Laosz évek óta az ország szuverenitását potenciálisan veszélyeztető gazdasági válsággal szembesül, amelynek leküzdését a magas külső adósságszint, illetve az államapparátus szakértelem- és kapacitáshiánya is hátráltatja, de az egypártrendszer bukása politikai alternatíva hiányában valószínűtlen.
A Világbank április végén közzétett, „Reformok felgyorsítása a növekedés érdekében” című jelentése szerint Laosz reál bruttó hazai termékének növekedése „az elhúzódó makrogazdasági instabilitás miatt” idén 4 százalék lesz. Természetesen eltérő narratívákba ágyazva, de az ezen instabilitáshoz köthető hírek évek óta meghatározzák az országon belüli és az országról szóló híradásokat.
A kip leértékelődése, a magas infláció, a közfinanszírozás csökkenése, a fogyasztás és a háztartások vásárlóerejének csökkenése, a bűnözés vagy a fiatal munkaerő elvándorlása ugyanis a kevéssé átlátható állami adatszolgáltatás mellett is minden laoszi számára mindennap érzékelhető problémák. Olyan strukturális kihívásokra visszavezethető problémák, melyek ellehetetlenítik a válság kinövéséhez szükséges bővülési ütem elérését a jelenben és középtávon is.
Laosz Délkelet-Ázsia egyik legszegényebb és legkevésbé fejlett országa. Az állam által dominált, erősen importfüggő, a közepes jövedelmű fejlődő országok alsó kategóriájába besorolt ország fizikai infrastruktúrája elmaradott, munkaereje nagyrészt képzetlen. Az adózási környezete kedvező a külföldi tőke számára, de a világgazdasági integráltsága és a diverzifikáltsága, a munkahelyteremtő képessége, illetve a belföldi üzleti bizalom alacsony szintű; a jövedelmi egyenlőtlenségek és a korrupció pedig magas. A Világbank mutatói szerint Laosz kormányzati hatékonysága 2012 óta alig javult, a szabályozás minősége romlott, a jogállamiság szintje pedig stagnál. Mindezen tényezők hozzájárulnak az infláció növelésén és a valuta gyengítésén keresztül a pénzügyi és makroökonómiai krízishez, ösztönözve a feketekereskedelmet és visszafogva az állami bevételeket.
A fő problémát az elmaradó állami bevételek mellett felhalmozódott külső adósság fenntarthatatlansága jelenti. Az adósság a kommunista államhatalom jelentős, magas költségű, külföldi, főként kínai hitelekből finanszírozott infrastrukturális és energiaprojektek iránti elköteleződéséből ered, amelyhez az elit elragadtatása és a kliensrendszer társul. A projektek hivatalos célja az ország szárazföldi elzártságát szárazföldi összeköttetéssé fejleszteni.
A teljes állami és államilag garantált adósság 2023 végén megközelítőleg a laoszi GDP mintegy 125 százalékának felelt meg. A magas infláció és a valuta további gyengülése okozta, egymással összefüggő problémák pedig egyre kilátástalanabbá teszik a törlesztést, hiszen az éves kormányzati kiadásoknak már most a 44 százalékát a kamatok visszafizetésére fordítják. Laosz adósságválságát súlyosbítja – összefüggésben az államapparátus hozzá nem értésével – az energia- és infrastrukturális ágazatokban tapasztalható eltéréssorozat. Az adósságtörlesztések időzítése és a vízenergia- és az infrastrukturális bevételek előre jelzett kezdete között időbeli eltérések mutatkoznak. A hazai energiapiacot megcélzó új, nagy gátépítési projektek elhelyezkedése és a terhelésközpontokba történő energiaelosztást szolgáló, hiányos átviteli hálózati infrastruktúra közötti gondok pedig térbeliek.
A kormányzat az állami kiadások visszafogása és az államapparátus leépítése mellett nyilvánosan jobbára a sablonos válaszok ismétlődő megfogalmazására szorítkozik a válság kapcsán.
Kidolgozott szakpolitikai tervekről nincs szó, ami hozzájárul a bénultság és a politikai sodródás általános érzéséhez a laosziak körében.
A makroökonómiai stabilitás helyreállítása érdekében ugyanis egyértelműen fel kellene gyorsítani a reformokat olyan kritikus területeken, mint az adósságkezelés, az állami bevételek mobilizálása és az állami beruházások kezelése.
Laosz továbbra is rendelkezik némi gazdasági rugalmassággal. A munkaképes korú népesség bővül, a turizmus fellendülőben van, a kivitelezés költségét tekintve a laoszi GDP harmadával egyenértékű Boten–Vientiane vasútvonal működik, a laoszi vízenergia pedig hosszú távú és viszonylag alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrást és energiaexport-lehetőséget jelent.
A jövőre nézve nem az a kérdés, hogy a laoszi kormánynak megvan-e a motivációja a fájdalmas döntések meghozatalára. A kérdés, hogy a laoszi kormánynak van-e kapacitása a jó kormányzásra.
A törlesztés helyett önmagát fokozatosan felszámoló állam nem lehet megoldás az adósságproblémára.
Az alternatív válságkezelési módok megtalálásához és végigviteléhez éppen magának a laoszi kormányzatnak és bürokráciának kellene professzionálissá válnia. Laosz idei ASEAN-elnöksége jelenthet lehetőséget további külső támogatás megszerzésére a szükséges kapacitásépítéshez, ám az elnökség egyúttal leterheltséget is jelent a kormányzati intézmények számára. Ezzel együtt ha Laosz továbbra sem tesz egyértelmű lépéseket gazdasági problémáinak strukturális megoldása felé, akkor egyre súlyosabb válságtünetek megjelenésére kell számítani.
A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának kutatója.