Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Talán súlyosabb a helyzet, mint bármikor az utóbbi évtizedekben

2024. április 24., szerda 15:08

A világ súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe, immár több mint két éve tombol az ukrajnai háború, ezért fontos lenne felerősíteni azok hangját, akik a mielőbbi béke pártján állnak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben. Arról is szót ejtett, hogy újabb hazai vasúti fejlesztések valósulhatnak meg a kínai Egy övezet, egy út keretében.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott találkozóján azt mondta, hogy a jelenlegi időszak minden korábbinál nagyobb jelentőséget kölcsönöz a kétoldalú viszonynak, és nem csupán azért, mert a két ország idén ünnepli a 75. évfordulóját a diplomáciai kapcsolatok felvételének.

Rámutatott, hogy a világ rendkívüli biztonsági kihívásokkal néz szembe, talán súlyosabb a helyzet, mint bármikor az utóbbi évtizedekben.

Elsősorban a Magyarország szomszédságában több mint két éve kirobbant ukrajnai háborút említette, és hangsúlyozta, hogy a béke oldalán állók határozott elkötelezettségére, s hanjguk felerősítésére lenne szükség.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a háborúpárti tábor azért is rendkívül hangos, mert a globális NGO-és médiahálózatok támogatását élvezi. „De nekünk is hangosabbá kell válnunk, akik a béke pártján állunk“ – mondta. Továbbá reményét fejezte ki, hogy Magyarország számíthat Kína elkötelezettségére a jövőben is annak érdekében, hogy végre visszatérhessen a béke a térségbe. 

A magyar-kínai kapcsolatok előnyei

A miniszter végül kiemelte, hogy a jelenlegi időszak a kétoldalú kapcsolatok szempontjából is lényeges, ugyanis

Kína volt tavaly a legfontosabb beruházó Magyarországon,

az pedig, hogy a kelet-ázsiai ország vállalatai hazánkba helyezik a bizalmukat, segít leküzdeni az ukrajnai háború és a szankciók miatt előállt súlyos nehézségeket. „Az idő mára bebizonyította azt, hogy a magyar-kínai kapcsolat kölcsönös előnyös, és mindkét fél sokat profitálhat belőle” –fogalmazott.

Majd hozzátette: ez világosan bizonyítja, hogy hibás az az európai megközelítés, amely fenyegetésként tekint Kínára. Szavai szerint ehelyett inkább lehetőségként kell tekinteni az együttműködésre Kínával, mert ennek jól láthatóan sok előnye van.

Újabb vasúti fejlesztések valósulhatnak meg

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben, Vang Jivel folytatott több mint három órás tárgyalását követően arról is szót ejtett, hogy újabb magyarországi vasúti fejlesztések valósulhatnak meg a jövőben az Egy övezet, egy út nevű kínai kezdeményezés keretében, ezáltal külső finanszírozással, gyorsan és hatékonyan kerülhet sor a hálózat modernizálására.

Ezzel megnyílik a lehetőség, hogy külső finanszírozással, gyorsan és hatékonyan tudjuk modernizálni, fejleszteni Magyarország vasúti hálózatát, amely különösen fontos most, amikor egyre több beruházás érkezik, egyre nagyobb gyárak épülnek, egyre több terméket fognak előállítani. És minél többet tudunk vasúton szállítani, annál jobban megóvjuk a környezetünket, annál hatékonyabban tudjuk kihasználni a földrajzi helyzetünkből adódó logisztikai képességeinket

– sorolta.

Beszámolt arról is, hogy kezdeményezték, hogy hasonlóképp, az Egy övezet, egy út keretében, s ezáltal „gyorsabban, hatékonyabban, kedvezőbb finanszírozási feltételekkel” kerülhessen sor a Magyarország és Szerbia közötti kőolajvezeték építésére is, ami nagyban hozzájárulhat a térség energiabiztonságának javításához.

Emellett Kína díszvendégként hívta el Magyarországot az idei Nemzetközi Befektetési és Kereskedelmi Kiállításra, ez pedig komoly lehetőséget biztosít arra, hogy minél több magyar vállalat léphessen ki erre a hatalmas, 1,4 milliárdos lakosságú piacra, valamint minél több kínai cég horizontjára is felkerülhessen az ország – tájékoztatott.

Rovatok