Index Vakbarát Hírportál

Furcsa jelenséget vettek észre New York felett

2024. április 28., vasárnap 06:53

Rejtélyes „repülő hengert” látott egy utas egy leszálló gép ablakából március végén New York égboltján. Már egy ideje találgatják, mi lehetett az pontosan, egyelőre a szakértők sem tudtak választ adni. Az ügyben a Szövetségi Légügyi Hivatalt is keresték, a válaszuk a napokban érkezett meg.

Azonosítatlan repülő tárgyat figyelt meg egy utas New York felett egy leszálláshoz készülő repülőgép ablakából március végén. Az illető a Szövetségi Légügyi Hivatalt (FAA) is értesítette – írja a New York Post

„Az első dolog, amit tettem, hogy e-mailt küldtem az FAA-nak, hogy tudassam velük, mit láttam. Lehet, hogy biztonsági kockázatot jelentett, de sajnos nem kaptam választ tőlük” – mondta Michelle Reyes szerdán a NewsNationnek. 

A nő előzőleg azt írta, hogy videóra vette a rejtélyes „repülő hengert”, valamint fotókat is megosztott róla a közösségi médiában. Korábbi posztjában azt írta: 

Láttam egy ufót tegnap hazafelé jövet! Tud valaki segíteni nekem azonosítani, hogy mi ez?

A járaton állítólag egy másik személy is látta a furcsa jelenséget.

Megszólalt a szakértő

Thomas Wertman, az ohiói Mutual UFO Network (civil önkéntesekből álló szervezet, amely a bejelentett UFO-észleléseket tanulmányozza) igazgatója a felvétel alapján a New York Postnak azt mondta, a sötét tárgy nagyjából 760 méter magasságban haladt, és „viszonylag közel volt a leszálláshoz készülő repülőgéphez”.

A szakértő az objektum magassága, alakja és elhelyezkedése alapján kizártnak tartja, hogy helikopterről, drónról vagy katonai helikopterről lenne szó. „A drónoknak nem szabadna ilyen magasságban repülniük – legalábbis legálisan. Ha valami katonai védelemmel vagy bűnüldözéssel kapcsolatos dologról lenne szó, akkor az nem lenni ilyen közel egy fő repülési sávhoz. Ez potenciális veszélyt jelenthet” – mondta az UFO-kutató. 

Hozzátette, a repülőgép, amelyen a nő utazott, nagyjából 15 percre volt a LaGuardia repülőtértől, és valószínűleg 230 mérföld/órás sebességgel haladt, amikor a videó készült. „És nem úgy tűnik, mintha manipulálták volna a felvételt” – fogalmazott. Ugyanakkor a szakértő szerint további vizsgálatokra lenne szükség. 

A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) egyik tisztviselője csütörtökön közölte, hogy a pilótáktól nem érkezett jelentés a rejtélyes jelenségről.

Rovatok