Index Vakbarát Hírportál

Több mint száz halálos áldozata van a hatalmas károkat okozó El Nino esőzéseknek

2024. április 26., péntek 15:27

Kassim Majaliwa, Tanzánia miniszterelnöke közölte, az erős széllel, áradásokkal és földcsuszamlásokkal kísért El Nino esőzések, amelyek már több mint száz ember életét követelték, jelentős károkat okoztak Tanzániában. Az árvíz Kenyát is érintette, ahol legalább 32 ember halt meg villámárvíz következtében.

Több mint száz ember vesztette életét és több mint kétszázan megsérültek a tanzániai áradásokban – közölte csütörtökön Kassim Majaliwa, az ország miniszterelnöke. Több mint 10 000 ház sérült meg, és több mint 200 000 embert érintett, mondta a miniszterelnök a tanzániai parlamentben a fővárosban, Dodomában.

Kassim Majaliwa hozzátette, hogy „a heves El Nino esőzések, amelyeket erős szél, valamint áradások és földcsuszamlások kísértek az ország különböző részein, jelentős károkat okoztak”. „Ezek közé tartoznak a halálesetek, a terméskárok, az épületekben és lakóházakban, az infrastruktúrában – például az utakban, hidakban és vasutakban – keletkezett károk” – mondta Majaliwa a CNN szerint.

A miniszterelnök csütörtöki bejelentése szerint az áradásoknak 155 halálos áldozata és legalább 236 sérültje van.

Az árvíz Kenyát is érintette, amely Kelet-Afrikában Tanzániával közös határon fekszik. Keddig legalább 32 ember halt meg az áradások következtében Kenyában az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHR) szerint. Kenyában március közepe óta heves esőzéseket regisztráltak, de a felhőszakadások az elmúlt héten fokozódtak, ami tömeges áradásokhoz vezetett, amelyek mintegy 103 500 embert érintettek.

A kenyai Vöröskereszt szerint a márciusi áradás kezdete óta több mint 188 mentést hajtottak végre. A kenyai főváros, Nairobi egyes útjait szerdán lezárták, és több városrész víz alatt maradt az újabb heves esőzések után. A Kenya Railways országszerte felfüggesztette az ingázó vonatok közlekedését.

Rovatok