Index Vakbarát Hírportál

Jobbratolódás a koalíciós szövetség létrehozásának feltétele Horvátországban

2024. április 23., kedd 06:05

Közel áll a koalíciós megállapodás lezárásához a horvát választásokon győztes HDZ és a szélsőjobboldali Haza Mozgalom, amely négy tárcát kér cserébe az eddigi miniszterelnök, Andrej Plenkovics támogatásáért.

Jóllehet, két településen apróbb szabálytalanságok miatt meg kell ismételni a választásokat, a végeredmény a voksok csaknem százszázalékos feldolgozottsága mellett véglegesnek tekinthető.

A rendhagyó módon szerdán tartott választások győztese az eddig is kormányzó Horvát Demokratikus Közösség, a HDZ, amely az előzetes várakozásokkal szemben egy mandátummal többet, 61-et szerzett a 151 tagú horvát törvényhozásban, a Saborban. Ez azonban kevés az önálló kormányalakításhoz. Andrej Plenkovics mégis a Rocky betétdalára vonult be győzelmi beszédére, amelyben ígéretet tett, hogy haladéktalanul hozzáfog a kormányalakításhoz.

A második helyen a kihívó, Zoran Milanovics vezette szociáldemokrata koalíció végzett 42 képviselői hellyel – jelentette a horvát közszolgálati médium. A volt államfő még a tisztségéről is lemondott a miniszterelnöki poszt reményében, számítása azonban nem vált be, és két szék között a pad alá esett.

A harmadik helyet a Haza Mozgalom szerezte meg 14 mandátummal, ami talán elég lesz, hogy a HDZ-vel együtt a szoros, kisebbségi kormányzáshoz, de inkább még legalább egy képviselőt kell találniuk a parlamenti többséghez.

A tömörülés vezetője egy sokoldalúnak mondható, nemzeti érzületű kineziológus, Ivan Penava. A volt evezős, a háborúban földig rombolt Vukovar polgármestere az alig négy éve, 2020-ban alakult nacionalista párt elnöke. A mozgalom erősödése minden jel szerint megállíthatatlanul ível felfelé, amit a most megszerzett harmadik hely is igazol.

A belügy és a kultúra

A HDZ és a Haza Mozgalom egy lépéssel közelebb került az új, jobboldali kormány megalakításához – értesült a horvát Telegram portál. A kiszivárgó információk szerint a potenciális kisebb koalíciós partner feladta a gazdaságvezetés iránti igényét.

Helyette négy befolyásos tárcát: a kultúra, a belügy, az igazságügy és a területfejlesztés irányítását követelik maguknak.

Azzal érvelnek: ezeknek a minisztériumoknak a révén érvényesíthetik azt a jobboldali ideológiát, amelyre választóik voksaikkal feljogosították őket. A kulturális és a belügyi tárca megszerzése magyarázatul szolgálhat választóiknak arra is, miért választották az együttműködést a HDZ-vel – magyarázták a Haza Mozgalom képviselői.

A bevándorlásellenes politikát, a bűnözés elleni küzdelmet és a kulturális tér „horvátosítását” tartják legfőbb célkitűzéseiknek – amint azt a választások előtt és után egyaránt hangoztatták.

Márpedig a célok a belügy és a kultúra irányításával érhető el – érveltek a Haza Mozgalom vezetői.

Legalább egy ember kerestetik

Noha több fontos tárca – a pénzügy, a gazdaság, a külügy, a védelem és az idegenforgalom – a HDZ irányítása alatt marad, elemzők szerint Plenkovics esetleges miniszterelnöki pozíciója jelentősen meggyengült. A koalíciós tárgyalásokra rálátó személyek információi szerint a HDZ elvileg készen áll a politikai szövetség megkötésére a Haza Mozgalommal, néhány kérdés azonban nyitott maradt.

Heves viták folynak például arról, hogy a Milorad Pupovac vezette Független Demokratikus Szerb Párt, az SDSS vajon bekerülhet-e a kormányba. A Haza Mozgalom – ideológiájából adódóan – ragaszkodik a szerb képviselő kizárásához, Plenkovicsnak azonban nem fűlik ehhez a foga.

A kulcskérdés persze az, hogyan tesz szert a HDZ a kormányzáshoz szükséges többségre, azaz 76 helyre a Saborban.

A Haza Mozgalommal ugyanis csak 75 jött össze. Egy függetlenként bekerült képviselő már korábban jelezte, hogy nem közösködik a HDZ-vel – emlékeztetett a horvát Index. A feltételezések szerint az eddigi kormánypárt a Fokus vagy a horvát szuverenisták, a jobboldali Most képviselőinek bizalmát próbálja majd elnyerni.

(Borítókép: Andrej Plenkovics, miközben a Horvát Demokratikus Unió (HDZ) párt székházában beszél Zágrábban, 2024. április 17-én. Fotó: Damir Sencar / AFP)

Rovatok