Négy, örmény ellenőrzés alatt álló település visszakerül Azerbajdzsán fennhatósága alá. Ezzel a lépéssel közelít egymáshoz a két volt szovjet tagköztársaság, mivel a falvak visszaszolgáltatása annak a békemegállapodásnak a feltétele, hogy az országok között tartó több mint három évtizedes konfliktus véget érjen.
Örményország beleegyezett abba, hogy visszaad négy határ menti falut Azerbajdzsánnak – jelentette be pénteken Aykhan Hajizada, az azeri külügyminisztérium szóvivője az X-en.
A tisztségviselő szavai szerint a négy település a kilencvenes évek óta állt örmény ellenőrzés alatt. A falvak visszatérését a szóvivő régóta várt történelmi eseménynek nevezte.
Az örmény külügyminisztérium közleménye szerint a két ország előzetes megállapodást kötött határvitájuk négy szakaszban történő rendezéséről. Azerbajdzsán korábban leszögezte: a négy falu visszatérése szükséges előfeltétele a békemegállapodásnak, amely véget vet a két volt szovjet tagköztárssaság közt több mint három évtizede tartó konfliktusnak.
A megállapodás az említett települések hovatartozásáról – amely pénteken jött létre a két ország miniszterelnök-helyetteseinek elnökletével tartott megbeszélésen – a Reuters hírügynökség szerint az eddigi legvilágosabb jele annak, hogy a két oldal haladást ért el a megbékélés felé.
Azerbajdzsán tavaly ősszel egynapos villámháborúval foglalta vissza a Szovjetunió 1991-es összeomlását megelőző évek óta vitatott hovatartozású – addig többségében örmények lakta, de nemzetközileg Azerbajdzsán részeként elismert – szakadár Hegyi-Karabahot, ahonnan az örmény lakosság szinte egésze elmenekült az offenzívát követően – közölte az MTI.