Index Vakbarát Hírportál

Washington leírta, amit még sosem, le akarja győzni Oroszországot

2024. április 21., vasárnap 18:14

Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója részletesen elemezte, hogy szombaton az amerikai képviselőház megszavazta az Ukrajnának szánt újabb segélycsomagot. A biztonságpoltikai elemző szerint az orosz haderő Ukrajnában történő legyőzését kinyilvánító hivatalos dokumentum még nem született az Egyesült Államokban.

Szombaton az amerikai képviselőház megszavazta az Ukrajnának szánt 61 milliárd dolláros segélycsomagot. Mint írtuk, a törvénytervezet elfogadását a képviselők tapsa kísérte. Az eredmény megismerése után a kamara tagjai ukrán zászlókat kezdtek el lengetni, ami miatt figyelmeztetésben részesültek.

A szavazást követően Volodimir Zelenszkij azonnal köszönetet mondott. Nagyon hálás a képviselőház mindkét pártjának és személyesen Mike Johnson házelnöknek a döntésért, amely a történelmet a helyes pályán tartja: „A demokrácia és a szabadság mindig globális jelentőséggel bír, és soha nem fog kudarcot vallani, amíg Amerika segít megvédeni őket. A Ház által ma elfogadott, létfontosságú amerikai segélytörvény megakadályozza a háború kiterjedését, ezrek és ezrek életét menti meg, és segít nemzeteink megerősödésében” – mondta az ukrán elnök.

Amerika részéről ez példa nélküli

Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója vasárnap egy Facebook-bejegyzésben elemezte az amerikai képviselők döntését. Szerinte a korábbi tervezetekhez képest a most szerdáról csütörtökre nyilvánosságra hozott szöveg három fő érdekességet tartalmaz:

  1. Arra kötelezi az elnöki adminisztrációt, hogy egy „többéves, Ukrajnát támogató stratégiai koncepciót” dolgozzon ki.
  2. A nem katonai célú támogatás egy részét hitelek formájában biztosítsa.
  3. Illetve a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták átadására is kötelezi Joe Bident. [„Az elnök e törvény hatálybalépését követően a lehető leghamarabb átadja a hadsereg nagy hatótávolságú taktikai rakétarendszereit (ATACMS) Ukrajna kormányának, hogy segítse az ukrán kormányt a védekezésben és az Orosz Föderáció elleni győzelem elérésében.”]

A biztonságpolitikai szakértő szerint az első pontban lényegében egy rendeletben fektették le, hogy hosszú távú amerikai céllá válik Oroszország legyőzése. Ennek érdekében a kongresszus követeli, hogy az amerikai külügyminiszter és az amerikai védelmi miniszter dolgozzon ki egy stratégiát Ukrajna támogatására az orosz agresszió elleni küzdelemben – összegezte Bendarzsevszkij, majd kiemelte:

A stratégiának TÖBBÉVESNEK kell lennie, „konkrét és elérhető célokat” kell kitűznie, és tartalmaznia kell az előrehaladás mérésére szolgáló mutatókat.

Majd szó szerint idézi a szöveget: „Egy ilyen stratégiának tartalmaznia kell az Egyesült Államok számára szükséges erőforrások értékelését, hogy az Egyesült Államok érdekeinek és céljainak leginkább megfelelő módon felgyorsítsa Ukrajna győzelmét az orosz inváziós erők felett, valamint a nemzetbiztonsági következmények leírását az Egyesült Államok számára, ha ezek a célok nem teljesülnek.”

„A stratégiának le kell írnia, hogy az amerikai segítségnyújtás minden egyes konkrét aspektusa taktikai, műveleti és stratégiai szinten hogyan segítheti Ukrajnát abban, hogy demokratikus, független és szuverén országként fejezze be a konfliktust, amely képes megvédeni területét a jövőbeni agresszióval szemben” – írta, majd hozzátette:

ilyen konkrét, Ukrajna többéves támogatását célzó és az orosz haderő Ukrajnában történő legyőzését kinyilvánító hivatalos – és nyilvános – dokumentum még nem született az Egyesült Államokban,

miközben ezt végül mind a Republikánus, mind a Demokrata Párt támogatta: az amerikai kongresszus alsóházának 311 tagja szavazott a tervezet mellett, 112-en pedig ellene. 

A lőszerek egy héten belül megérkezhetnek

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója később leszögezte, a háború kezdete óta mondja, az amerikai nemzeti érdekek a nemzetközi világrend, Oroszország vagy Kína irányába pártfüggetlenek, az elmúlt hónapokban is látott viták elsősorban az elnökválasztásoknak szóltak. Majd emlékeztetett, Mike Johnson házelnök Kínára is kitért a nyilatkozataiban, így: „a három fő ellenfelünk, Oroszország, Irán és Kína együtt dolgoznak, és világszerte agresszorként lépnek fel. Mindhárman globális fenyegetést jelentenek a jólétünkre és a biztonságunkra nézve. Előrenyomulásuk a szabad világot fenyegeti, és ez az Egyesült Államok vezetését követeli. Ha most hátat fordítunk nekik, a következmények pusztítóak lehetnek”. Ugyanakkor Bendarzsevszkij Anton kiemelte:

Kína még egyetlen esetben sem volt agresszor, még csak Oroszország mellé sem állt nyilvánosan, és demonstratívan távolságot tart. De ez a nyilatkozat is előrevetíti az amerikai súlypontokat és a jövőre vonatkozó kilátásokat.

„Ami a 61 milliárd dolláros összeget illeti, ennek a közel 80 százaléka Amerikában marad. 23 millió dollár az elmúlt években átadott fegyverek és lőszerek pótlását fogja szolgálni (az amerikai védelmi cégek most sorban állnak a megrendelésekért)” – összegezte Bendarzsevszkij.

Ukrajna fegyverek formájában közvetlenül nagyjából 27,1 milliárd dollárhoz juthat hozzá, ami a geopolitikai elemző szerint magas összeg. Ebből 13,8 milliárd dollár „Ukrajna biztonsági segítségnyújtási kezdeményezése” keretében kerül támogatásra, 7,8 milliárd az elnöki PDA-program keretében. Ukrajna ezenkívül 9,43 milliárd dollárt kaphat nem katonai támogatás formájában. Ebből is 1,58 milliárd dollárt vissza nem térítendő, 7,85 milliárd dollárt hitel formájában – ez a republikánusok kérésére került bele. Majd az elemző aláhúzta:

De a kongresszus jóváhagyásával az elnök 2024. november 15-ig a hitel 50 százalékát jóváírhatja. 2026 januárjától kezdve pedig a rendelet alapján lehetőség lesz a másik 50 százalék jóváírására is.

Posztja végén arra emlékeztetett, hogy a csomagról a szenátus még szavaz, várhatóan már kedden. Csak ezt követően írja alá Joe Biden. „A tüzérségi és rakétavédelmi lőszerek ezután egy héten belül megérkezhetnek Ukrajnába. Ezeket nem az Egyesült Államokból küldik, hanem a Pentagon európai, elsősorban németországi raktáraiból” – zárta elemzését.

(Borítókép: Légi felvétel a Washington-emlékműről a Capitoliummal a háttérben Washington D. C.-ben 2003. szeptember 26-án. Fotó: Andy Dunaway / USAF / Getty Images)    

Rovatok