Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Nagy baj és nagy kár Robert Fico kiesése

2024. május 17., péntek 13:05

A Robert Fico elleni, politikai motivációjú merénylet egy súlyos támadás a szlovák demokrácia, valamint a népakaraton alapuló szuverén szlovák politika ellen – írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután péntek reggel telefonon érdeklődött Peter Zigánál, a szlovák parlament ideiglenes elnökénél a szerdán meglőtt szlovák kormányfő állapotáról.

Peter barátom azt mondta, hogy ahogy telnek a napok, egyre reménytelibb a helyzet, de ahhoz még jó pár napnak el kell telnie, hogy pontosat tudjanak mondani a szlovák miniszterelnök felépüléséről – olvasható Szijjártó Péter bejegyzésében, majd kiemelte:

Egyetértettünk abban, hogy ez a politikai motivációjú merénylet egy súlyos támadás a szlovák demokrácia, valamint a népakaraton alapuló szuverén szlovák politika ellen. Nagy baj és nagy kár Robert Fico kiesése most, amikor hatalmas szükség van minden békepárti politikus munkájára.

A tárcavezető hozzátette: Peter Zigát ismételten biztosította a magyar emberek jókívánságairól és imáiról, valamint reménykedésünkről a szlovák miniszterelnök felépülése érdekében.

Orbán Viktor: Ezt a támaszt elvesztettük

Ahogy azt megírtuk, május 15-én a Nyitrabányára kihelyezett kormányülés után érte merénylet Robert Fico szlovák miniszterelnököt. A kórházban még mindig a kormányfő életéért küzdenek.

Orbán Viktor kormányfő pénteken leszögezte: mindenki megrendült, megdöbbent annak hírére, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnököt meglőtték. Az EU-ban az erőszak szintje nő, ez nem lep meg senkit. Terrortámadások voltak Európában, emberek haltak meg százszámra, utána jött a háború, és elkezdődött Európa átdolgozása békepártiból háborúpártiba.

A Robert Ficót ért merénylettel kapcsolatban elmondta, „szurkolunk Ficónak, aki most is küzd az életéért, és szurkolunk a szlovákoknak is”. Orbán Viktor szerint ez a merénylet „nagy veszteség Magyarországnak, hiszen a legfontosabb hónapokban esett ki a munkából a szlovák miniszterelnök, a választások előtt, amely eldöntheti a háború és béke kérdését Ukrajnában. Nagyon kellett volna Fico és Szlovákia, ezt a támaszt most elvesztettük. Amerikában bízhatunk” – jelentette ki.

Elmondta, „eddig sem voltunk sokan a béke pártján, csak a szentatyát, magunkat és talán Szlovákiát sorolhatjuk ide, de ebből egy kiesett. Nekem így kétszeres erővel kell küzdenem a háborúpárti politikusokkal szemben” – vélekedett Orbán Viktor. 

Az elkövető háborúpárti volt, hiszen a baloldal háborúpárti, és az elkövető baloldali volt. Ennyit biztosan tudunk – jelentette ki a magyar kormányfő, aki szerint ezért nem indokolatlan, hogy a merényletet a háborúval összehozzák. „A Soros-birodalom, a fegyveripar, erőteljes központok érdekeltek a háború folytatásában.”

(Borítókép: Szijjártó Péter és  Robert Fico  2017. október 30-án. Fotó: KHM / MTI )

Rovatok