Index Vakbarát Hírportál

Újabb három személyt vettek őrizetbe a Robert Fico elleni merénylet miatt

2024. május 19., vasárnap 12:20

Három személyt vett őrizetbe és gyanúsított meg a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a Robert Fico elleni merénylet támogatása miatt – közölte az Országos Rendőrkapitányság szóvivője.

Denisa Bárdyová tájékoztatásában kiemelte: nem ez volt az első eset, hogy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségnek intézkednie kellett, nemrég egy férfi halálosan megfenyegetett két parlamenti képviselőt, valamint Matúš Šutaj Eštok belügyminisztert a közösségi médián keresztül. A most látókörükbe került személyek bejegyzései szintén különböző internetes oldalakon terjedtek.

„A gyanúsított személyek olyan posztokat tettek közé a közösségi hálón, melyekkel támogatták a Nyitrabányán történteket” – közölte, hozzátéve: a személyeket már őrizetbe vették, és megkezdték az ügyükben a nyomozást.

„Pillanatnyilag a rendőrségi cellában vannak, ahol meg kell várniuk, hogy dönt a felügyelő ügyész” – húzta alá.

A szóvivő végül megismételte: intenzíven dolgoznak a gyűlöletkeltő posztok elemzésén, és kivétel nélkül minden esetben cselekednek majd – számolt be a Paraméter.

Mint ismert, a május 15-én történt, Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylet Magyarországon is gyűlöletcunamit indított el, az erőszakos bűncselekményre buzdító kommenteket az Index elsők között korlátozta a hazai nyilvánosságban. Példánkat a későbbiekben több lap is követte, az elszabadult indulatokról itt írtunk bővebben.

Rovatok