Hárman megsérültek és egy embert letartóztattak, miután késelés történt egy walesi középiskolában. Két mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, ezekkel vitték kórházba a sérülteket, a rendőrség egy embert tartóztatott le az akció után. Elmondták, hogy mást nem is keresnek az incidenst követően.
A jelentések szerint szerdán késelés történt, és többen megsérültek a Carmarthenshire állambeli Ammanfordban található Ysgol Dyffryn Aman középiskolában. A Wales Air Ambulance megerősítette, hogy két helikoptert is küldtek a helyszínre a sérültekhez. Az aggódó szülők az interneten közölték, hogy az iskolát lezárták, a tanulókat az osztálytermekben tartják.
Lisa Barrett, akinek a lánya a nyugat-walesi iskolába jár, elmondta: a lánya SMS-ben közölte vele, hogy a középiskolát bezárták. A nő azt is közölte a BBC-vel, hogy a jelentések szerint több embert megkéseltek – köztük két alkalmazottat. „Ez nagyon aggasztó. Ha a gyermekedtől hallod, hogy valakit leszúrtak, nem tudod, mit tegyél” – mondta Barrett.
Az ember nem számít ilyesmire, elküldi a gyerekeit az iskolába, és azt hiszi, hogy biztonságban lesznek
– fakadt ki. „De azért megnyugtató tudni, hogy be vannak zárva az osztálytermekbe” – tette hozzá. Barrett azt mondta, hogy az iskola részéről nem közöltek vele semmit. A helyi képviselő, Jonathan Edwarsd a közösségi oldalán fejezte ki együttérzését.
Helyi idő szerint fél 3 körül a rendőrség közleményében azt írta: „Három személy megsérült, és kezelés alatt állnak.”
Egy személyt letartóztattunk, és nem keresünk senki mást az incidenssel kapcsolatban
– közölték. „A mentőszolgálat továbbra is a helyszínen tartózkodik, és az iskolát bezárták, amíg a nyomozás folytatódik. Szorosan együttműködünk az iskolával és a Carmarthenshire megyei tanáccsal. Tudomásunk van arról, hogy az incidensről készült felvételek jelenleg is keringenek a közösségi médiában. Kérjük, hogy ezt távolítsák el, hogy elkerüljék a bíróság megsértését és az érintettek szorongásának fokozását. Arra kérjük az embereket, hogy ne találgassanak, amíg a rendőrségi nyomozás folyamatban van” – fejezték be a közleményt.
Szülők százai várják jelenleg is a diákok kiszabadulását, akik az osztályterembe zárva várnak a rendőrségi nyomozás végére. A mentők már elhagyták a helyszínt a sérültekkel. A 11–18 éveseket oktató iskolának mintegy 1450 tanulója van.