagyásában. Tovább nehezítette a menekülést az is, hogy a bálterem kijáratait előzőleg bezárták és leláncolták, az ablakokon pedig rácsok voltak.

Erkölcsi jóvátétel a hozzátartozóknak 

A bíróság azt nem tudta megállapítani, hogy konkrétan mikor keletkezhetett a tűz, de azt igen, hogy a lángokat 1.20 és 1.40 között észlelték először az épületen kívül, a bálteremben pedig nagyjából 1.35 és 1.40 között vették észre.

Az ítélet után Maurice Frazer – akinek a nővére, Thelma meghalt a tűzben – arról beszélt, hogy

még évtizedekkel később is elviselhetetlen fájdalom a szülők, a testvérek és a dédelgetett barátok elvesztése.

Az ügyben megszólalt Simon Harris ír miniszterelnök is, aki a Stardust tragédiát az ír történelem egyik legsötétebb pillanatának minősítette: „Szívszorító tragédia az elveszett életek, az örökre megváltozott családok és az azt követő hosszú, elhúzódó igazságossági küzdelem miatt” – mondta.

A miniszterelnök megemlékezett azokról, akik életüket vesztették, és tisztelgett a családjuk előtt, amiért az igazságot és az igazságosságot követelték, hogy a jövőben ilyen katasztrófa soha többé ne fordulhasson elő.

Rovatok