Index Vakbarát Hírportál

Klímaaktivisták törtek be a müncheni repülőtérre

2024. május 18., szombat 09:07

A német rendőrség letartóztatott nyolc klímaaktivistát, akik szombaton behatoltak a müncheni repülőtér területére, ami miatt rövid időre bezárták azt, és mintegy 60 járatot töröltek.

Szombaton nyolc klímaaktivista betört a müncheni repülőtérre. Az aktivisták közül hatan az egyik kifutópályára ragasztották magukat – írja a Reuters. Mindegyiküket letartóztatták.

A rendőrség szóvivője közölte, hogy a helyzetet már ellenőrzés alatt tartják, a repülőtér mindkét kifutópályája nyitva áll az érkezők és felszállók előtt.

A Last Generation nevű klímavédelmi csoport, amely már korábban is tartott hasonló tiltakozásokat, az X-en közölte, hogy ők a felelősek az akcióért.

Az egyik táblájukon ez állt: „A probléma a kormány, nem a mi nyaralásunk”.

A repülőtér mintegy két órán át teljesen le volt zárva, körülbelül 11 járatot átirányítottak és 60-at töröltek, és még mindig előfordulhatnak késések.

A fennakadás a dél-németországi repülőtér egyik legforgalmasabb utazási időszakában történt, a húsvéti ünnepek után ez áll a második helyen.

Rovatok