A most hivatalba lépő új tajvani elnök, Lai Csing-te az elmúlt hetekben jelentette be kabinetjének tagjait. A posztokon jelentős személycserék helyett inkább csak átcsoportosítás történt, ami arra utal, hogy Lai folytonosságra fog törekedni a Tajvan–Kína-kapcsolatokban. Ugyanakkor a Kínai Népköztársaság az idén januárban az egymás után harmadik elnökválasztást megnyerő Demokratikus Progresszív Pártot (DPP) szeparatista erőnek tekinti. Peking a választási kampányban – Laira utalva – a tajvani függetlenségért küzdőket „rendkívül károsnak” nevezte; Lai elnökválasztási győzelme után pedig ellenállást hirdetett a DPP „függetlenségi provokációival” szemben.

Annak ellenére, hogy valamennyi tagállama a Kínai Népköztársaságot ismeri el, amikor a Tajvani-szorosban nyílt katonai konfliktus kitörése fenyeget a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége minden felet következetesen „maximális önmérsékletre” és tartózkodásra ösztönöz a „provokatív cselekedetektől”. A jelenleg érzékelhetően intenzív feszültség részint Lai megválasztásának és Kína Tajvan körüli katonai tevékenységeinek tulajdonítható, részint az amerikai és a japán hadsereg növekvő jelenlétének a térségben. Az ASEAN közvetlenül érdekelt félként pedig tart a bevonódástól egy szorosközi katonai konfliktusba.

Az Egyesült Államok tavaly hozzáférést kapott stratégiai fontosságú katonai bázisokhoz a Fülöp-szigeteken, ami egy konfliktus esetén kritikus erőforrásnak bizonyulhat a Tajvani-szorosban vagy a Dél-kínai-tengeren. Tajvanon körülbelül 700 ezer délkelet-ázsiai bevándorló és 30 ezer délkelet-ázsiai diák él. Tajvan az ASEAN-tagállamok által importált elektronikus alkatrészek és integrált áramkörök egyik fő forrása, Kína és az ASEAN pedig egymás első számú kereskedelmi partnere. Egy katonai konfliktus Peking és Tajpej között a Délkelet-Ázsiába vezető légi és tengeri nemzetközi szállítási útvonalakat is érintené, szakadásokat okozva a globális ellátási és termelési láncokban is.

Mindezen érdekeltségek arra késztetik az ASEAN-t, hogy tőle szokatlan módon kezdeményező választ adjon a Tajvani-szoros biztonsági helyzetének instabilitására. Az ASEAN az elmúlt években többször is nyilvánosan megerősítette, hogy kész konstruktív szerepet játszani az összes fél közötti békés párbeszéd elősegítésében. Bár a felajánlást egyedül Tajvan üdvözölte, és az esetleges konkrét lépések bizonytalanok, az ASEAN valószínűleg két általa vezetett biztonságpolitikai fókuszú, kormányközi egyeztetési és együttműködési mechanizmuson keresztül próbál majd konstruktívan fellépni.

Az egyik mechanizmus a külügyminiszteri szintű ASEAN Regionális Fórum ( ARF ). A nem tagállam Tajvan a tag Egyesült Államok, az Európai Unió, Ausztrália és Japán pártfogására számíthatna az érdekvédelemben. A szintén tag Kína valószínűleg ellenezni fog minden olyan nyilatkozatot vagy törekvést, amely Tajvan támogatására vagy tagságára irányul, még megfigyelőként is. 

A másik mechanizmus az ASEAN Védelmi Miniszterek Plusz találkozóján ( ADMM+ ) keresztül folytatott rendszeres védelmi miniszteri szintű párbeszéd a biztonsági és védelmi együttműködések hatékonyságnövelése érdekében. A Tajvani-szoros kérdéseit az ADMM+ tengerbiztonsági dimenziója keretében lehetne megvitatni. 

Az ezen konszenzuson alapuló döntéshozatali modellt alkalmazó mechanizmusok azonban nem nemzetközi vitarendezési eszközök. A kölcsönös politikai megértés kialakítására és a hosszú távú védelmi együttműködés előmozdítására szolgálnak. Az ASEAN nem képes és nem is hajlandó az elsődleges közvetítő szerepét betölteni, helyette a többoldalú védelmi együttműködés intézményesítését tudja elősegíteni, azáltal fokozatosan csökkentve a feszültségek mértékét és intenzitását. Valószínűtlennek tűnik tehát, hogy az ASEAN fellépése ki tudná eszközölni a Kína–Tajvan konfliktus gyors megoldását, de a status quo és így a béke fenntartását előmozdíthatja. A labdák a többi érdekelt fél térfelén pattognak.

A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának kutatója

(Borítókép:  Ceng Shou Yi / NurPhoto / Getty Images)