Index Vakbarát Hírportál

Több százan rohamozták meg a Tesla Berlin melletti gyárát, összecsaptak a rendőrökkel

2024. május 10., péntek 20:51

Több száz klímaaktivista csapott össze a rendőrséggel Németországban, miután megpróbálták megrohamozni a Tesla Berlin melletti gyárát.

A klímaaktivisták az elektromosautó-gyártó óriás egyetlen európai gyárának tervezett bővítése ellen tiltakoztak, és megpróbáltak bejutni a létesítménybe, de a rendőrök ezt megakadályozták. Az összecsapásban többen megsérültek, köztük három rendőr is, és a hatóságok több embert letartóztattak – írja a BBC.

A tüntetők február óta táboroznak a Brandenburg tartományban található Grünheide erdeiben, azt állítva, hogy a Tesla gyárának megduplázására vonatkozó tervek károsítják a környezetet. Az aktivisták pénteken lezártak egy közeli autópályát, és a rendőrség szerint a síneken ülve megzavarták a vasúti közlekedést, illetve ülősztrájk volt egy, a gyárhoz közeli országúton is.

A közösségi médiában közzétett felvételeken több száz ember látható, akik közül sokan kék sapkát viselnek és kék zászlót tartanak a kezükben, és a helyszín felé futnak, hogy megpróbáljanak bejutni. Az egyik, a BBC által ellenőrzött videón az látható, amint a tüntetők áttörik a rendőrségi kordont, és behatolnak a fővárostól mintegy 30 kilométerre található gyár területére.

Látható az is, amint a Gigafactory területének északkeleti sarkában lévő egyik külső épület felé tartanak. A rendőrség megerősítette, hogy a létesítménybe behatolni próbáló tüntetőket megakadályozták ebben, több embert őrizetbe vettek.

A Tesla a hét elején közölte, hogy a demonstráció miatt a telephely egész nap zárva lesz, és a dolgozók állítólag otthonról dolgozhatnak. Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója az X-en közzétett bejegyzésében azt is közölte, hogy a csoportnak nem sikerült betörnie a létesítménybe.

A Gigafactory néven ismert létesítmény jelenleg mintegy 12 ezer embert foglalkoztat, és évente mintegy 500 ezer autót gyárt. A termelést márciusban rövid időre le kellett állítani, miután egy feltételezett gyújtogatás miatt áramkimaradás következett be. A felelősséget a Volcano Group nevű szélsőbaloldali aktivistacsoport vállalta magára.

(Borítókép: Aktivisták tiltakoznak a Tesla Gigafactory bővítése ellen 2024. május 10-én. Fotó: Christian Mang / Reuters)

Rovatok