Index Vakbarát Hírportál

Majdnem megfojtotta a feleségét a férfi, akinek a fotója meghódította az internetet 2015-ben

2024. május 13., hétfő 13:21

Néhány éve még világsztárok is feltöltött fotójukkal foglalkoztak, most pedig bíróságra jár az a brit házaspár, amely kilenc éve az egész internetet felrobbantotta egy ruháról készült ártatlan fotóval. Fény derült arra, hogy a férj többször is bántalmazta feleségét. A férfi elismerte tettét, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte.

Világszerte nagy figyelmet kapott 2015-ben Keir Johnston, amikor megosztott egy anyósa ruhájáról készült képet.

A fotó az egész internetet felrázta, miután mindenki azt találgatta, hogy fehér-arany vagy kék-fekete-e a ruha színe.

Az Independent beszámolója szerint a férfi most bíróság elé állt,

és beismerte, hogy majdnem megfojtotta a feleségét.

A 38 éves Keir Johnston csütörtökön jelent meg a Glasgow-i legfelsőbb bíróság színe előtt, ahol bűnösnek vallotta magát a felesége, Grace Johnston elleni támadásban, amelybe a nő akár bele is halhatott volna. Az ítélethozatal időpontját június 6-ra tűzte ki a bíróság, a férfit addig is előzetes letartóztatásba helyezték.

Még a világsztárok is a ruha színét találgatták 2015-ben 

A ruha valódi színe körüli vita teljesen megőrjítette az internet népét. A közösségi média több ezer felhasználója mellett a hírességek is beszálltak a találgatásba. Így tett a híres celeb Kim Kardashian és akkori férje, Kanye West is, de Justin Bieber kanadai énekes sem maradt ki a buliból. A világhálót meghódító párt Ellen DeGeneres is meghívta talkshow-jába, ahol 10 000 dollárt és egy grenadai utat kaptak ajándékba.

A tudományos magyarázat szerint egyébként a ruha színei pont az emberi érzékelés egyik vékony határán egyensúlyoznak. Leegyszerűsítve: a tárgyakról visszaverődő fény színét az agyunk a környezeti viszonyoknak és a tanult hatásoknak megfelelően értelmezi. Ahogy a fényképezőgépek korrigálják a fehéregyensúlyt a világításnak megfelelően, úgy az agyunk is ezt próbálja tenni, ha a napfénytől eltérő megvilágításban nézünk tárgyakat. A ruha színei pont egy olyan tartományba esnek, ahol az agyunk így is, úgy is dönthet.

Rémálommá vált a házaspár élete

A boldogság azonban néhány éven belül rémálomba fordult. A bíróság arról számolt be, hogy Johnston bezárta, és családon belüli erőszakot követett el feleségével szemben. Chris Macintosh ügyész elmondása szerint a feleség folyamatos félelemben élt bántalmazó férje mellett.

A bíróság meghallgatta Grace Johnstont is, aki elmondta, hogy egyik alkalommal megpróbálta visszatartani férjét, hogy elhagyja a szigetet, ahol éltek, és részt vegyen egy állásinterjún. Napokkal később a férj közölte vele, hogy elhagyja őt, majd ezt követően összetűzés alakult ki közöttük, mely során a férj a földre lökte feleségét.

„Johnston felébredt, és azt mondta, hogy elhagyja őt. [A nő] kiment az ingatlanból, hogy megakadályozza a férfi távozását. A férfi követte őt, és a földhöz szorította” – vázolta fel az ügyész, aki szerint Johnston ekkor

mindkét térdét a nő karjára tette, így az nem tudott mozdulni. Ezután mindkét kezével fojtogatni kezdte.

A nő sikoltozott, féltette az életét, azt hitte, hogy férje meg akarja ölni. A feleség a támadás során számos súlyos zúzódást szenvedett, de az ügyész szerint azok nem igényeltek orvosi kezelést. 

A férfi ugyan beismerte tettét a bíróság előtt, a bíró megtagadta Johnston óvadékát, és őrizetbe vette. „Nem kell mondanom, hogy ez súlyos és erőszakos bűncselekmény” – állapította meg a bíró.

Többször is fojtogatta, megsebesítette, és veszélybe sodorta az életét olyan körülmények között, amelyek számára félelmetesek lehettek. Attól tartok, Mr. Johnston, hogy az ön státusza megváltozott, nagyon súlyos bűncselekmény miatt ítélték el, és időközben előzetes letartóztatásba kerül

– mondta a bíró a férfinak. Az nem derült ki, hogy a támadás után a házaspár együtt maradt-e, vagy felbontották házasságukat az eset után.

Rovatok