Index Vakbarát Hírportál

Nem bánt kesztyűs kézzel a nehézgépjárművekre vonatkozó szabályokkal az uniós tanács

2024. május 13., hétfő 16:45

Az Európai Tanácsa elfogadta a nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírásokról, valamint a hatályos uniós szabályok módosításáról és szigorításáról szóló rendeletet. Az immár naprakész szabályok tovább kívánják csökkenteni a közúti közlekedési ágazat szén-dioxid-kibocsátását, valamint 2030-ra, 2035-re és 2040-re vonatkozóan új célértékeket állapítanak meg,

Az uniós tagállamok kormányainak képviselőiből álló testület brüsszeli közleménye szerint a szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírások hozzá fognak járulni ahhoz, hogy növekedjen a kibocsátásmentes járművek részaránya a nehézgépjármű-állományon belül, miközben biztosítják az ágazat versenyképességének megőrzését és fokozását – íszámolt be az uniós tanács tájékoztatása alapján az MTI.

A naprakésszé tett szabályok kiterjesztik a meglévő rendelet hatályát annak érdekében, hogy szinte minden, tanúsított szén-dioxid-kibocsátással rendelkező új nehézgépjárműre, köztük a kisebb tehergépkocsikra, a városi és a távolsági autóbuszokra, valamint a pótkocsikra is kibocsátáscsökkentési célértékek vonatkozzanak.

Az új szabályok a jelenlegi, 2025-re vonatkozó célérték mellett – amely a 16 tonnát meghaladó tömegű nehéz tehergépkocsik esetében 15 százalékos kibocsátáscsökkentést irányoz elő – 2030-ra és az azt követő időszakra vonatkozóan további célértékeket határoz meg.

A szabályok, az eredeti, 30 százalékos javaslat helyett 45 százalékos kibocsátáscsökkentést írnak elő 2030-tól, 65 százalékos kibocsátáscsökkentést 2035-től, és 90 százalékos kibocsátáscsökkentést 2040-től.

A célértékek 2035-től a közepes méretű tehergépkocsikra, a 7,5 tonnát meghaladó tömegű nehéz tehergépjárművekre és a távolsági autóbuszokra, valamint az ezeknek megfelelő, különleges felépítményű gépjárművekre vonatkoznak.

A városi autóbuszok esetében 2035-re az új városi autóbuszok 100 százalékának kibocsátásmentesnek kell lennie. A helyközi autóbuszok mentesülnek e célérték elérése alól, mivel a kibocsátáscsökkentés mérésénél távolsági autóbuszoknak fognak minősülni – írták.

A rendelet a kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Rovatok